A lilaakác csapdájában. [Kimetsu no Yaiba ff.]

Chapter 7

Mostantól minden részben lesznek spoilerek azoknak, akik csak az első évadot látták. Ennek a résznek a második felétől már vége az első évadnak, így aki nem akarja, hogy a movie-t le spoilerezzem neki, az vagy olvassa el a mangának azon részét, mivel az meg van magyarul is (54-69. fejezet. :D), vagy ne olvassa el ezt a részt, meg az utánalevőket a movie-ig. Aki pedig már olvasta a mangát, annak kellemes olvasást. :)

---

Egy szemhunyásnyit sem aludtam az éjjel, mivel nem volt szükségem rá. Az is elég pihentető volt számomra, hogy ülhettem és nézhettem azt, ahogy a lilaakác szirmok hullottak le a csillagok fénye alatt. Reggelre elő vettem az ernyőmet és tovább bámultam ki a fejemből amíg Oyakata-sama fel nem ébredt. Az járt a fejemben, hogy hogyan fognak reagálni a Kizuki tagjai ha egyszer összetalálkozom velük ezek után. Biztosan árulónak fognak kiáltani és azonnal jelenteni fogják Muzan-nak. Azonban ettől nem válik az egyértelművé, hogy tényleg elárultam-e őt, vagy nem. Nem arról beszélek, hogy még hű vagyok hozzá, mert ez nem igaz, hanem arról, hogy ő erről mit fog gondolni. 

     Meg fog ölni, amint megtudja, hogy már nem vagyok az átkának a foglya? Be fog kebelezni, amint a keze közé kerülök? Nem. Legalábbis most nem. Neki most bujkálnia kell. Most, hogy a Kisatsutai rengeteg információhoz jutott általam, sokkal óvatosabbnak kell lennie... Akaza tombolni fog. Ebben biztos vagyok. A többiek pedig biztosan a halálomat akarják majd. Megpróbálnak majd megölni, amint az útjukba kerülök. De ezt nem engedhetem meg nekik. Le kell győznöm Muzan-t és meg kell tudnom, hogy ki voltam mielőtt démonná váltam. 

Ahogy elmerülök a gondolataimban, észre sem veszem, hogy Oyakata-sama már felébredt, megreggelizett és kiült mellém a teraszra.

- Jó reggelt, Ayame. - köszön, amivel kiránt gondolataim mélyéről. Meglepetten nézek rá, majd azonnal le is nyugszom, amint meglátom kedves mosolyát.

- Önnek is jó reggelt, Kagaya-san. - mondom, viszonozva a mosolyát, amit nem láthat.

- Érzem rajtad, hogy valami zavar. Esetleg megosztanád velem, hogy mi az? - kérdezi váratlanul, bár számítanom kellett volna rá. Halkan sóhajtok.

- Csak az jár a fejemben, hogy mi fog történni, miután Muzan megtudja, hogy elárultam. A Kizuki minden tagja biztosan meg próbál majd megölni engem árulás vádjával. - mondom halkan, mégis tisztán érthetően. 

- Biztosan le fogod tudni győzni őket. Erős akaratod van... Le fogjuk győzni Muzan-t bármi áron. - mondja erre Oyakata-sama, amitől egy kicsit magabiztosabb vagyok.

...

Napok telnek el, amióta ide kerültem. Időközben áthelyeztek a Pillangó Birtokra, mivel már addigra mindenki tudott rólam a Kisatsutai-ban és nem féltek engem odahelyezni. Bár igaz, hogy nincsenek sérüléseim, attól a rengeteg bénító folyadéktól még mindig nem vagyok teljesen önmagam. Nezuko-val egy szobába helyeztek, mivel ő mindig a dobozában van és amióta a Pillangó Birtokra vitték, alszik. Mivel Tanjirou-t és a másik két démonölőt, akik még ott voltak velük a Natagumo Hegyen, ugyanitt szállásolták el, hogy minél hamarabb felépüljenek, így egy nap úgy döntöttem, hogy meglátogatom őket. Szerencsémre egy másik démonölő, Murata-san, is pont akkor ment hozzájuk látogatóba, miután egy újabb Hashira gyűlésen kifaggatták, így vele mentem a termükbe.  

- Áh, Murata-san! - üdvözli az említettet Tanjirou egy nagy mosollyal az arcán. 

Látszólag jobban van már. A vaddisznó fejet viselő fiú eléggé lehangolt állapotban van. Azt hallottam, hogy a gégéje és a hangszálai belülről megzúzódtak nyomás hatására. A másik démonölő pedig egy szőke hajú srác, aki állítólag majdnem pókká változott Rui egyik csatlósa miatt, folyton panaszkodik és látszólag csak a baj van vele. Amint meglátnak, a szöszi ijedten néz rám.