A lilaakác csapdájában. [Kimetsu no Yaiba ff.]

Chapter 3

Csend. Csend van körülöttem. Nem hallok semmit. Nem látok semmit. Nem érzek semmit. Kibutsuji Muzan. Ez az egy név jut az eszembe. 

      Vajon ki ő? Honnan ismerem? Egyáltalán mi történt velem? 

Lassan kinyitom a szemem. Párszor pislogok, hogy látásom újra éles legyen. Egy számomra ismeretlen helyen vagyok. Fapadlón fekszem, de lassan felülök. Egy hatalmas, különös helyen vagyok. Mindenfele ajtók, padlók, falak, plafonok vannak fel-le, oldalra forgatva. Akár egy bonyolult labirintus. Egy nő ül előttem, kezében egy biva-val, egy rövid nyakú lanttal. Hosszú fekete haja van, aminek elülső része rövid és az arcára lóg. Fekete kimonót visel. Váratlanul penget, mire még négy ember jelenik meg körülöttem. 

- Ó? Ő az új kis jövevény? Kawai~! Ha még ember lenne, rögtön el nyelném, hogy örökké élhessen a részemként! - szólal meg váratlanul az egyik. 

Egy húsz évesnek kinéző férfi. Hosszú, eper-szőke haja van és szivárvány színű szemei. A feje tetején egy vérvörös ruhaanyagot visel, aminek a szélét egy fekete anyag szegélyezi. Izmos teste van, amin egy vérvörös garbót, aminek a szélein szintén az a fekete anyag található, és halvány barna színű nadrágot visel. Kezében éles, arany színű legyezőket tart. Most veszem csak észre, hogy szemeibe a "Felső Démon Hold Kettő" van vésve. 

- Fogd be, Douma! Hátborzongató ez a szokásod, hogy csak nőket falsz fel! Legalább most ne kezd ezt. - morog egy második, fiatalabbnak kinéző férfi, akinek halványzöld színű bőre van, amit vastag, kék csíkok borítanak be függőlegesen és vízszintesen. Haja rövid és élénk rózsaszín. Szeme különös. Az írisze sárga, a szeme fehére pedig kék, ami úgy néz ki, mintha törött üveg lenne. Ujjatlan, sötét lilás-rózsaszín színű haorit, ami a csípőjéig le van vágva, és egy fehér, buggyos nadrágot visel. Szemeibe "Felső Démon Hold Három" van vésve. 

- Ugyan már, Akaza-dono! Csak szórakozom. Nem érted a tréfát? - szól vissza a Douma nevezetű démon a másiknak, akinek, mint kiderült, Akaza a neve. 

A harmadik férfi csendes, nem szólal meg. Olyan húsz-huszonnégy évesnek látszik, de úgy sejtem, több száz éves lehet. Hosszú, fekete haját lófarokban hordja. Három pár szem van az arcán, amiknek az írisze citromsárga és a szem fehére pedig vörös. Lila, mintás haorit hord, amin a minták szabálytalan, fekete sokszögek. Fekete hakama-t hord és egy kardot hord magánál, amin olyan szemek vannak, mint az övé. A középső pár szemébe "Felső Démon Hold Egy" van vésve. Az utolsó személyre elég csak egy pillanatra rá néznem, máris felismerem. Kibutsuji Muzan.  

- Csendet. Nem azért hívattalak ide titeket, hogy zajongjatok. - szólal meg végül ő, majd rám emeli a tekintetét. - Végre magadhoz tértél. Már arra gondoltam, hogy a tested nem bírja befogadni a vérem. Bár akkor a tested már rég szétesett volna apró darabjaira. Emlékszel bármire is a múltból? - kérdezi meg, mire elgondolkozom és ledöbbenek. Nem emlékszem semmire. Nem emlékszem senkire és semmire. Még a saját nevemre sem. Újra körbe pillantok a körülöttem lévő embereken, de csak Muzan tűnik nekem ismerősnek. Megrázom a fejem.

- Nem... Nem emlékszem semmire, ami hozzám kötődne... Semmire... - mondom halkan, majd reflexesen a nyakamhoz nyúlok, amiben egy lánc lóg, rajta egy gyűrű. Meglepődöm, majd a gyűrűt az ujjaim közé veszem, amiken hosszú, éles, sötétlila körmök vannak. Nézem és próbálok felidézni róla valamit. Douma-san leül velem szemben és érdeklődve néz rám és a gyűrűre.

- Nem emlékszel semmire? Ez különös. Ilyen hamar senki sem veszti el az emberi életéről szóló emlékeit. Arra emlékszel, honnan van ez a gyűrű, Kedves? - kérdezi, mire csak megrázom a fejem. - Az szomorú, pedig úgy látszik, hogy valaki régebben már megkérte a kezed. Milyen szomorú, hogy ilyen fiatalon el kellett hagynod az emberiséged. A nevedre legalább emlékszel, Kedves? - kérdez újra, mire megint megrázom a fejem.