A jég alatt //Bungo Stray Dogs//

3. Kávé, feketén

Dazai lassan, fokozatosan tért magához a végtelennek tűnő, álmoktól mentes alvásból. Fényt érzékelt a lezárt szemhéja mögül, szokatlan meleget a bőrén, kényelmetlen ruhadarabok gyűrődéseit a testén.

A kis nappalit a redőny résein át beszökő napfény csíkozta. Porszemek szálltak a fehér sugarakban, olyan nyugalom és csend vette körül, hogy Dazai azt gondolta, egyedül van. Elrendezte a halvány, képlékeny emlékfoszlányokat a fejében a tegnap estéről.

Chuuya egészen másképp nézett ki, amikor a tóparton leereszkedett a levegőből. Mintha nőtt volna egy-két centit, mióta nem találkoztak, bár ezt Dazai soha nem mondta volna ki hangosan. A haja hosszú fürtökben göndörödött a kalapja alatt, az arca pedig...

Dazai nehezen hitte el, hogy valaki ennyit tud változni pár hónap leforgása alatt.

A lakás majdnem úgy festett, ahogy emlékezett, csak Chuuya dolgai tűntek el nyomtalanul. Dazai túl fáradt volt akkor, hogy bármit is érezzen, de a csalódottság ott bujkált benne. Azért mégsem volt olyan rossz a helyzet, ha Chuuya megtartotta a lakást és az ő cuccait, nemde? A vörös bízott benne, hogy még életben van.

Leszállt a kanapéról, és megropogtatta a tagjait. Semmiféle rendellenességet nem talált a testével kapcsolatban, a tűszúrások nyoma még érződött, de az alvás meghozta a várt eredményt.

Csak az emlékei nem tértek vissza.

Valamiért mégsem lepte meg, hogy így alakult. Bárki is akart nála amnéziát elérni, biztos nem az volt a célja, hogy csupán három óráig tartson. Ki akarták törölni az agyából, ami a távollétében történt, mintha csak egy rosszul sikerült kísérlet lett volna. Talán szabadjára engedték az erdőben.

Talán valaki használni akarja, és csinált vele valamit, amiért most veszélyt jelent a maffiára.

Dazai bement a fürdőbe, és szembe találta magát a tükörképével.

Az első, amit észrevett, a magassága volt. Mintha ő is megnőtt volna. A férfi a tükörben felvonta a szemöldökét. Idősebbnek tűnt, ha nem is sokkal. Akármit is tettek vele, megviselte... hacsak...

Lehámozta magáról a ruhát, majd a kötéseket is. Sebzett testén az izmok elvékonyodtak, a hegek gyarapodtak. Nem mind harc következtében került oda. Nagyot nyelt, amikor rájött, hogy szép lassan visszatér az előző napi pánik a bőre alá.

Gyorsan zuhanyozott, majd sietős mozdulatokkal tekerte bele magát egy vérfoltos törölközőbe. Kezdett tanácstalanná válni, és tudta, hogy ha nem cselekszik, és nem jut minél hamarabb információhoz, ez az érzés meg fogja bénítani. Még nedves lábbal lépett be Chuuyához a hálószobába.

A vörös azonnal felébredt, pedig Dazai nem csapott nagy zajt. Hiába, a maffiabeli élet hozta magával az éber alvást. Dazai kitárta a szekrényét, de egyik ingre sem emlékezett: a fehérek mind eltűntek. A saját ruháiból csak trikók maradtak, és kényelmes, otthoni pamutnadrágok. Az ágyra sandított, ahol Chuuya épp a valóságba pislogta magát. Ott lógott rajta Dazai régi pólója, szabadon hagyta a kulcscsontját.

- Hogy vagy? - kérdezte Chuuya, a hangja rekedt volt. Vizsgáló tekintetet vetett Dazaira, aki jobb híján előkotort pár ismeretlen ruhadarabot a rakás aljáról, majd az ágyra dobta őket.

- Nem tudom - vágta rá, és sietős léptekkel visszatért a fürdőbe, remélve, hogy van még tiszta kötszer a szekrényben. Chuuya nem tűnt sokkal összetettebbnek, amikor visszatért, de az arcáról már eltűnt az álomittas nyugalom.

Dazai nézte egy ideig, azután is, hogy közelebb ment, és leült az ágyra. Igazából mindenféle puha, finom vonás, amit a gyermekkor rajta hagyott, semmivé lett. Egy férfi ült a takarók közt, nem az a fiú, akit utoljára látott. Csak a szeme kékje és a benne égő harcias tűz maradt változatlan.