A jég alatt //Bungo Stray Dogs//

12. Javíthatatlanok

Dazai csak kicsit érezte bűnösnek magát az üzenet miatt, amit Akutagawának hagyott. Egy ideig gondolkodott a megfogalmazáson, mert nem akarta, hogy a fiú túl sokat tudjon, de azért kellett egy indok, hogy Chuuyát magánál tarthassa. Végül azt írta neki:

"Akutagawa, Chuuya nagyon csúnya másnapossággal küzd, nem tud még bemenni. Tudod, mi a dolgod. Csak ügyesen! (◍•ᴗ•◍)❤"

Szombat délelőtt volt, de Dazai biztosra akart menni, és a maffiánál nem sokat törődtek azzal, hétvége van-e vagy sem, ha sürgős munkáról volt szó. De biztosra vette, hogy Chuuya nem csapná szét magát egy fontos küldetés előtt, ezért reménykedett, hogy csak unalmas jelentések miatt ment volna be dolgozni. Amikor Akutagawa egyértelmű választ adott, miszerint követi a parancsot, lenémította Chuuya telefonját, és csak nézte őt, ahogy a reggeli nap sugarai alatt szuszog. Meztelen bőrét fehérre mázolta a fény, rezes haja szinte világított mellette.

Dazai szerette ezt a lakást, és sajnálta ott hagyni, amikor elment a maffiától. Csak azután merészkedett vissza, hogy elkezdett dolgozni az irodánál, a megtakarított pénzéből szép lassan rendbe hozta, befizette az elmaradt számlákat, hogy legyen víz és áram. Vett egy üveggel a borból, amit Chuuya annyira szeretett, és aztán csak várt és várt, azt remélve, hogy ha Chuuya nem is mutatja meg magát, az üveg egyszer csak eltűnik a konyhapultról. Ez végül nem következett be, és akárhányszor ment oda, hogy eltöltsön egy éjszakát a nosztalgiázásba merülve, kissé elszomorodott. Úgy hitte, Chuuya továbblépett, és soha nem jön majd el a pillanat, amikor ők ketten újra a csigaházban vannak.

Az emlékei teljes egészében visszatértek, mire magához tért a gyengélkedőn, és sokat szenvedett miattuk. Mégsem bánta, hogy megtörtént, mert elindított valamit, ami más esetben talán soha nem valósul meg. Chuuya segített neki, újra bebizonyosodott, hogy hűséges, és hogy hatalmas szíve van.

A nő, aki tőrbe csalta aznap, valójában nem keltett benne érzéseket. Dazai üres kalandokba bonyolódott egész életében, a testi kielégülést sosem kötötte érzelmekhez. Ez alkalommal rosszul ítélkezett, és mire magához tért, már Boldsmann kezében volt, jobban mondva a laboratóriumában. Az orvos rengeteg nyugtatót adott be neki, és sokáig küzdött, hogy a képessége ellenére az amnéziás drog hatásos legyen.

Dazai is úgy járt, mint az első kísérleti alanyok, a rengeteg szedatívum lelassította az életfunkcióit, és majdnem belehalt a folyamatba. Amikor már azt hitték, vége, Boldsmann elkeseredett, és elküldte az egyik emberét, hogy szabaduljon meg Dazaitól. Valahogy így menekült meg, feltámadt, mielőtt a testét valami gyalázatos módon megpróbálták eltüntetni, és észrevétlenül megszökött.

Ugyanaz a rémület töltötte el akkor is, mint annak idején a tónál, és talán ezért maradtak meg az az előtti emlékei. Olyan sokszor vágyott a halálra, de bármennyire akarta, amikor nem a saját kezében volt az irányítás, a haldoklás folyamata megrémisztette. Újnak és frissnek érezte magát, de abban a sebezhető, meztelen formában, mint ahogy a csecsemő felsír, és azt várja, hogy valaki segít neki felnőni.

A halálhoz közel mindig új erőre kapott.

Chuuya miatt mégis hajlandó lett volna feladni minden beteges hajlamát. Örült annak, hogy külön szervezetekhez tartoztak, így biztonságban tudhatta őt, de bízott abban, hogy az elmúlt napokban sikerült feloldani Chuuya régi sérelmeit.

Még kávét is főzött neki.

A vörös sokára tért magához, mérges nyögések közepette vergődött a takarón, és amikor felemelkedett, a fejére tapasztotta a kezét. Fáradtan pislogta ki a szeméből az álmot, és bágyadtan kémlelte Dazait az ágy túlsó felén.