BUÉK lengyelül

Bálint 8:28

- Mióta vagytok együtt?- kérdezte tőlem Dávid., miközben a hó lassan szállingózni kezdett.
- Két hónapja.
- És erről miért csak most szereztem tudomást?- akadt ki teljesen.- Mert, ha csak pár napja, vagy hete jöttetek volna össze, akkor azt mondom, hogy oké, mivel alkalmad se lett volna elmondani. De azt hittem, hogy vagyunk már annyira jóban, hogy ne kelljen előttem titkolnod. És, azt se mond, hogy alig találkoztunk, mert minden héten találkoztunk kétszer is. Benyöghetted volna egyszer csak, nem?
- Elfelejtettem mondani- próbáltam javítani a helyzeten.
- Ó, akkor biztos fontos lehet a barátnőd- mondta cinikusan.- Most komolyan, hogy lehet az ilyet elfelejteni? Mármint tudod, én mondom a nagy szakértő, akinek csak pár komolyabb párkapcsolata volt- rázta meg a fejét.- Nem mintha neked lett volna.
- Őszintén?- szólaltam meg kicsit hosszabb idő után, amint összeszedtem a gondolataimat.- Talán pont azok közül az egyik párkapcsolatod a baj.
- Mi van? Ne gyere már ezzel, lassan egy éve volt- nézett rám lesajnálóan.
- Talán azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy megint az legyen, mint tavaly. Hogy majd meglátjátok egymást és te egyből meg akard szerezni magadnak.
- Nehogy már leragadj ennél. Ez csak egyszer volt, oké? Nem tehetek róla, hogy nem te jöttél be neki. És nem is voltatok együtt, úgyhogy nem követtem el semmilyen nagy szentségtörést- tárta szét a karját.
- Arra volt képed, hogy összejöjjél vele, miközben tudtat, hogy már több hónapja tetszett nekem. De az már nem sikerült, hogy legalább egy bocsi kijöjjön a szádon. Mert te egy elkényeztetett, arrogáns bunkó fasz vagy, és úgy gondolod, hogy mivel a szüleid mindent megadnak neked bármit megkaphatsz és megengedhetsz magadnak. Hát tudd meg, hogy másoknak vannak érzései, nem úgy, mint neked- vágtam hozzá idegesen azt, amit pont nem kellett volna
Láttam, hogy ökölbe szorította a kezét. Itt már éreztem, hogy baj van, és legszívesebben visszaszívtam volna amit mondtam.
De akkor már késő volt. A karja hirtelen meglendült, és eltalált. Fájdalmas arccal fordítottam el a fejemet, de nem haragudtam rá, amiért megütött. Valamiért nem tudtam. Rátettem a kezemet arra a pontra, ahol az előbb Dávid ökle eltalált. Nem mondtam semmit, csak a szemébe néztem, mire ő egyből elkezdett kötözködni.
- Arra van képed, hogy elmondj engem mindennek, de arra már nincs, hogy vissza is üss?- harciaskodott, de direkt nem reagáltam semmit, tudtam, hogy csak provokál. Szerencsére volt annyi eszem, hogy tudjam, ha visszaütök, abból csak is rossz dolog lesz. Dávid mindig is szeretett kötözködni, azóta ilyen, mióta ismerem.
Reménykedtem, hogy egyik tanár se látta az előbbi esetet, mert abból semmi jó nem sülne ki.
Szerencsére csak Szonjáék voltak jelen, akik gyorsan odafutottak hozzánk.
- Elég!- toltak el minket egymástól a lányok.- Jól vagy?- kérdezte Luca, mire csak bólintottam egyet.

Az arcomat fogva indultam el a busz felé, de útközben megállítottam Szonját.
- Ülj nyugodtan Luca mellé.
- Most komolyan tovább akarsz veszekedni?-nézett rám kérdőn- Azt hittem, neked több eszed van.
- Nem. Csak nem szeretném, hogy a ti napotok is elcseszett legyen.
- Vicces vagy- nevetett erőltetetten.- Már kellőképpen elcsesztétek.
- Nem tehetek róla, nem így terveztem- mentegetőztem.- De ennek valamilyen szinten te vagy a kezdeményezője- gondoltam végig.
- Nem, ennek te vagy, mivel te titkoltad két hónapon keresztül- vágott vissza.- Ne próbáld meg rám kenni.
- Ennyi erővel Dávid a hibás, mivel megvolt rá az okom, hogy ne mondjam el neki.
- Szégyen Lucát nem akarod hibáztatni mondjuk azért, mert megszületett?- kontrázott rá.- És mondd csak, mi az az eget verő ok?
- Emlékszel, még amikor tavaly Dávidnak volt egy barátnője?
- Ja, akit tőled nyúlt le. És ennek mi köze van ehhez?- nézett rám kérdőn, de mire válaszolhattam volna, leesett neki.- Ó, te jó ég. Azért nem mondtad el neki, mert attól féltél, hogy megint az lesz?
- Talán azért.
- Jó, habár az tényleg eléggé csúnya volt.
- És én úgy érzem, hogy ami köztem és Lia között van, az valami komolyabb- mondtam ki, amit utána meg is bántam.
- Örülök neki- mosolyodott el. Meglepetésemre nem a tipikus Szonjás válasz érkezett.- Megértem, hogy nem akartad az egészet elbaszni és azért se mondtad el egyből Dávidnak. Viszont abban nem értek egyet, hogy még hosszabb idő után sem mondtad el. Mert, ha a barátnőd, asszem Lia- nézett bizonytalanul, mire egy aprót bólintottam, hogy eltalálta a nevét- na szóval, ha ő is úgy érez, mint te, akkor még, ha van akkora bunkó Dávid, hogy rámozdul, nagy valószínűséggel kioffolta volna. Érted mire akarok kilyukadni?
- Ezt jól elbasztam- jöttem rá.
- Annyira gyerekesek vagytok. Most komolyan. Erre nem tudtál volna előbb rájönni? Azt hittem, hogy tekintve, hogy mind a ketten tizenhét évesek vagytok, vagyis te még nem, de pár nap múlva betöltöd a tizenhetet, van annyi eszed, hogy nem kezdesz el egy több, mint egy éves sztorin rágódni, ezzel elcseszve mindent- mondta idegesen. Olyan volt, mintha az anyám beszélt volna hozzám.- Ajj, talán, ha nem dermedtem volna le egy 2 percre, hogy álmodozzak Andrisról, akkor nem történik ez- mormolta magában.
- Erről nem te tehetsz- nyugtattam meg.- Erről csak is Dávid és én tehetünk. Jó lehet, hogy Andris is- nevettem.- Amúgy meg milyen Andris?
- Zongorás Andris.
- Ő is itt van?
- Aha. Láttam őt, amint leszállt a másik buszról.
- És ő látott téged?- néztem körül.
- Fogalmam sincs. De, ha tudtam volna, akkor máshogy öltözöm.
- Miért, mi bajod van a ruháddal? Szerintem jól nézel ki.
- De most kabát van rajtam- mutatott végig magán.- És nem ugyan az a kettő.
- Az egy dolog. Viszont azt tudom, hogy a kék kötött pulcsid van rajtad, az nagyon jól áll rajtad- mosolyogtam rá.
- Hé, ne felejtsd el, hogy barátnőd van- emlékeztetett, mire én nevetve megráztam a fejemet.- Amúgy, köszi.
- Nincs mit- mosolyogtam rá.- Ó, és még egy dolog. Add ide a telefonodat!- vettem el tőle a mobilját, majd a kamerát megnyitva magam mellé húztam.- Mosolyogj!
- Mit csinálsz?- értetlenkedett.
- Csak mosolyogj!- készítettem egy szelfit, majd egy kis idő után visszaadtam a telefonját.- Most már tudni fogja, hogy itt vagy.
- Mi?- oldotta fel a készüléket, majd megnyitotta az Insta story-ját amit az előbb raktam ki.- Nem is lett olyan szar kép. Ezt is köszönöm- nézett rám hálásan, majd megölelt.- Habár ebből lehet, hogy majd azt szűri le, hogy együtt vagyunk- jutott hirtelen eszébe.
- Nem hiszem- vettem elő a saját telefonomat, és gyorsan a biomba oda írtam egy „L" betűt egy szívvel.- Ha érdekled is őt valamennyire, akkor tuti megnézi az én profilomat, majd nyugodtan fellélegezhet, hogy nem vagyunk együtt- magyaráztam meg.- De legalább pár másodpercnyire lehet, hogy féltékeny lesz- tettem hozzá.
- Azt kétlem- rázta meg a fejét.- De mindegy, majd lesz, ami lesz. Már csak egy kérdésem van- tartott egy kicsit fel.- Miért ütött meg Dávid?
- Mert megmondtam neki, hogy elkényeztetett.
- De jó, hogy végre valaki a szemébe mondta. Azt hittem, hogy majd nekem kell- könnyebbült meg.
- Hát, megelőztelek. Habár kicsit csúnyán közöltem vele, de mindegy- indultunk fel a buszra. Amikor a Luca mellé ért, finoman hátranézett rám, mire bólintottam egyet, hogy nyugodtan mellé ülhet.

Csöndben ültem a buszon Dávid mellett, a gondolataimba feledkezve. Hirtelen Sára néni hangja zökkentett ki, figyelmeztetett minket, hogy mindjárt a szlovák határhoz érünk. Ránéztem az órámra, 8:28 volt. Mind a négyen felhívtuk a szüleinket, majd a cselló tanárunk hátrajött hozzánk.
- Minden oké?- kérdezte Lucától, mire mindegyikünknek megállt a lélegzete. Magamban átgondoltam többször is, hogy biztos nem volt-e ott senki rajtuk kívül, aki szólhatott volna neki az előbbi esetről.
- Persze, miért ne lenne?- mondta félve.
- Csak mert hívtál az előbb.
- Ja, igen, hogy a határ...ó, basszus- nevetett.- Megszokásból felhívtalak, hogy a határhoz értünk- csapott egyet a homlokára, mire nyugodtan lélegeztünk fel.
- Értem- nevetett vele együtt az anyukája is.- Figyelj, majd szeretnék veled egy kicsit kettesben beszélgetni- nézett a lányára, aki bólintott egyet, majd elköszönt tőlünk és előre ment.

Továbbra is szótlanul ültem Dávid mellett, majd egy öt perc után megtörtem a csöndet.
- Figyelj, nem akartam rólad ilyen csúnyákat mondani. Csak egyszerűen nem tudom...
- Én meg nem akartalak megütni- szakított félbe.- És köszönöm, hogy ráébresztettél, hogy néha milyen vagyok.
- Én meg azt köszönöm, hogy behúztál egyet. Jót tett. Legalábbis illik az imidzsemhez- röhögtem.
- Hé, ilyeneket én szoktam mondani!- hőbörgött nevetve.