Vonj még a bűvkörödbe (Felfüggesztve)

8. fejezet

- Hol is kezdhetném? - morfondírozik Cicely, míg megtámasztja finom vonalú állát. Mutatóujjával telt, halványvörös ajkait gyűrögeti gondolkodás közben.

- Az elején lenne a legcélszerűbb. - zavarom meg a gondolatfolyamában.

- Milyen igaz! - emeli rám tekintetét egy lágy mosoly kíséretében - Tizenhat tavasszal ezelőtt születtem a palotában, ahol egész eddigi életemet töltöttem. Névadó ceremóniámon a Moira nevet kaptam.

- Mi az a névadó ceremónia? - vágok közbe.

- Minden királyi sarj kap egy úgynevezett "árulkodó nevet". Az egy hónapos királyi csecsemőt nagy ünnepség közepette elviszik a főpapság elé, akik mindenféle ceremóniák közepette megtudakolják az Úrtól, milyen jövő vár a csecsemőre, ez a névadó ceremónia. A "Moira" annyit tesz, "sors". Ebből az udvar bölcsei azt olvasták ki, hogy bizonyára nagy dolgokra vagyok hivatott. Apám épp ezért kezdett majdnem azonnal egy hosszadalmas békülési folyamatba régi ellenségeinkkel, a Mosstomb klánnal. Évszázadok óta dúltak közöttünk kisebb-nagyobb harcok. Azt remélte, ha hozzáad egy Mosstomb sarjhoz, legalább kis időre biztosítja népének a békét. Mindig is tudtam, hogy a nagyobb jót szolgálná ez a frigy, de mégsem érződött helyesnek. Vagy talán csak reménykedem, hogy nem ez a valódi sorsom.

- Mi a helyzet az anyáddal? Ő miért nem volt ott a kézfogón? - kérdezősködöm tovább, aztán a lány kissé bánatos arckifejezését látva meg is bánom.

- Meghalt, amikor az öcsém született. Két éves sem voltam még, nincs is sok emlékem róla, bár Apám szerint épp csak szememet illetően térek el tőle. Rám hagyta még a nevének egy részét is. A családunkban ugyanis az a hagyomány, hogy a gyermek megkapja a szülei nevét, ezért van ott a nevemben az "Allard Eachna Eeydil-Quinn" is.

- És mi történt az öcséddel? - kérdezi ezúttal Cleavon.

- Alig pár nappal élte túl Anyámat. Ez szomorúnak tűnhet, de mindig arra gondolok, hogy legalább ott vannak egymásnak, legyenek bárhol is. Ráadásul túl fiatal voltam ahhoz, hogy megviseljen az elvesztésük, Apám annál inkább elkeseredett.

 Mélyen elgondolkodva bámul a tűzbe. Arcáról szinte semmi érzelmet nem lehet kiolvasni. Nyomokban mégis mintha a bánat jeleit mutatná.

- Ezért féltett akkor mindentől az öreg? - próbálja enyhíteni a hangulatot a férfi.

- Talán. De ebben nem csak az ő keze van. A tanácsosa, Alasdair folyton tömte valamivel a fejét. Miatta sosem volt rám ideje Apámnak. De legalább mindent megkaptam, amit csak kívántam, azzal a feltétellel, hogy minden kötelességemnek eleget teszek és kerülöm a bajt.

- Miféle bajba tudnál keveredni egy palotába zárva? -értetlenkedem.

- Mindig kivágyom a szabadba, de igencsak zavar, hogy még a várfalon belül lévő kisebb mezőre sem mehetek, csak őröktől övezve. Éppen ezért próbáltam meg egyszer elszökni egyedül. De aztán... Mindegy is, lényeg, hogy nem lett jó vége. Meg persze a palotán belül is feltaláltam magam, de az maradjon az én kis titkom. - mondja, míg ugyanaz a mosoly szalad az arcára, amelyet akkor villant rám, ha valami zavarba ejtőt tesz vagy mond - Na de már így is sokat csacsogtam. Aldea, kíváncsian hallgatlak.

 Zavartan, a földet bámulva toporgok. Érdeklődve figyelem a szorosan összevarrt, bőr cipőm orrát míg a válaszon gondolkodom. Végül csak egy szűkszavú válaszra futja.

- Lényegében majdnem ugyanúgy éltem, ahogy Cleavon, annyi különbséggel, hogy én tovább maradtam az árvaházban és miután kiengedtek, rögtön a palotában kezdtem dolgozni.