Vonj még a bűvkörödbe (Felfüggesztve)

7. fejezet

 Megint órákig lovagolunk. Megint görcsösen kapaszkodom a jószágba. Megkérném Cleavon-t, hogy néha lassítson, de én is tudom, hogy most nincs itt a panaszkodás ideje. Cicely erősen kapaszkodik Cleavonba, háta mögött helyet foglalva. Ha csakugyan vissza akart volna menni a palotába, számtalan alkalma lett volna arra, hogy eláruljon minket. Tényleg jobb neki velünk.

 Kisvártatva csukott szemem mögül észlelem a megváltozott fényviszonyokat. Furcsállom is, dél sem múlt el, mikor elindultunk. Kizárt dolog, hogy máris sötétedjen. Igazam van: a homály oka ugyanis a felénk magasodó erdő, amelybe épp beléptünk. Még csak nem is vagyunk az erdő mélyén, de már vizslató, néha egyenesen fenyegető tekinteteket érzek magamon. Mocsok kis tündérek. Idegesen húzom ki magam, amikor Cleavon végre lelassítja a lovakat.

- Figyelj, Cleavon... Szerintem jobb ötlet volna egy mezőn szállást keresni. - mondom elhaló, gyenge hangon.

- Nem lesz gond. Van az erdőben egy biztos hely. Mindenről gondoskodtam. - érkezik a válasz.

 Nemsokára valóban semmissé válik aggodalmaim egy része. Tágas tisztásra érünk, körbeültetve madárberkenyével, gólyahír- és orbáncfűágyásokkal. Ezen valóban nehezen jutna át akármilyen aprónép. Azért a biztonság kedvéért egy-egy szöget verek a területet körülölelő fákba. Az ember sosem lehet elég óvatos, pláne akkor nem, ha tündérekkel, gnómokkal és hasonlókkal van dolga. Az életünk is múlhat az ilyen óvintézkedéseken.

 Ismét Cleavon lát neki a sátorállításnak, de ezúttal már Cicely-vel ketten segítünk neki. Seperc alatt már áll is a két sátor. A mi kis táborunk közepe felé néznek, így hátat fordítva a sűrű erdőnek. Néha mintha nevetgélést hallanék, nem is olyan messziről. Mellőzöm a varázslények jelenlétét. Amíg a körön belül vagyunk, nem árthatnak nekünk.

- Olyan aggodalmas arccal néztek magatok elé. Talán valami baj van? - kérdezi Cicely, miközben helyet foglal a sátor ajtajában. Az előzőnél jóval tágasabb, ráadásul fa vázzal kifeszített vászna stabilabban is áll annál, mint amelyikben Cleavon fog aludni.

- Azon kívül, hogy lebuktunk, majdnem elkaptak és keresztülhúzták a számításainkat, ráadásul olyan lényekkel vagyunk körülvéve, akik puszta szórakozásból végezhetnek is velünk, igazán nincsen semmi gond, köszönet a kérdésedért. - válaszolom keserűen.

- És mindennek ellenére még mindig életben vagyunk. Próbálj meg örülni ennek!

- Értékelem, hogy próbálsz felvidítani a mindenben jót látó gondolkodásoddal, de ezt sajnos a palotának csak és egyedül azon részében tanították, ahol te laktál. A kényelemben nem is nehéz jókedvűnek maradni...

- Szerinted az, ha feleségül akarnak adni egy vadidegennek, aki már az első találkozásotokkor gusztustalan dolgokat sugdos a füledbe, az annyira jó? - kérdez vissza keserűen.

 A gyomrom is felfordul erre a kijelentésre... Láttam én már azon a bemutatkozáson is, hogy azzal a kis nyomorulttal nincs rendben valami. Ezt azért mégsem mondhatom Cicely-nek... Hallgatok hát, gondosan kerülve a tekintetét. Elhatárolódásomat valószínűleg nemtörődömségnek véve a lány végül csak összefonja maga előtt karjait, míg kienged egy mérges fújtatást. Ő is csak a földet bámulja ezután.

- Én most elmegyek egy kis tűzifáért. Addig próbáljátok nem megölni egymást, ha kérhetem. - szólal meg egy idő után Cleavon, majd sarkon fordulva menekül a kínos helyzet elöl. Mikor már eltűnik az erdő sűrűjében és lépteit sem hallom, torokköszörülés után fordulok ismét a hercegnőhöz.

- Nézd, nem úgy értettem. Csak könnyen felhúzom magam, fáradt vagyok és éhes, ahogy gondolom, te is.

- És ez feljogosít arra, hogy mások problémáit semmisnek, alaptalannak tekintsd?