Vonj még a bűvkörödbe (Felfüggesztve)

1. fejezet

 A  gyógynövények finom piszergéssel érnek össze a tűz felett. Sietnem kell, mivel a nap sugarai már imitt-amott betörnek a hézagos tető résein át és bár az elhagyatott baromfiudvar fedett része nem a legforgalmasabb hely, nem kockáztathatom, hogy akárki megérezze a fővő növények illatát. Ha akárki felfedezi, nemcsak hogy lőttek a terveimnek, még könnyen máglyán is találhatom magamat, ahogy előttem már túl sokan.

 Kellő óvatossággal töltögetem a főzetet üvegcsékbe, majd rejtem el őket a kötényembe. Egyszerű bűbájjal tüntetem el a tűzrakás nyomait, a régebben a tyúkok nyughelyéül szolgáló deszkák alá és szalma közé pedig elrejtem aprócska rézkondéromat, majd álmosan botorkálva sietek vissza a szolgálók hálókamráihoz. A bájitalkészítés nehezebb és veszélyesebb részén már túl vagyok. Már csak rájuk kell mondanom a megfelelő igéket, rontásokat.

 Hálókamrámba visszaérve szalmával kitömött ágyam jól bejáratott titkos rekeszeibe helyezem a fiolákat, majd az este folyamán mosakvódézsámba töltött hideg vízzel megtisztítom arcomat és kezeimet. Legszívesebben illatos növényekkel nyomnám el a rámtelepedett izzadtságszagot, de az túl sok negatív figyelmet vont volna rám - bár felfoghatatlan, hogy ez a babonás csőcselék miért mutogat ujjal akárkire, akinek nem olyan szaga van, mint akit születésekor fürösztöttek utoljára.

 Kifésülöm és befonom szerteágazó, éjfekete hajamat, majd sötét, kopottas köpenyemet fehér cselédkötényre és fejkendőre cserélve elindulok a konyhák felé.

 Szokás szerint sem túl korán, sem túl későn érkezve kész utasításokért mehetek oda a fő szakácsnőhöz, Godithához. Ferde szemmel tekintget felém, ahogy mindig is.

  - No,  csak méltóztatott felkelni a kisasszonkának. Megin' órahosszat piperézkedté', ugyé? - hajol le, hogy szeme egy szintben legyen az enyémmel. Jól megtermett, meglett asszony, sajnos markának erejét sem rest fitogtatni, ha egy cseléd egészen véletlenül elpilled munka közben.  - Akkó lódujjá mán, oszt dagasszad a kenyeret a fínomka kacsóidda'!

 Kapkodom is magam, hogy a kis tűzhelyre vizet tehessek. Mivel épp csak egy kancsónyi maradt, sietve húzok fel némi kútvizet, szuszogva cipelem a liszteszsákot és a sót, majd kapkodva szerzem be a kovászt és némi sört az egyik raktárból, végül leveszem a vizet a tűzhelyről, nehogy túllépje a megfelelő, langymeleg állapotát. Aztán ezt mind összekeverem, veknivé formázom és már át is adom egy másik cselédnek, Jolentának, aki felém tartja a lapátot, melyen viszi tovább a kemencéhez, amelyben a tüzet egész éjjel táplálta egy inas.

 Egészen a reggeliztető cselédek érkezéséig dagasztom a kenyereket, aztán fellélegezve ülök ki az udvaron egy padra. Hirtelen hidegrázás cikáz át rajtam, amelynek hatására megfordulva egy szál búzavirágot nyújtó kézzel találom szembe magamat. Már megint ő az...

 - Virágot a szép hölgynek! - vigyorgott az arcomba Cleavon. Rövidre vágott, barna haja kócosan lógott zöld szemeibe, amelyekből évek alatt sem tűnt el a kisfiús csíny.

 - És ismételten elpusztítottál egy teljesen egészséges növényt. - mondom, míg felállok a padról, szemközt állva vele - És mégis mi végre? Hogy ismét kosarat kaphass?

 - Ugyan, Aldea... - ereszti le a virágot, míg felegyenesedik, így fél fejjel magasabbról nézve a szemembe - Hányszor magyarázzam még? Egy hölgy szépsége előtt igazán csak alsóbbrendű teremtések feláldozásával hajthatunk fejet.

 - Micsoda drámai megfogalmazás... Viszont vannak olyanok ebben az udvarban, akiknek dolga van. Eredj vissza az uradhoz majmot játszani, bárd.

 - Én is megdolgozom azért, amit kapok. Különben sincs olyannak joga a saját sorsán keseregni, aki már két éve elutasítja azt, hogy a feleségemként élhessen egy tiszta, kényelmes életet. - fonja össze karjait, száját drámaian elbiggyesztve.

 - Az, hogy valaki milyen tisztán él, nem függ a vagyonától. Különben is előbb lennék egy kanász asszonya, mint egy piperkőc, pökhendi muzsikusé. - azzal sarkon fordulok, ügyet sem vetve a férfira.

 - Hát szívemben tőrrel hagysz itt ismét, ó finom dáma? - hallom még az utolsó hozzám intézett, végletekig kicsavart és mímelt mondatot. A konyhába visszalépve tűröm a fiatalabb cselédlányok irigy pillantását. Tény, hogy Cleavon jó parti lenne. Tény, hogy jóképű és ért a nőkhöz. De valahogy sosem mozdult meg bennem iránta semmi, akármilyen erőfeszítést is tett.

 - Aldea! Csakhogy itt vagy! - ragadja meg a karomat Jolenta, miközben bentebb tessékel - Azonnal ki kell sütnünk még vagy ötven veknit!

 - Miért, mi történt? A király végre elhatározta, hogy abba az ételbe kívánja fojtani magát, amit olyan sok embertől megtagad?

 - Nem... Korábban lesz a hercegnő kézfogója...

 Ó, ne... Ez teljes lényegében ássa alá a terveimet. Így azonnal cselekednem kell, hogy véghezvihessem a tervemet: tönkretenni ezt az egész, romlott királyságot, főképp az uralkodót, amelynek legegyszerűbb módja az, ha megakadályozom a rivális ország trónörökösével szervezett  házasságot. Ehhez viszont el kell rabolnom a hercegnőt.