Vonj még a bűvkörödbe (Felfüggesztve)

9. fejezet

 Nem bírom már sokáig. - gondolom magamban. Az erőlködéstől remegnek a karjaim, hidegen verítékezem, alig jutok levegőhöz, ráadásul csontig átfagytam már a hideg vízben. Óvatosan sandítok hátra Cicely-re, aki még mindig csak reszket mögöttem a félelemtől. Mióta állhatunk már így? Óráknak érződik ez a tortúra, a bestia pedig nem úgy néz ki, hogy egyhamar feladná.

 Erőm utolsó cseppjével elengedem az eddig bűbáj alatt tartott víztömeget, ezzel messzebbre sodorva a lényt magunktól. Ekkor ragadom meg arra az alkalmat, hogy kirángassam a vízből a megrettent hercegnőt.

- Cicely... Nem maradhatsz itt... Menj Cleavonért... - rebegem, miután végre lerogyhattam a szilárd talajra.

- Nem foglak itt hagyni... - kapaszkodik szorosan a vállamba.

 A következő pillanatban a szörnyeteg visszatér eddigi támadásához. Összeszedve magát először felénk fordul, majd furcsa, félig emberre, félig lóra emlékeztető formát öltve caplat ki a partra. Hát itt a vég. Egy each-uisge fog darabokra szaggatva teljesen elfogyasztani a víz alatt.

 Már épp szememet lehunyva várnám a hosszadalmas és fájdalmas halált, amikor ismét azt hallom, hogy a lény haragosan nyerít és prüszköl, majd egy nagy csobbanásra leszek figyelmes. Amennyire csak tudok, felülök, hogy lássam, mi folyik itt. Az each-uisge nemhogy visszahúzódott a vízbe és békén hagy minket, hanem még olyan is, mintha menekülőre fogta volna.

-Ne aggódj, ifjú varázslónő. - hallom a már majdnem megszokott, de most kivételesen lágy és nyugodt susogást - Amíg nem teljesíted be a sorsodat, nem eshet bántódásod.

- Miféle sorsomat? - kérdezem a láthatatlan forrásból jövő hangokat, válasz azonban nem érkezik.

- Aldea, Cicely! - hallom Cleavon zaklatott hangját.

- Itt vagyunk!- válaszol a lány, míg magára kapja köpenyét. Az azért mégsem illő, hogy csak úgy fedetlenül lássa valaki.

- Aldea! - hallom ismét a bárd hangját, kis idő múlva pedig már halványan látom is őt - Aldea, mi történt?

- Cleavon! De jó, hogy itt vagy! - eresztek ki egy könnyű sóhajt - Végre pihenhetek... - azzal minden elsötétedik.

 Meztelenül, több réteg takaróba bugyolálva ébredek. Még arra sincs erőm, hogy idegeskedjek a ruháim holléte felől. Semmi sem esne most jobban, mint pár falat étel, azonban amikor kifejezném ezek iránti vágyamat, gyenge nyögésre telik csak az erőmből. Azonnal neszezést hallok a sátorban, résnyire nyitott szemem előtt pedig Cicely alakját látom először egész homályosan, majd egyre élesebben.

- Hogy érzed magad? Szeretnél valamit? Tudsz beszélni? - áraszt el kérdéseivel azonnal a lány.

- Ne rohamozd meg egyből, felség. Hadd pihenjen még egy kicsit, ráfér. - hallom Cleavon hangját odakintről. Elég dühösnek hangzik.

- Persze, bocsánat. - süti le szemeit Cicely, míg kezeit morzsolgatja. - A ruháid a tűz mellett száradnak. A vacsora még nincs kész, tehát csak némi vízzel tudnék szolgálni, de abból gondolom most egy időre eleged lett.

 Gyenge nevetést eresztek meg. Részint a vicc miatt, részint annak örömére, hogy életben maradtunk. Nem sokkal később már igyekszem félig fekvő pozícióba küzdeni magam, de mikor a takarók szétcsúszásával eszembe jut pőre állapotom, mégis inkább fekve maradok. Végül is így is lehet beszélgetni.

- Mi történt? - teszem fel a rövid kérdést.

- Miután kijöttünk a vízből... Bocsánat, ha bután fog hangozni... Valamiféle fények jelentek meg és azok küldték vissza a szörnyet a vízbe, így megmenekültünk. Azután jött Cleavon. Visszacipelt téged a táborhelyre, én pedig a sátorban levetkőztettelek és kitettem a ruháidat száradni. Szóval teljesen felesleges olyan szemérmesen rejtegetned magadat előlem, volt alkalmam minden porcikádat megismerni.

 Bár nem nézek az arcára, így is meg tudom mondani, hogy megint azt a furcsa arcot vágja. Zavaromban fejemre húzok egy takarót, hogy még véletlen se tűnjön fel ennek a nőszemélynek, mennyire elpirultam.

- Ha megszáradtak a ruháim, be tudnád hozni őket, kérlek? - kérem meg végül a lányt.

- Máris megnézem. - azzal felkel mellőlem és kimászik a sátorból. Mintha pár szót váltana odakint Cleavonnal, de mivel suttognak és továbbra sem halkult el az erdő zaja, egy szót sem értek belőle. Kisvártatva érzem, ahogyan a lábamon landol egy kupac ruha, majd ismét a férfi hangját hallom:

 - Elmegyek még egy kis fáért. Addig ne kerüljetek bajba.

 Óvatosan öltök magamra minden egyes ruhadarabot. Még mindig nem pihentem ki magam eléggé és még a tagjaim is sajognak.

- Aldea, ha felöltöztél, gyere ki egy kicsit a tűz mellé, hogy átmelegedj. - szólít meg ismét a hercegnő.

- Máris megyek. - kászálódok ki én is a külvilágba. A fény kissé elvakít először, de kis idő után hozzászokok. Letelepedek Cicely mellé, aki azonnal felém fordul.

- El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok, Aldea. - ragadja meg hideg kezeimet. Jól esik a puha, langyos kezek tapintása. Annyira kellemes és nyugtató.

- Ez azért túlzás. Ha rajtam múlik, akkor most az each-uisge gyomrában volnánk mindketten.

- Kit érdekel, hogy egyedül tetted-e? Ráadásul Cleavon már elmondta, milyen veszedelmes bestiák is ezek. A saját életedet kockáztattad azért, hogy megments. Köszönöm.

- Nem tesz semmit. - mormogom az orrom alatt, míg összekulcsolt kezeinket bámulom. Mi történt azzal az érzéssel?

- Azt hiszem, most ugyanarra gondolunk. - szólal meg kis idő után Cicely - Te is azt a kellemes érzést várod, igaz?

 Meglepve meredek gyönyörű, borostyán szemeibe.

- Te is érezted?

- Igen. Ráadásul azt figyeltem meg, hogy csak akkor jelentkezik, ha közelebb kerülünk egymáshoz.

- Közelebb? - fürkészem az arcát válaszokat keresve - Mégis hogyan?

- Meg akarod tudni? - hajol ujjnyi közelségbe hozzám. Nem tudom a választ. Mi fog most történni? Továbbra is csak az arcát vizslatom, keresve a válaszokat, a miérteket és a hogyanokat borostyán íriszébe foglalt tág pupillájában, arcának enyhe pírjében és résnyire elnyílt, csodálatosan dús ajkaiban. Lassan, finoman csúsztatja két kezét az arcomra, így teljesen maga felé fordítva engem. Egyik kezével az államnál fogva emeli meg kissé fejemet, hogy pont a szemébe nézzek. Minden próbálkozása ellenére sem állom perzselő pillantását, muszáj félrenéznem.

- Csókolóztál már életedben? -szegezi nekem a kérdést.

- Hát... még nem... - rebegem ismét a száját vizslatva. Finom mosolyba rendezi jelenlegi csodálatom tárgyát, majd fejét kissé oldalra fordítva érinti hozzá az enyémhez. A borzongás ezúttal teljes testemet és lelkemet átjárja, végül valahol a gyomrom körül állapodik meg szétterjedő, kényelmesen melengető érzésként. Karjaim szinte maguktól cselekedve karolják át a lány derekát, amelynek hatására ő csak szorosabban préseli számhoz mennyeien puha ajkait. Már egészen feloldódnék ebben a kellemes érzésben, amikor hirtelen fadarabok egymáshoz koccanását hallom, ahogy a földre esnek. Egymástól elszakadva bámuljuk Cleavont, mint akiket rajtakaptak valamin.

- Elnézést, hogy megzavarom a hölgyeket. - mondja, majd mintha mi sem történt volna, leguggolva kezdi összeszedni az elejtett fát.