Kpop Imagines

[Rossz társaság] {3}

★Stray Kids Changbin★

Főszereplők: Changbin, T/N
Mellékszereplők: ✘
Szavak száma: 1292
Rész száma: Hetedik rész (Hatodik folyt.)
Folytatás: Nem lesz, Vége
Író: Kpop__Lover_

★Történet★

☆Előző részben☆

– Megtalálom az édesapád. Ígérem. – nyugtattad meg és kezed az arcára helyezted.

☆☆☆☆☆

Miután ígéretet tettél Changbin-nek, tudtad, hogy nem hagyhatod cserben a fiút. Kiszálltatok a kocsiból, segítettél kivenni a motort, bár nem sokat tudtál csinálni, hisz' eléggé nehéz jármű és még azon is csodálkoztál, hogy Bin nem roskad össze. Changbin a motort egyből betolta az udvarukba és lábra is állította, majd eléd sétált. Te csak tátott szájjal nézted végig, amit tett és nem értetted, hogy miért, mivelhogy haza kellene már menned.

– Szeretném ha maradnál. – jelentette ki és mélyen a szemedbe nézett, te pedig fokozatosan vesztél el sötét pupilláiban.

Tudtad, hogy nem lenne helyes maradni, de nem is akartad egyből elutasítani.

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne... Mégis csak az a személy vagy akit meg kellene figyelnem... – érveltél, hiszen nem erről szól a megbízásod és eleve az sem lett volna szabad, hogy meg ismerkedj Changbin-nal/nel.

– Jó. Akkor máshogy mondom. Az apámat elrabolták és engem is tisztán megfenyegettek. Mivan ha az elrabló engem is megpróbál kézre keríteni? – tette fel magának a kérdést, majd pimaszul elvigyorodott.

– Ez esetben Uram, telefonálnom kell. – felelted, mert tudtad, hogy így már nem lehet gond abból ha ott maradsz és gondoltad, hogy Changbin nem is olyan buta és beképzelt, mint amilyen véleményt alkottál róla, az első pillantásából.

Miután a főnököd engedélyezte és elmondta, hogy két járőrt is oda küld, hogy figyeljék meg a házat, Changbin-nel/nal bementetek a házba.
A férfi a nappaliba vezetett, ott helyet foglaltál míg Bin egy kis csemegéért ment a konyhába.
Miután újból megjelent a nappaliban, kezében egy tál chips-el, leült a kanapé szélére a csemegét pedig középre rakta, mivel te a dívány másik felén ültél. A televízióban egy show műsor ment, de nem igazán tudtad figyelni, mert szinte tapintható volt a feszültség köztetek. Leginkább arra az érzésre hasonlított, mikor bemész egy idegen házba, egy idegennel, akivel egyáltalán nincsen közös témád... Ja, nem. Pontosan ez történt. Gondolkodtál, hogy mégis mivel tudnád megtörni ezt a kínos csendet, de csak a munkát tudtad volna szóba hozni, ami valljuk be, nem épp a legmegfelelőbb.

– Öhmm... Changbin? – hívtad magadra a srác figyelmét, ő pedig, mintha minden percben ezt várta volna, olyan gyorsan kapta rád a tekintetét. – Biztos jó ötlet, hogy itt maradok? Mármint érted... Mégcsak nem is ismerjük egymást... – magyaráztad, miközben kezdted megbánni, hogy maradtál.

– Akkor van egy remek ötletem! – jelentette ki, majd elvéve a tálat, jóval közelebb ült és a kezét lazán a háttámlára rakta, ezzel pedig majdhogynem átkarolta a vállad. – Ismerkedjünk meg most! – jelentette ki, egyszerűen amitől egy kis pír szökött arcodba.

– Szóval, – kezdett bele újból – miért lettél magánnyomozó? – kérdezte és láttad rajta, hogy őszintén érdekli.

– Igazából, magam sem tudom. Jó emberismerőnek tartom magam, bár nálad elég nagyot tévedtem, valamint elegem lett abból, hogy olyanban bízok, akiben nem kellene. Így, hogy ez a szakmám, már senki nem tud meglepni és nem bízok meg akárkiben.

– Khmm.. Hogy értetted, hogy nálam nagyot tévedtél? És bennem sem bízol? – nézett egy pillanatra a földre és azt az érzést sugározta, mintha azt remélte volna, hogy legalább egy valaki bízik benne.