Hold My Hand 「Jikook」✓ JAVÍTÁSRA VÁR

𝐬𝐞𝐯𝐞𝐧𝐭𝐞𝐞𝐧

Azonnal elhagytam a helységet, magyarázatra egyáltalán nem várva. Megértettem mindent..

Yoongi és Hoseok még gyorsan utánam jöttek, de én megmondtam nekik, hogy inkább ne is fáradozzanak avval, hogy utánam jöjjenek, mert eszem ágában sem volt hülyeséget csinálni.

Végülis, nem ez az első alkalom, mikor csalódnom kell valakiben.. Viszont most az egyszer megfogadom, hogy soha többet nem fogok ennyire ragaszkodni senkihez.

Mikor haza értem, vettem egy hideg zuhanyt, majd miután felöltöztem, elmentem egyet futni.

Le akartam vezetni a feszültségemet. És kiszellőztetni a fejem. Nem akarok sírni..

És ha azt mondanám, hogy ez egyáltalán nem fáj, hazudnék. Rohadtul fáj.

Minek nem tudta elmondani nekem, hogy férjnél van? És mégis, hogy lehet ő egy olyan személy aki megcsalja a kedvesét? Vagy esetleg én értem félre az egészet.

Jimin még annó azt mondta nekem, hogy rég nem volt már romantikus kapcsolata valakivel. Talán már rég nincsenek együtt, csak nem adták be a válási papírokat.

De az is lehet, hogy csak én képzelem ezt túl.

Mindegy is. Az élet túl rövid, hogy itt megálljon.

Telefonomon csekkolom az ídőt, és rá kell jönnöm, hogy egy óra múlva dolgozni kéne mennem. Bár a mai napra szabad napot vettem ki, mégis bemegyek. Valamivel el kell terelnem a gondolataimat.

Gyorsan haza megyek, elkészülődök, majd indulok is munkába.

A telefonom már órák óta csak csereg, de én azt csak lenémitva hagyom, és továbbra is a munkámra koncentrálok.

Már egy pár órája, hogy bent vagyok, mikor megérkezik Sohyun is. Mosolyogva üdvözlöm a leányzót, majd egy szoros ölelésébe vonom.

-Rég láttalak Gguk. - mondja mosolyogva majd megpaskolja a hátam.

-Ez igaz. Rég láttuk egymást.

-Már miben rendben van veled? - utal a balesetre.

-Igen. Már teljesen felépültem. - mondom rá vigyorogva.

-Azt látom. - mér végig. - De akkor minek vagy így letörve? Csak nem az én jelenlétem váltotta ezt ki belőled?

-Tessék?! Dehogy is. Csak, történt valami és, egy kicsit megviselt, de túlélem, ne aggódj. - mosolygok rá.

-Ha el akarnád mesélni...

-Férjnél van Sohyun.. - fakadok ki.

-Tessék!? Ez most hogy..

-Én sem tudom. De nem is nagyon akarom megérteni. Fáj. De n-

-Jeongguk! Legalább végighallgattad őt? - rival rám.

-Nem. - mondom halkan megvakarva a tarkóm.

-Akkor mégis minek viselkedsz így? Azt se hagyod, hogy elmagyarázza mi is folyik itt, és te, mint egy hisztis kispicsa elmenekülsz a problémáid elől?!

-Már megbocsáss. De te most tényleg egy hisztis kispicsának neveztél? - kerekedtek ki a szemeim.

-Igen, és ha akarod, még máshogy is elnevezhetlek, amíg rá nem jössz milyen egy borzalmas hibát követsz el!

-Nem fogsz leállni, igaz?

-Ezt eltaláltad. - mondta vigyorogva. - Most pedig emeld fel a segged, elmegyünk a szerelmedhez.

-Várj, ő nem a szerelme-

-Jeongguk, kérlek hallgass már, és csak menjünk.

A kocsiban ülve én még mindig csak hisztizek.

-Minek erőlteted ezt rám? - nyafogok.

-Később meg fogod köszönni. - mondja rám se nézve.

Idő közben elmeséltem neki, hogy mi történt, és továbbra sem hagyott békén. Még mindig azt helyeselte, hogy menjek és beszéljek Jimin-nel.

Mikor megérkeztünk a korházhoz, felmentünk Jimin szobájához, majd Sohyun bekopogott.

Én a hátában álltam. Nem mertem előre menni. Nem akartam megint ott látni Taemin-t.

-Szabad. - hallom meg szerelmem hangját. Úgy éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. Bár nem hallottam színtisztán a hangját az ajtó miatt, de azért annyit le tudtam szűrni belőle, hogy szomorú.

Sohyun lenyomta a kilincset, majd belépett a szobába.

-Gyere, egyedül van. - mondta rám nézve.

Habozva követtem én is őt a helységbe, majd belépve a szobába bezártam magam után az ajtót.

-Jeongguk?! - szólalt fel Jimin hitetlenkedve, mikor meglátta, hogy én vagyok. - Azt hittem, hogy többet nem állsz szóba velem..

-Igazábol, így terveztem.. De Sohyun nem hagyta. - húzom el a szám.

-Ó. Vagy úgy.. - mondta, és az előbbi lelkesedése el is tűnt.

-Én szerintem most magatokra hagylak. - szólalt meg a lány. - Jeongguk, ha valamire szükséged van csak hívj. - mosolygott rám majd egy köszönés után elhagyta a helységet.

Én leültem a kanapéra, és bámultam ki a fejemből.

-Minek nem válaszoltál a hívásokra? - kérdezett rá hirtelen.

-Dolgoztam, és le volt halkítva.

-Persze...

-Minek nem hiszed el? Bár tényleg, úgy is mindegy..

-Légyszives fejezd be ezt a viselkedést, mert egyáltalán nem áll jól.

-Minek, talán neked jobban áll? - kérdeztem gúnyosan.

-Bocsánat. - mondta halkan.

-Szerinted ez helyrehoz majd mindent? - kérdezem tőle elképedten.

-Igen. Ugyan is, én csak abban hibáztam, hogy nem mondtam el neked egy aprócska dolgot..

-Neked csak egy aprócska dolog, hogy házas vagy?! - akadok ki.

-Ha tudnád, milyen a hazzasságom, akkor nem viselkednél így velem.

-Akkor meséld el, hogy ne viselkedjek így veled..