Mondd, hogy szeretsz! //Uchiha Itachi f.f// //Szünetel ötlet hiány miatt/

4.fejezet

Amint kinyitotta az ajtót, tényleg úgy érezte, hogy a fejét verdesné az ajtóba. Uchiha Itachi állt ott. A vörös hajú lány, már arcába akarta csapni az ajtót, mikor a férfi lábát oda téve állította meg, hogy ez ne történjen meg!

- Beszélnünk kell! - szólalt meg, mély rekedtes hangon a férfi.

- Nincs miről beszélnünk! - sziszegte.

- De, igenis van! Lehet, hogy te azt mondod, de van!

- Szerintem meg nincs! És most huzz el innen, mielőtt olyan pofont keverek le neked, hogy azt még a Konohai ninják is megérzik!

Az Uchiha sehogy se akart elmozdulni onnét, így a lány kinyitotta szobájának ajtaját, odébb lökve a férfit, csapta orrára az ajtót. Könnyezve ment ágyához. Alig foglalt helyet, mikor az ajtó kinyitódott, majd bezáródott. Nem akart hinni szemeinek! Itachi ott volt közvetlen az ajtó előtt! Ahrinak sem kellett több. Azonnal felpattant, hogy kitesékelje, a váratlan vendéget szobájából.

- Mondd! Te nem értesz a szép szóból!?

- Azt mondtam, hogy beszélnünk kell!

- Cseszd meg! Azt mondtam, hogy nincs miről beszélnünk, így húzz ki a szobából, mielőtt tényleg olyan pofont kapsz, hogy a Konohai ninják is megérzik!

- Nem fogod fel, hogy beszélnünk kell!? - fogta meg az Uchiha, a lány csuklóját evvel is a falhoz tolva őt.

- Nem! Veled én biztosan nem fogok beszélni! Engedj el!

- Felőlem könyöröghetsz, vergődhetsz, de nem foglak elengedni!

- Féreg. - sziszegi.

- Meglehet, hogy az vagyok, de végig fogsz hallgatni! Ha tetszik neked, ha nem!

- Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mit akarsz pofázni!

- Most viszont igen.

- Nem, és nem!

Hírtelen a férfi, térdét Ahri két lába közé helyezte. Ezen az imént említett, nagyon meglepődött, majd társára nézett, akinek arcáról semmit sem tudott leolvasni.

- Figyelj, nagyon sajnálom, amit mondtam. Nem tudtam, mi történt a szüleitekkel. Nem akartam fájdalmat okozni neked.

- Már megtetted! Nem mindegy? - kezdtek könnyek szökni a lány szemeibe, ahogy az Uchiha férfit nézte.

Ahogy Itachi azokba a gyönyörű zöld íriszekbe pillantott, fájdalom járta át egész lényét. Fájt így látnia a lányt, hiszen tudta, hogy fájdalmát ő okozta. Ezerszer megbánta amit mondott, de nem tudta, hogy mi történt szüleivel. Tisztában volt vele, hogy a múlton rágódni érdektelen dolog, hiszen nem lehet már változtatni azon, ami már megtörtént. De, ő... Uchiha Itachi, megoldást akart! Enyhíteni akarta, az előtte álló, könnyektől csillogó, zöld szemű lány fájdalmát. Csak nézte a lány, bájos gyönyörű, tökéletes arcát. Szinte hibátlannak találta. Tekintete lassan a telt, puha, hivogató, csábító ajkakra tévedt, ami most beharapva volt, visszafolytva hangos zokogását. A férfi hírtelen felemelete a lány fejét, evvel elérve, hogy szemeibe nézzen. Percekig nézett azokba a csodás íriszekbe, mikor lassan tekintete ajkaira tévedt. Végül lassan hajolt azokra a csodás, puha ajkakra, míg végül össze nem érintette őket. Ahri szívverése kihagyot egy ütemet, amint megérezte Itachi ajkait, ajkán, ahogy lágyan mozgatta ajkát övén. De ő nem viszonozta a csókot.
Viszont, lassan a másik fél ajkai szétnyiltak utat engedve, partnere kutakodó, kíváncsi nyelvének. Az idegen ízlelőszerv, szájába siklott felfedve számára, az ismeretlen barlangot. Ott álltak, csókolva egymást, míg Itachi egyik térde, a másik két lába között pihent. Ahri mozdulni sem mert. Úgy gondolta, ha nem moccan, nem lesz baj, de hisz csak ez egy csók. Vele ellentétben, a férfi, nagyon is meglepedt volt, két részről is.
Nem hitte volna, hogy Ahri viszonozni fogja a csókot, de ez mégis megtörtént.
A másik viszont az, hogy ő maga se gondolta volna, hogy megcsókolja őt. De egy valamit azért mégis tudott. Méghozzá azt, hogy a vágy uralkodott rajta. Akarta a lányt mindenestől. Akarta a testét, lelkét, szívét mindenét. Látni akarta a másik eltorzult, kipuroló arcát, alatta nyögdécselve, ahogy ő szájával, nyelvével kényeszteti. Birtokolni akarta ezt a törékeny kis testet, de ezt még véletlenül se ismerte volna be Ahrinak, hiszen magának is nehezen ismerte be. Mégis a férfi, úgy gondolja, ha továbbra is rideg, undok lesz vele, akkor ez az érzés elmúlik, és nem fogja akarni a lányt. Hiszen ők mégis ellenségek, és ellentétek, mint a tűz és víz. Viszont, mindenki tudja, hogy a víz és a tűz kiegészítik egymást. Vajon ők is kiegészítik egymást? Olyanok lennének mint a víz és tűz, vagy esetleg mint a yin és yang?
Hiszen ezt sose tudni, mert a sors sose az ami megadatik, hanem amit választanak. Az Uchiha sokáig töprenget ilyeneken, míg végül villámcsapásként tért észhez. Eltépte ajkait a lány ajkaitól. Ahri arca kipurult volt, szemei csillogtak, mellkasa szaporábban emelkedett, de nem nézett fel az előtte állóra. Megalázva érezte magát. Márcsak egy ajtó csapásra lett figyelmes, gyors elhaladó léptekre, ami annyit jelentett... Itachi kiment a szobából.
A lány kiengedet szájából egy apró sóhajt. Megfogta felszeréléset, amiket magára csatolt, majd távozott a szobából. Egyenest az edző pályára ment, ahol megpillantotta Deidarát, Sasorit, Kakuzut és Hidant. Egy unott sóhajjal ment oda.

- Hé, szia cicus! Csak nem tetszet a csók? - mosolygott perverzen a Jashinista.

- Milyen csók? Hm.

- Oh, hát szöszi... Lekaptam a vörit.

Ahri kezei ökölbe szorultak. Hírtelen kapott elő egy kunait, ott teremve Hidan előtt, szorította annak torkához.

- Nem egy szajha vagyok, akit bárhol, bármikor kedved szerint lekaphatsz! Velem beszélj tisztelettel, vagy elválasztom a csinos kis fejedet, a hülye nyakadtól.

- Ejha... Elfelejtetted édes, hogy Jashin-sama hű híve vagyok? Halhatatlan vagyok, nem tudsz megölni olyan könnyen.

- Engem nagyon nem izgat, hogy kinek vagy a híve, követője... Ha úgy tartja a kedvem, akkor elvágom a torkodat!

- Oh, szóval nem izgat? Akkor majd én izgatlak téged. - mosolygott a Jashinista.

Ahrinál betelt a pohár! Elvette a kunait, Hidan torkától, de másik keze már erősen, hangosan csattant a másik arcán. Egy piros foltot hagyva arcán. Hidan meglepedten kapta kezét arcához.

- Ez azért túlzás volt, Hidan. - morogta Sasori, a lány háta mögül.

- Túl lőttél a célon. Hm.

- De jogosan is kaptad ezt a pofont. - értett egyet Kakuzu.

- Ti csak fogjátok be! - mordult rájuk Hidan, mire mérgesen elment onnan, magukra hagyva a többieket.

Senki se szólt, Ahrihoz, hiszen mindannyian tudják, ha ideges, akkor nagyon ijesztő tud lenni. Lassan vette a levegőt, bent tartva, majd lassan kiengedve tüdejőből. Érezte, hogy vérkeringése újra normális. Szívverése újra szabályos. Vérnyomása mostmár nincs az egekig. Ezelőtt, Itachi.. aki felhozta a szüleit, majd a bocsánat kérés, végül a csók, amit a férfi kihasznált, hogy most nincs olyan állapotban, hogy el lökje magától. Már kétszer alázták meg a mai napon, ami ha eszébe jutott akaratlanul is ökölbe szorult keze.

- Engem többet nem fognak megalázni! - gondolta magában, de kezei még ökölbe pihentek.

- Hé, Ahri, minden rendben? Hm.

- Persze.. - szűrte ki fogai közül, de ezt is nagy nehezen ment neki.

- Nem úgy látszik. Ha nem lennél ideges, akkor a kezeid nem lennének ökölbe szorulva. - szólalt meg Sasori dörmögő hangján.

- Biztos valaki felidegesítette! De ha valaki bántotta, vagy olyat mondott amit nem kellett volna, akkor azt kínzó, lassú halállal fogom jutalmazni! - szólalt meg egy szigorú, kegyetlen női hang hátuk mögül, mire mindannyian oda kapták fejüket.

Ahri meglepedten nézte a mögöttük álló lányt...