8.fejezet

702 77 14
                                    

Uchiha Itachi; nem kedveli Namikaze Ahrit, és ugyanez van fordítva. Mégis a férfi volt az, aki megmentette a Namikaze lányt attól, hogy meggyalazzák, és most az a lány a karjai között van, akit mindig megszólt. Ahri, utál Itachival egy levegőt szívni, most örült annak, hogy a férfi erős karjaiban lehet, biztonságban; ezt eléggé kimutatta, mivel szorosan bújt hozzá. Fejét az Uchiha izmos mellkasába fúrta, érezte megremegni annak izmát, s mélyen magába szippantotta társa illatát. A férfi tisztában volt azzal, hogy a lány örül neki, amit egy kaján vigyorral jutalmazott. Haladva utakon találkoztak a többiekkel is, akik azonnal követték Itachit. Arisa egyenest aggódott huga miatt, mikor meglátta annak remegő, meggyötört testést, ahogy az Uchihához bújik megnyugvást keresve.

Hamar visszaértek a bázisra, ám Itachi még akkor sem engedte el, Ahrit; sőt továbbra is mennyasszony pózban tartva, vitte fel szobájukba, s fektette le óvatosan az ágyra. Konan, Arisával együtt egyszerre léptek, a sebesült Namikaze lány ágyához, aki kínjában markolta lepedőjét. Arisa, Konannel együtt óvatosan hasára fektették a kisebbiket, majd vették le a férfi Akatsuki köpenyét, ezáltal feltárva korbács ütéseit.

- Ki tett ezt veled!? - sziszegte a rangidősebb testvér.

- Cs...csináljatok valamit! Nagyon f...fáhj!! - ordította már-már sírva a kisebbik.

- Fiúk, ne csak álljatok ott hanem segítsetek ti is! - parancsolt rájuk a kék hajú. - Hidan, te hozz meleg vízet! Deidara te meg törölközőket! Sasori fertőtlenítő, és kötszer! Kisame te keress, Ahrinak ruhát, amit Arisával rá adunk!

Az említettek egy bólintás kíséretében indultak meg azért, amit Konan kért tőlük. Itachi aggodó tekintettel figyelte az ordító lányt, akinek olyan nagy kínja lehetett, hogymár az ágy táblájába marta körmeit; arcát könnyek ásztatták. Öt perc sem telt el, mikor a fiúk visszatértek mindennel, amit kértek tőlük. Konan óvatos mozdulatokkal törölte le a vért, Ahri hátáról; amint ezekkel végzett fertőtlenítővel kente be azokat, majd kötözte be, persze, Ahri végig ordított a fájdalomtól.

Mindennek a végére, Ahri, hangosan zihált, teste remeget, moccani egyártalán nem moccant. Konan, Arisa segítségével felültették őt, majd ráadták a pólót, ezután visszafektettve meggyötört testét. Ahri hangosan zihált, homloka verejtékcseppektől csillogott, ahogy végig nézett a társaságon.

- Ki tette ezt veled? - kérdezte újra a rangidősebb.

- Egy barna hajú férfi, nagy valószínű, hogy egy olyan bandita, akivel még meggyülhet a baj...

- Tévedés! Az a férfi halott, de te akkor nem figyeltél, amikor belészúrtam a kunait. - mondta Itachi.

- Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, főleg meg neked, Itachi... Köszönöm, hogy megmentetted a hugomat. - mondta Arisa.

- Mindenki! Elindulunk a bandita rejtekhelyére! - szólalt meg a vezér.

- De, Ahri-senpaial valakinek itthol kéne maradni! - sopánkozott Tobi.

- Itachi, te maradsz itt vele, és nem akarok ellentmondást hallani! - szólalt meg újra, Pain, mire mindenki bólintott.

Ahrin kívül mindenki távozott a szobából, még Itachi is, aki elmondta a többieknek, hol találta meg Ahrit, és mire kell vigyázniuk. Miután a többi tag elindult, Itachi visszament a sebesült lány szobájába, maga után zárva szobájának ajtaját.

- Tudod, máskor is örülhetnél nekem így. - jegyezte meg az Uchiha, mire a másik puffogva nézett el.

- Ne most szólogass be! Kihasználod, hogy sebesült vagyok, így nem tudom beverni a pofádat!

Mondd, hogy szeretsz! //Uchiha Itachi f.f// //Szünetel ötlet hiány miatt/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang