A modell 3 (Befejezett)

📝Negyedik📝

Igor pov.
- Nekem nincs vele semmi bajom!
- Tényleg? Teljes mértékben átmenetikènt kezeled ezt az egészet!
- Vladimir! Azt se tudjuk ki ez a gyerek, vagy, hogy egyáltalán tényleg az én fiam - e!
- Akkor is! Te nem látsz ebben a gyerekben mást, csak egy akadályt! Kérlek szépen! Az én kedvemért picit tedd oda magad! Ha egy kicsit jobban megismered rá jössz, hogy Lucas egy tündér! Légyszi! - bújt a mellkasomhoz és ölelt át, miközben bociszemeket meresztgetett rám. Megadóan elmosolyodtam és nyomtam egy puszit a fejére.
Éjszaka közepe volt, amikor felkeltem inni egy pohár vizet. Épp letettem a poharat, amikor is vinnyogó hangok ütötték meg a fülemet. Követtem a hangot és ismét visszatévedtem a vendégszobához, ahol Lucas aludt. Benyitottam és láttam, hogy a kisfiú sír álmában.
- Hé, hé, Lucas! - ráztam meg egy kicsit, mire kipattantak a szemei és zihálva próbàlt megnyugodni.
- Ro... Rosszat... Álmodtam... - szipogta.
- Semmi baj! Itt vagy az ágyban, biztonságban vagy. Feküdj vissza szépen és aludj! - simogattam meg a fejét majd kimentem. Ez fura volt.

Vladimir pov.
Reggel amikor felébredtem Igor széles vállain aludtam.
- Jó reggelt, kicsi pillangóm! - csókolt a számra. Visszacsókoltam és a csók lassan átment egy szenvedelyes csókba, amit Igor rám mászva folytatott miközben levette a pizsama felsőjét. Na, ezt megcsináltuk. Már a felsőm alatt ingerelte a bőrömet, amikor egy tüsszentés hallatszott.
- Egészségedre. - mondtuk kórusban, majd értetlenül meredtünk egymásra. Kicsit oldalra néztem és a következő percben sikítva húztam magunkra a takarót.
- Lucas!!! - kiáltottam. A kisfiú ott àllt az ajtóban és egy plüssmacit szorongatott.
- Mit keresel te itt? - kérdezte Igor. Épp annyira le volt sokkolódva, mint én.
- Éhes vagyok! Mikor lesz reggeli? - kérdezte a kisfiú. Nagyon remélem, hogy nem fogta fel, hogy mit csináltunk éppen.
- Ezt én intézem! - jelent meg Raoul, mint valami védőszent és kivezette Lucast majd becsukta az ajtót. Lassan összebújtunk és megkönnyebbülten fellélegeztünk.
- Azt hiszem zárnom kell az ajtót. - mondta Igor, amitől egyszerre nevettünk fel.