Igor La Mori és Vladimir Ross immár jegyesekként élik a mindennapjaikat Párizsban, szerelemmel túlfűtve, de egy nap beállít egy ügyvéd, egy kisfiúval az oldalán, akiről azt állítják, hogy Igor fia. Vladimir első látásra beleszeret a félénk kisfiúba...
Igor pov. Mindenhol virágok illatoznak és a rokonaink nevetve ülnek mindenhol. A szerelmem kérésére ezernyi orchidea van körülöttünk és színes pillangókként illatoznak mindenütt. A pap már beszél, mi pedig egymás kezét fogva állunk előtte és már alig várom, hogy kimondjuk az igent. - Jöhetnek a beszédek. Uraim? - Vladimir Ross, amikor először megláttalak tudtam, hogy az elmém ura leszel. Úgy ragyogtál a színes virágok között, mint egy gyémánt és ez a gyémánt oly' tisztán csillogott, hogy a festményeim miket szerelmem ecsetével festettem messze távol vannak az igazságtól. Te vagy az én gyönyörű, kicsi pillangóm és erre a napra várok azóta a párizsi reggel óta a parkban. - mondtam mosolyogva. Láttam rajta, hogy a könnyeivel küzdködik. - Igor La Mori, álmaim művésze. Olyan mélyen szerelmes vagyok beléd, hogy azt kívanom bár sose választana szét minket a halál. Életem hátralévő összes percét csak veled akarom leélni és örökké melletted maradni. - mondta meghatódva. Minden szava akár az édes nektár, úgy belém égett, mint a tűz. - A rám ruházott hatalomnál fogva, ezennel titeket házastársakká nyilvánítalak. Megcsókolhatja a... Óh! - nem tudtam tovább várni, és szenvedélyesen megcsókoltam a férjemet. Már késő este volt, de mindenki a felàllított sátorban táncolt és bulizott. - Anyu! Apu! - szaladt hozzánk Lucas. Vladimir azonnal a karjába vette és megpuszilta a kicsit. - Sziasztok! - jött utána Lucia fülig érő mosollyal egy szép kék ruhaban.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
- Szia, Lucia! Nagyon csinos vagy! Honnan van ez a ruha? - kérdezte Vladimir kíváncsian. - Ja, ez? Raoultól kaptam. - fülig vörösödött, amikor kimondta a nevét. Egy hete fedeztük fel, hogy valamiféle szikra pattog a fiunk anyja és komornyikunk között. Kicsit sem elleneztük a dolgot. Elvonultunk hárman az egyik mezőre és néztük a csillagokat. - Szóval anyát már lefestetted? - Le bizony! Elég sokszor. - Én is akarok festeni! Olyan festő akarok lenni, mint apa! - kiáltotta boldogan, mire én megcsókoltam a férjemet és megsimogattam Lucas fejét. - Ahhoz kell egy tökèletes modell, kicsim. - Nekem is el kell majd vennem? - kérdezte izgatottam mire kitört belőlünk a nevetés. Vége.
