A modell 3 (Befejezett)

📝Tizedik📝

Igor pov.
Miutan kitessékeltük Luciát és a nőt Vladimir elsírta magát. Gyorsan odarohantam hozzá és átöleltem.
- Kicsi pillangóm...
- Nem vihetik el tőlünk Lucast! Ő már a családunk része! Ő már... Ő már az én kisfiam is!
- Tudom, kicsim, tudom, de még nem vették el, és nem is biztos, hogy elveszik. Gyönyörű vagy könnyes szemmel is, de én jobban szeretem, ha mosolyogsz. - mondtam és nyomtam egy csókot a homlokára mire remegve átölelt.
- Nem hagyjuk, hogy elvegyék, ugye?
- Nem! Persze, hogy nem, de sajnos bírói végzésük van! Amit gőzöm sincs, hogy honnan szerezhetett, de az ellen nem tehetünk semmit. Hetente fogja látogatni Lucast, de jelen kell lennünk nekünk is és annak a nőnek is. De ezekről nem csak mi döntünk. Ez Lucasról szól.
- Tudom. - hajtotta a vállamra a fejét.
Felmentünk Lucashoz, de ott rémülten láttuk, hogy a kisfiunk az egyik barna macit ölelgetve sír az ágyban.
- Kicsikém! Mi a baj? - ugrott hozzá Vladimir mire Lucas átölelte.
- Anyu! Nem akarok hazamenni Hanával! Itt akarok maradni veletek! Ugye nem engeditek, hogy elvigyen? Ijesztő bácsik a barátai és folyton bezár a szobámba! - sírta mire Vladimir is átölelte, majd én is csatlakoztam az ölelésbe.
- Semmi baj, kicsikém! Persze, hogy nem engedjük! Te a családunk tagja vagy! - simogattam meg a fejét én is és adtam egy puszit a kicsi fejére. Hamarosan elaludt Vladimir ölében, aki, mint egy féltő anya betakarta a kisfiát és befeküdt mellé. Intett a fejével, hogy én is jöjjek. Mosolyogva befeküdtem a másik oldalra és így voltunk pár percig. Aztán Vladimir elment zuhanyozni, de megkért, hogy menjek vele. Most mind kettőnknek szeretetre volt szüksége és ezt biztosan megkaphattuk egymástól a zuhany alatt és az ágyon is. Majd egymásba gabajodva csókoloztunk tovább és szorosan egymáshoz bújtunk, mintha egyé akarnánk vállni. Régen nem szerettük egymást így, de semmi sem választhatott szét minket. Senki és semmi, soha többé. Legalábbis azt hittem.