| i have a dream [sugawara koushi]

３． ｆｅｊｅｚｅｔ

A kapunál álltam és vártam a röpist. Valahogy most nem foglalt le a fájó térdem, a hasam jobban görcsölt, mint ahogy fájt az izületem.

Hát hogy a fenébe ne hagynák ki egy ilyen lehetőséget?! Ebből már esküvő lesz...

Megláttam a szürke búráját, amint egyedül közelít. Abban a pillanatban hálát mondtam minden fajta-féle istennek, a karmának, a Napnak, az igazgatóhelyettes parókájának, a többi játékosnak és természetesen Sugawara-sannak is, amiért egy ilyen jó napot rendeztek nekem.

- Igazából nem gondoltam, hogy tényleg meg fogsz várni... - ért mellém, majd indultunk is tovább. Már teljesen besötétedett, a csillagok, mint apró fényes ékkövek ragyogtak az égen és a Hold egy nagy kerek tányérként világított. De inkább egy koszos fajta volt az, hiszen a kráterek, hegyek és völgyek látszódnak rajta, és a széle is le volt törve egy kicsit, ugyanis nem volt telihold. Hát, elég durva napja lehetett annak a tányérnak.

- Én se hittem el... - mondtam elgondolkodva, majd a tekintetem az égre tévedt. Valami fura nyugodtság öntötte el a szívem, így teljesen ellazultam. - Milyen szép tiszta az ég, nem igaz Sugawara-san? - csodálkoztam el, ahogy ide-oda nézelődtem.

- Igen tényleg, ma valahogy sokkal fényesebbek a csillagok... És nyugodtan hívhatsz Suga-sannak, a csapatban is mindenki így nevez. - nézett ő is fel és derűt véltem felfedezni a hangjában.

- Oké, Suga-san. - néztem rá, várva a reakcióját, de úgy tűnik nem nagyon vette észre. Erre akaratlanul is elnevettem magamat.

- Mi az? - érdeklődött, ugyanis nem hagytam abba a röhögést.

- Csak... A neved. - kezdtem neki újra, és már szinte az egész utca tőlem zengett. Mikor ez végül tudatosult bennem, hirtelen elszállt a röhögőgörcsöm.

- Mi a baj a nevemmel? - torpant meg egy utcai lámpa alatt és csípőre tette a kezét.

- Nehogy félreértsd, semmi bajom a neveddel... - álltam meg én is és lenyugtattam magam, mert körülbelül úgy hangozhattam, mint amikor a papagáj beszél.

- Akkor? - kérdezett újra.

- Tudod, angolul úgy van a cukor, hogy sugar.

- Aha. - gondolkodott el és gondolom próbálta felidézni.

- És ha a sugarból, elveszed az r betűt mi marad? - néztem rá, hátha veszi.

- Sug...a. - esett le neki, de nem nevetett. Igazából akkor csodálkoztam volna, ha viccesnek veszi.

- Na, csak leesett? - örültem, mint majom a farkának.

- Igen, de nem volt vicces. - indult el, mintha megsértődött volna.

- Most megsértődtél? - siettem volna utána, de nem akartam rohanni, és a térdem is sajgott egy kicsit. - Héj, várj! Itt akarsz hagyni egy védtelen hölgyet?

Erre megállt és megvárta míg utolérem.

- Az, aki így röhög csak ne nevezze magát hölgynek. - nevetett fel hirtelen. Rányújtottam a nyelvem, de nem gondoltam, hogy észreveszi.

- Szabadna egyáltalán gyalogolnod? - váltott hirtelen.

- Mi? Persze, te idióta. Be kell olajozni a gépeket is, hogy rendesen működjenek. Vagy valami ilyesmi.

- Ez egy egész jó hasonlat volt. - dicsért, én meg erre kissé megilletődtem. Még jó hogy nem látott a sötét miatt.

- Ne hidd, hogy én találtam ki.

- Pedig már majdnem elhittem! - nevetett fel újra. - Meg tudnál itt várni? Gyorsan be kell szaladnom az éjjel-nappaliba.

- Persze. - bólintottam, majd miután elsietett körbefordultam valami ülőhelyet keresve. Jobb ötlet híján csak a padka maradt, de nekem az is tökéletesen tökéletes volt.

Olyan jól szórakoztam, hogy el is terelte a figyelmem a fájó térdemről, bár most, hogy egyedül maradtam, újra elkezdtem érezni nem is kicsit.

Minimum egy cunami közeledtét éreztem az izületemben, de remélem nincs igazam, nem is nagyon lehetne. Földrengés? Na az már jobban lehetséges, de inkább nem, köszi.

Óráknak tűnő percekkel később végre visszajött Suga-san, aki valami dobozos gyümölcslevet dobott nekem. Mondhatnám, hogy a röpis csodareflexeim által sikerült elkapnom, de ez inkább a feladó pontos adásának volt köszönhető a sikeres átadás.

- Ez meg? - kérdeztem és követtem a tekintetemmel, ahogy lehuppant mellém.

- Kiengesztelésképp kapod, mert délelőtt felbolygattam a belső békédet. - küldött felém egy széles mosolyt, amitől az életkedvem hirtelen megugrott.

- B-belső békém? - nevettem fel. - Ennyire ne nézz nyápicnak, a belső békém köszöni, teljesen jól van.

- Nem úgy tűntél, mint aki teljesen jól van. - mosolygott tovább. Valami furcsa érzés motoszkált bennem vele kapcsolatban, de meg nem mondanám, hogy mi. És nem, nem a szerelem volt az.

- Na és veled mi van? Neked rendben van a belső békéd? - tanulmányoztam az arcát, hátha le tudnék róla végre olvasni is valamit.

- Teljesen. - felelte egyszerűen. - Nem kóstolod meg? - utalt a baracklére, amit még mindig a kezembe szorongattam.

- Tereled a szót! -akadtam ki. - Ne hidd, hogy nem veszem észre. De tessék, megiszom. Addig találj jobb kifogást. - bontottam ki a kis szívószálat majd beleszúrtam a dobozba és szürcsölni kezdtem.

Heyhey, mindenki!
Itt is egy friss ropogós rész, természetesen szeretettel készítve.
Legyetek jók és ne bukjatok meg matekból! Tschüss!