A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

I.

Sötét Varázslatok Kivédése óránk volt, és Piton szokásához híven valami rettentően érdekfeszítő dologról magyarázott, de az én képzeletem már messze járt, a Roxfort falain kívül. Magam előtt láttam az udvaron álló hatalmas fákat, melyeknek levelei a piros és a sárga ezer árnyalatában játszottak. Hallottam a madarak dalos csicsergését a szél búgását és az avar halk zörgését. Az ecsetemet a kezemben tartva álltam ebben a festői tájban és éppen egy újabb vonásra készültem, amikor valaki a nevemen szólított.

– Miss Lestrange, csatlakozna esetleg a tanórához? – érdeklődött megjátszott szívélyességgel a Professzor, kizökkentve ezzel a gondolataimból.

A tekintetemet a tanárra emeltem, aki szúrós szemekkel nézett vissza rám. Sok diákkal ellentétben engem nem sikerült megijesztenie, sőt a különös viselkedésének hála csak még jobban tiszteltem őt. Sajnos azonban nem állt módomban szabályozni azt, hogy mikor szeretnék elkalandozni a gondolataimban.  Összepréseltem az ajkamat és kimérten bólintottam. Igyekeztem úgy játszani az arcmimikámmal, hogy a tanár láthassa rajta az egyértelmű megbánást. Még egy utolsó szigorú pillantást vetett rám, majd hátratett kézzel tovább sétált, és folytatta a tananyag diktálását. Óvatosan pillantottam a távolodó tanár után, és ekkor a tekintetem akaratlanul is megakadt Avery Peppermint-on. A griffendéles lány, az egyik legnépszerűbb boszorkány volt a Roxfortban. Egyenes szőke haját hosszú lófarokban fogta, ami még így is a dereka alját súrolta. A terem túlsó végében ült, tőlem jó pár méterre mégis tisztán hallottam, az idegesítően vékony hangját és a hozzá tartozó idegőrlő vihogását. Éreztem, hogy túl régóta nézem őt, és szerettem volna elfordítani a fejemet, de a féltékenységem nem engedte. A következő pillanatban a lány hátravetett fejjel felkacagott, és ekkor észrevettem a takarásában ülő tejfölszőke hajú fiút. Avery-vel ellentétben ő nem fuldoklott a nevetéstől, az arcán csupán egy halovány, elégedett mosoly húzódott.

– Miss Lestrange, miért kell megint magára pazarolnom a drága időm? – tette fel a költői kérdést Piton, és a hangjából kihallottam a csalódottságot.

Sajnos azzal nem számoltam, hogy a következő pillanatban az összes diák felém kapja a fejét, Dracoval egyetemben, akiről én még mindig nem tudtam levenni a saját tekintetemet. A fiú mély és erőteljes pillantása belefúródott az enyémbe. Egy másodperc volt az egész, mégis úgy éreztem, hogy látta az összes gondolatomat és érezte minden érzésemet  ettől pedig az egész testem mintha lángra kapott volna. Azonban jobbnak láttam, ha nem hergelem tovább a Professzort, úgyhogy felemeltem a tollamat a padról és minden erőmmel igyekeztem a tanórára koncentrálni.

Kicsöngetéskor az elsők között hagytam el a termet, mivel eszem ágában sem volt szembe nézni Piton haragjával sem pedig végighallgatni a kioktatását a héten már harmadszor. Sietős léptekkel indultam el a folyosón, amikor egy hang utánam szólt. Olyan hirtelen torpantam meg, hogy valaki a hátamnak ütközött. Megpördültem a tengelyem körül, és az első, amit megláttam egy zöld-ezüst csíkos nyakkendő volt. Nagyot nyeltem miközben feljebb emeltem a tekintetemet, először a tökéletes formájú ádámcsutkára, majd a fiú szürke szemére. Csak akkor vettem észre, hogy milyen közel is álltunk egymáshoz, amikor az orrából áradó forró levegő megcsiklandozta az arcomat.

– Ne haragudj – léptem hátra zavartan.

– Nem, semmi gond – felelte Draco és zavartan megigazította a vállára vetett táskát. – Azt hallottam, hogy  neked jól megy ez a tantárgy – kezdte én pedig értetlenül felvontam a szemöldökömet.

– Az SVK? – kérdeztem mivel nem voltam biztos benne, hogy mire gondolt.

A fiú bólintott, majd felvéve a szemkontaktust folytatta.

– Arra gondoltam, hogy segíthetnél nekem néhány dologban – mondta. – Ebben az évben nem nagyon remekelek – tette hozzá magyarázatképpen én pedig döbbenten hallgattam a szavait.

– Azt szeretnéd, hogy én segítsek? – kérdeztem és reméltem, hogy a szavaim nem hallatszanak annyira erőtlennek, mint az, ahogyan éreztem magamat.

Draco elmosolyodott, de ahelyett, hogy felelt volna türelmesen várta a válaszom.

–  Tudod, te két évvel felettem jársz – kezdtem. –  Nem tudom, hogy a segítségedre tudnék-e lenni – mondtam, miközben próbáltam állni a fiú tekintetét.

–  Ha csak ennyin múlik, akkor biztos vagyok benne, hogy megoldod – zárta rövidre a beszélgetést, majd ellépett mellettem és elindult a folyosón várakozó Avery felé.

A szőke hajú lány kedvesen rám mosolygott, amitől én csak még kellemetlenebbül éreztem magam. Draco megállt a barátnője mellett, átkarolta a vállát és még utoljára hátrafordult.

–  Holnap tanítás után várlak a kőkörnél – mondta felém intézte a szavait, majd a lánnyal együtt eltűnt a folyosón.