A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XX.

A tél eltelt Dracoval pedig azóta sem beszéltünk a sátorban történtekről. Ő és más sem tudta megmondani, hogy mi is történt a szüleimmel. Azóta pedig pletykák és teóriák tömkelege terjedt el az iskolában róluk. Egyesek szerint emigráltak, mások pedig úgy vélték, hogy meghaltak. Valami azonban azt súgta, hogy egyik sem tartozik a helyes válaszok közé.

A kellemes szellő csiklandozta az arcomat miközben leültem a kviddicspálya lelátójára. Magamon kívül csupán néhány mardekáros diákot fedeztem fel a hugrabugosok és a griffendélesek tömegében. A legtöbben hatalmas zászlókkal érkeztek, de akadtak olyanok is, akik borz vagy oroszlán jelmezbe bújtak. Tavasz végén rendezik meg a híres Mardekár-Griffendél mérkőzés én pedig úgy döntöttem ideje közelebbről is megismernem az ellenség technikáját, ezért jöttem el a mai meccsre is.
Hangos éljenzés és füttyszó fogadta az érkező játékosokat. Kíváncsi tekintettel fürkésztem a pályát, de a szurkoló tömegnek hála nem sokat láthattam a történésekből. A mérkőzést végül a hugrabugosok nyerték meg, miután Harry, a griffendélesek fogója koponyasérülést szenvedett és le kellett őt szállítani a pályáról.
A tavaszi időnek köszönhetően a téli búskomorságom tovaszállt és a helyét mélyről feltörő boldogság vette át. Ilyen kedvvel ballagtam vissza a klubszobába is ahol a számításaim szerint Draco és a csapata ült volna. Azonban amikor beléptem az ajtón néma csend fogadott. Egy lélek sem tartózkodott a helyiségben. Lebattyogtam a rövid lépcsősoron és ekkor vettem észre az asztalon gubbasztó baglyot. Egy papírtekercset tartott a csőrében amit, amikor meglátott leejtett maga elé. Bizalmatlan tekintettel és lassú léptekkel indultam meg a madár irányába, amaz pedig csak érdeklődve forgatta a fejét. A levelet egy pecsétgyűrűbe csúsztatták, így amikor lehúztam róla a gyűrűt a papír azonnal szétnyílt.

– Ava – olvastam fel magamban az első szót.

El kellett hagynom a Roxfortot. Reményeim szerint hamarosan újra találkozunk. Addig is kérlek, húzd meg magad az iskola falai között.

D.M.

Értetlenül bámultam a pergamenre, majd az asztalon heverő gyűrűért nyúltam. Az ujjbegyemmel óvatosan végig simítottam a domborodó D betűn. Úgy éreztem nem várnak tőlem válaszlevelet, úgyhogy a bagolyházban megetettem a barnatollú apróságot, és az útjára bocsátottam.

Hosszú és nyugtalan napok következtek. Az étvágyam elment, a tanárok pedig neki kezdtek az év végi terhelésnek.

Eltelt a március az április, majd a május is. Az arcom beesett a szemeim alatt karikák ültek. Június elején túlestünk a vizsgákon. Arra számítottam, hogy Draco legalább azokon megjelenik, de csalódnom kellett.

– Kiváló Kisasszony – nyújtotta át McGalagony a vizsgalapomat.

Egy halovány mosoly suhant át az arcomon, majd szinte hangtalanul megköszöntem a professzornak és visszaballagtam a helyemre.

Az ütőmet szorosan markoltam miközben a másik kezemmel a seprűmbe kapaszkodtam. Az én feladatom volt a gurkók irányítása. Az elsődleges célpontom Ginny Weasley volt a griffendélesek legjobb játékosa. Valójában azonban nem sok figyelmet szenteltem a játéknak. A gondolataim valahol teljesen máshol jártak. Egyedül a nevem kiabálására zökkentem vissza a valóságba, még szerencsémre ugyanis éppen az általam irányított gurkó közeledett felém. Meglendítettem a karomat és célzás nélkül ellőttem a labdát, ami aztán az ellenfél csapat egyik hajtóját találta el. A mérkőzést a griffendélesek nyerté, így sejtésem szerint a házkupát is ők fogják. A társaimtól lemaradva indultam vissza a kastély épülete felé. Senki nem jött oda hozzám, senkit nem érdekeltem. Valahol a tömegben mintha egy pillanatra Emery-t láttam volna, de olyan gyorsan eltűnt, hogy esélyem sem volt őt beazonosítani. Belöktem magam előtt a hatalmas ajtót és beléptem a zsibongóba. A diákok csoportokba tömörültek és hatalmas ricsajt csapva beszélgettek.

– Merlin szakállára mondom, hogy láttam őt – esküdözött egy hollóhátas kisdiák a fölé magasodó Monstronak.

Zavarodottan fordultam körbe a felfordulásban.

– Hallottad, hogy Draco Malfoy visszatért? – kérdezte fennhangon egy hugrabugos lány a barátnőjétől, aki a terem másik végéből meglepetten kiabált neki vissza.

A név hallatán megfagyott a vér az ereimben. Lerohantam a pincébe és berontottam a mardekár klubhelyiségébe.

– Nincs itt! – ordította az egyik csapattársam, amint meglátott, majd az összes ott tartózkodó fiú idióta nevetésben tört ki.

Bevágtam magam mögött az ajtót és céltalan rohangálásba kezdtem a folyosókon. Aztán egy szörnyen ismerős kacaj ütötte meg a fülemet, amitől ledermedtem.

– Az nem lehet – suttogtam magam elé és a falhoz húzódva kidugtam a fejemet, hogy belássam a másik folyosót. – Bellatrix Lestrange.

Az őrült boszorkány a kastély kapuin belül. Fogalmam sem volt arról, hogy ez hogyan történhetett meg, de minden porcikám azt súgta, hogy követnem kell őt és az utána vonuló kisebb csapatot. Lapítva indultam meg a jól szórakozó társaság után, amikor megláttam Piton-t belépni az igazgató irodájába. Úgy döntöttem, hogy nem megyek tovább, hanem inkább kellő távolságból figyelem az eseményeket.

Csupán néhány perce voltam ott, amikor az irodát védő főnix elfordult és megjelent mögötte Draco. Visszahúztam a fejemet a fal mögé, miközben a lépések zajára koncentráltam. Egyre több és több cipő, siető koppanása hallatszott a kőpadlón. Egészen közel húzódtam a falhoz, amikor Draco, Piton és még néhány számomra ismeretlen boszorkány és varázsló elhaladt mellettem. Mély levegőt vettem és már éppen indultam volna Dumbledore-hoz amikor a madárajtó ismét elfordult és most Harry Potter lépett ki rajta könnyes arccal. Visszahúzódtam a fal takarásába. Hallottam, ahogyan a fiú léptei egyre gyorsulnak és a szemem sarkából láttam őt, amint elindul a lépcsőn lefelé, Draco-ék nyomában. Fogalmam sem volt arról, hogy hova tart, de azt tudtam, hogy ki után, úgyhogy én is elindultam. A gyomrom görcsbe rándult, amikor a kőkör egyik kövének támaszkodva megálltam és figyeltem a lent zajló eseményeket. Az ég borús volt, az eső apró cseppekben csöpögött. Draco és Harry könnyáztatta arca, Hagrid lángba borult kunyhója túl sok volt számomra mindez egyszerre. Aztán Harry átkot küldött Piton felé, aki ezután valamit mondott a fiúnak, majd Draco-t maga előtt irányítva ismét elindultak a Tiltott Rengeteg irányába. Mély levegőt vettem és rohanni kezdtem a domboldalon lefelé. Elhaladtam a dermedten álló Harry mellett, de nem néztem rá. A hideg belemart a torkomba, a hajamat az arcomba fújta a szél, de nem érdekelt. Az eső szakadni kezdett. A könnyeim patakozva folytak a bőrömön, de én csak futottam tovább.

A lendület hevében nem tudtam lelassítani így a nekem háttal álló szőke hajú fiúnak csapódtam. Draco meglepett pillantással fordult hátra. A szemei vörösek voltak a sírástól. Bőrigázva néztünk egymásra.

– Ava – suttogta, miközben a világ lelassult körülöttünk. – Sajnálom – kezdte, de én csak megráztam a fejemet.

– Nem tudom, hogy mi történt ma odafent, de melletted állok – feleltem zihálva, ő pedig fürkésző tekintettel megérintette az arcomat.

Lehunytam a szememet miközben Draco közelebb hajolt hozzám. A hideg esőcseppek végig folytak az arcomon. Magamon éreztem Draco heves szuszogását, miközben az ajkát óvatosan az enyémhez érintette. A pillangók életre keltek a hasamban és vad röpködésbe kezdtek. A fiú csókja forró és szenvedélyes volt tele fájdalommal és bánattal.