A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XXII.

A Malfoy család könyvtárszobájában ültem és türelmetlenül vártam a szekrények között mászkáló házimanót.

– Ha megmondanád, hogy mit keresel, esetleg segíthetnék – mondtam már vagy századszorra, de ő csak kedvesen elutasította az ajánlatom.

Unottan támasztottam a fejemet az asztalon, amikor valaki alig halhatóan ujjongani kezdett a félhomály takarásában. Bit vidám arckifejezéssel tett le elém egy régi zsebkönyvet.

– A Tűz Társasága – olvastam fel a címet miközben letöröltem a borítóra telepedett porréteget.

– Azt beszélik, hogy a mai napig léteznek – magyarázta sápadtan a manó.

A gyertya fényéhez közel hajolva igyekeztem kivenni az apró betűkből álló szavakat.

– Itt azt írja, hogy valamiféle Grindelwald ellen hozták létre ezt a titkos társaságot – mondtam az ujjammal követve a mondat vonalát.

– Már nem olyan titkos – kuncogott Bit és már éppen indult volna, de én megállítottam.

– Ki az a Grindelwald? – kérdeztem értetlenül ízlelgetve a nevet.

A házimanó rémült arccal meredt rám.

– Nos, nem tudok sokat róla – felelte cincogva. – Mindössze annyit, hogy Tudodki-nél is hatalmasabb varázsló volt – suttogta úgy, hogy még én is alig halottam, amit mond.

Döbbenten lapoztam tovább a könyvben.

– A társaságot tíz olyan boszorkány és varázsló alapította, akik mind birtokolták az animágia tudományát – olvastam. – A tagok csak és kizárólag olyan kamasz mágusok lehettek, akik már elsajátították és ez által rendelkeztek a fentebb említett képességgel. A társaság tagjai rendszerint szürke talárjukról vagy egy a bőrükön viselt rúnáról ismerhetők fel – az utolsó mondatot tanakodva olvastam újra. – Szürke talár – motyogtam.

Bit oldalra döntött fejjel nézett fel rám.

– Szürke talár! – kiabáltam suttogva és zsebre vágtam a könyvet. – Ha a megérzésem nem csal, akkor a Tűz Társasága valóban létezik még – hadartam miközben rohanni kezdtem az ajtó felé. – Köszönöm – fordultam vissza hálás pillantással a zavarodott arcú manó felé, majd eltűntem a folyosón.

Szörnyen haragudtam Dracora, de nélküle esélyem sem volt elindítani a szüleim után való nyomozást. Bit szerint nem haltak meg ez pedig éppen elég indok volt a számomra ahhoz, hogy kutatni kezdjek utánuk. A manó azt is mondta, hogy az édesanyám, Margaeri Lestrange valóban elárulta Voldemortot, de azután szőrén-szálán eltűnt. Aztán a könyvtárszobában pedig odaadta azt a furcsa könyvet, ami egy régi titkos lázadó csoportról szólt. A fejemben különböző gondolatok kavarogtak, de amíg nem kaptam válaszokat nem lehettem biztos semmiben. Lesiettem a márvány lépcsőn és elfordítottam Draco szobájának a kilincsét, de az ajtó zárva volt. Halkan kopogtattam, de nem jött válasz.

– Draco – suttogtam miközben olyan közel préselődtem a fához amennyire csak tudtam.

– Igen? – jött a hang ekkor a hátam mögül, mire ijedtemben megugrottam.

A fiú pizsama helyett inget és szövetnadrágot viselt pedig már későre járt.

- A frászt hoztad rám – dőltem az ajtónak és halványan elmosolyodtam.

A fiú komor arckifejezéssel várakozóan nézett rám, amitől nekem is rögtön eszembe jutott a néhány órával azelőtti veszekedés.

– Segítened kell – kezdtem, de mivel egy cseppnyi érdeklődést sem láttam a szemébe jobbnak láttam, ha a lényegre térek. – A szüleimről van szó – suttogtam, mire lemondóan megrázta a fejét, de azért kinyitotta az ajtót és beengedett rajta.

Idegesen megálltam a szoba közepén és úgy néztem körbe mintha életemben először jártam volna ott.

– Mit szeretnél? – kérdezte a fiú miután becsukta maga mögött a szoba ajtaját.

– Hallottál már a Tűz Társaságáról? – kérdeztem miközben előhúztam a zsebemből az apró barnakötésű könyvet és felé nyújtottam.

Draco savanyú képpel ki vette a kezemből a tárgyat, de a kérdésemre nem felelt. Éppen csak, hogy beleolvasott és visszadobta nekem.

– Ez hülyeség – kezdte és levetette magát az ágyra. – A Tűz Társaságának semmi köze Grindelwaldhoz nem mellesleg néhány évvel ezelőtt pár tébolyodott sárvérű alapította az egyletet puszta unaloműzőként – mondta miközben arrogánsan elvigyorodott.

Dühösen néztem az önelégült képet vágó fiúra.

– Segítesz vagy sem? – kérdeztem türelmetlenül, mire csak széttárta a karját.

– Attól függ, hogy miben – válaszolta csukott szemmel alvást színlelve. - Ha a Tűz Társaságához van köze rám ne számíts. Nem fogok egy rakás megkergült mugli ivadékot hajkurászni.

– El tudsz vinni Jude-hoz? – tettem fel óvatosan a kérdést és őszintén reméltem, hogy a fiú nem hagy cserben.

Draco olyan hirtelen ült fel az ágyban, hogy az hangosan megnyikordult alatta.

– Megőrültél? – kérdezte miközben olyan tekintettel vizslatta az arcomat, mint ahogyan egy valóban zavarodott emberét szokták.

Gúnyosan elfintorodtam és megráztam a fejemet.

– Bit szerint – kezdtem, de a fiú a szavamba vágott.

– Beszéltél Bit-el? – vágta hozzám ingerülten a kérdést, amitől egy kicsit megszeppentem.

– Igen – feleltem, mire Draco tekintete elsötétült.

– Nem állhatsz szóba csak úgy mások házimanójával – feleltette én pedig válaszképpen csak a szememet forgattam. - Sőt valójában egyetlen házmanóval sem kellene szóba állnod. 

– Tiltja a törvény? – nevettem el magam, de a tejfölszőke hajú fiú arca komor maradt.

– Nem az nem, de én igen – felelte, majd kissé nyugodtabb hangon hozzá tette. – Mit mondott?

Megköszörültem a torkomat és igyekeztem össze szedni a gondolataim.

– Szerinte a szüleimnek köze volt a Tűz Társaságához – mondtam mire Draco szánakozva rám emelte a tekintetét.

– Nos ha ez valójában így van a helyedben én ezzel nem dicsekednék – mondta és megint úgy nézett ki, mint akit már nagyon untat ez a beszélgetés. Mikor azonban rám emelte a tekintetét valami olyat láthatott az arcomra írva, amitől kicsit kedvesebben folytatta. – Van fogalmad arról, hogy miből gondolja ezt? – kérdezte.

Megráztam a fejemet és leroskadtam a hintaszékbe.

– Biztos vagyok benne, hogy nem csapna be – magyaráztam kétségbeesetten.

– Abba én is – mosolyodott el a fiú, és feltápászkodott az ágyról. – Jössz vagy sem? – nyújtotta türelmetlenül felém a kezét.

Bizonytalanul csúsztattam a tenyeremet az övéhez, de ő erősen megragadott és felrántott a székből. A testemben izgatottság áradt szét és nem csak attól, hogy újra ilyen közel tudhattam magamhoz a fiút, hanem attól is, hogy újra feltámadt bennem a remény. Egyre biztosabb voltam abban, hogy a szüleim valahol ott vannak kint és csak rám várnak.

– Tudod egyáltalán, hogy hol kell őt keresnünk? – kérdeztem az idegességtől zihálva, mire Draco sejtelmesen elmosolyodott.

– Nem sokára kiderül – felelte miközben szorosan átkarolta a derekamat.

Lehunytam a szememet, és amikor újra kinyitottam egy szörnyen ismerős épület előtt találtam magamat, aminek a láttán görcsberándult a gyomrom.