A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XVIII.

Sápadt arccal meredtem az ezüst keretes tükörbe. A lányok többsége már nem tartózkodott a szobában csak néhányan készülődtek még rajtam kívül. A hajam hosszú, derékig érő fürtökben omlott végig a hátamon. Lassú mozdulattal húztam fel a karomra a feszes anyagot. Óvatosan végigsimítottam a ruhámat díszítő aranyhímzésen és elmorzsoltam egy éppen kicsorduló könnycseppet az arcomon. A toronyóra hangos kongása betöltötte az iskolát jelezve, hogy a bál hamarosan a kezdetét veszi. Mély levegőt vettem, majd feszes léptekkel elindultam a sötét kövekből kirakott lépcső felé. A társalgó tömve volt izgatott lányokkal és fiúkkal, akik szörnyű hangzavart csapva adták a világ tudtára a boldogságukat. Mindenki Piton érkezését várta, ugyanis a házvezető tanár kötelessége a saját házának diákjait a nagyterembe kísérni. A fáradtságtól véreres szemekkel fürkésztem a tömeget miközben a fejem majd széthasadt a körülöttem levő zajtól.

– Azta – haladt el ekkor mellettem egy Ward nevű ötödéves fiú, és füttyentett párat.

Az eddig zsivajgó diákok egy emberként fordult a hang irányába én, pedig mint egy magára maradt őzgida néztem farkasszemet az éhes hiénákkal. Nagyot nyeltem majd felemeltem a fejemet és magabiztos léptekkel folytattam az utamat a lépcső felé. Ugyan rengeteg dolgot átéltem, de nem szabad megfeledkeznem arról, aki vagyok.

– Ava – ragadta meg ekkor valaki a karomat. – Már mindenhol kerestelek – mondta nyugtalanul a fiú és félre húzott a többiektől.

– Itt voltam – dadogtam, mire a Draco elmosolyodott.

Elakadt lélegzettel néztem végig a velem szemben álló fiún. Fehér inget és ezzel megegyező színű csokornyakkendőt viselt. A dísztalárját a vállára dobva tartotta, a haja pedig ketté választva a homlokába hullott.

– Jól érzed magad? – kérdezte miközben próbálta felvenni velem a szemkontaktust.

Magam elé meredő tekintettel bólintottam.

– Biztos, hogy jó ötlet részt vennünk a bálon? – kérdeztem nagyokat pislogva, hogy kitisztuljon a látásom.

– Nem gondolod, hogy gyanús lenne, ha nem mennénk el rá? – kérdezte egy halvány mosollyal az arcán Draco és nekidőlt a falnak.

Megvontam a vállamat.

– Én senkinek nem hiányoznék – feleltem vérszegény arccal és óvatosan megérintettem a karomat melyen néhány nappal ezelőtt még egy gennyes seb volt.

A fiú megrázta a fejét és már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor kicsapódott a klubhelyiség ajtaja és belépett rajta Piton.

Nem szólt semmit csupán biccentett, mire a mardekárosok néma csendben iszkolni kezdtek a szigorú tekintetű tanár után. Jobbnak láttam megvárni, amíg mindenki távozik mivel semmi kedvem nem volt tolongani a folyosókon, így hát Dracoval együtt utolsóként hagytam el a termet.

– Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat és eljöttél velem – törte meg a ránk telepedő csendet a fiú.

Összepréseltem az ajkaimat és igyekeztem úrrá lenni a bennem dúló érzéseken.

– Én is – feleltem alig hallhatóan miközben beléptünk a nagyterem ajtaján.

Ámulattal néztem körbe a karácsonyi díszekben pompázó helyiségben. Az elvarázsolt mennyezetből apró hópelyhek szállingóztak, a kerek asztalokra pedig finomabbnál finomabbnak látszó ételeket és tömérdek mennyiségű édességet helyeztek el. Összesen öt fenyőfát díszítettek fel erre az alkalomra, melyek most a terem hangulatának megfelelően ezüstös fényben úsztak. A gyomrom hangos morgással adta a tudtomra, hogy mire vágyik és legszívesebben valóban megrohamoztam volna a legközelebbi asztalt, azonban nem tehettem. Draco a kezét nyújtotta én pedig mélyeket lélegezve a tenyerébe csúsztattam az ujjaimat.