A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XIX.

Az első néhány méteren fogalmam sem volt arról, hogy merre tartok aztán minden világossá vált. Jude tudott valamit, amit én nem. Hevesen rohantam a süvítő szélben egészen addig, míg a láthatáron fel nem tűnt a szellemszállás roskadozó épülete. Jobbnak láttam, ha nem változom vissza egészen addig, míg át nem fésültem az egész területet. Ugyan sokkal könnyedebb voltam az emberi testsúlyomnál a korhadt deszkák még így is nyikorogva hajoltak meg a lábam alatt. Kettesével szelve a fokokat mentem fel az emeletre. A házban néma csönd honolt, azonban a kíváncsiságom mégis arra késztetett, hogy maradjak. Bekuporodtam az egyik üres szoba sarkába, hogy füleljek és szemmel tarthassak mindent. Nagyjából egy órája fekhettem ott mozdulatlanul, amikor halk beszélgetés és ajtó csukódás zaja csapta meg a fülemet. Hallottam amint ketten vagy hárman elindulnak felfelé a lépcsőn aztán ismét dermesztő csönd állt be. Felkaptam a fejemet, de bármennyire is hegyeztem a fülemet nem hallottam semmit.

– Ne gyere közelebb – mondtam volna, amikor egy ismeretlen szürke köpenyt viselő fiú belépett a szobába. Ehelyett azonban csak veszett ugatásba és nyáladzó vicsorgásba kezdtem.

– Sssh – lépett felém lassan a fiú maga előtt tartva a bal kezét. – Okos kis farkas – cincogta miközben sunyi tekintettel méregetett.

Tovább morogtam, de közben fürgén megkerültem őt és kirontottam az ajtón. Jude csupán néhány lépésnyire állt tőlem és látszott a tekintetében, hogy rám ismert. Gúnyos mosoly terült szét az arcán én pedig nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy neki ne ugorjak. A sötét hajú fiú hevesen védekezett, miközben a fogaimmal próbáltam megkaparintani a pálcáját. Szerencsémre a másik fiú nem avatkozott a kettőnk küzdelmébe, így könnyedén megszereztem a pálcát és lerohantam vele a földszintre.

– Add vissza Ava – szűrte a fogai között vicsorogva a fiú és utánam szaladt.

A báli ruhám tépett és saras volt, amikor visszaváltoztam. Reszkető újjakkal és izzadó tenyérrel szorítottam mind a két pálcát.

– Mit tudsz a szüleimről? – vetettem neki kertelés nélkül a kérdést.

Jude gonosz tekintettel fürkészte az arcomat, de most nem mosolyodott el.

– Szóval a Malfoy kölyök tényleg nem avatott be igaz? – kérdezte miközben leült egy poros székre.

Megráztam a fejemet, mire a fiú szemében felcsillant valami. A testem megfeszült miközben vártam a válaszára.

–Ó Ava, bárcsak ilyen könnyen megtudhatnánk mindent, amit csak szeretnénk – mondta gúnyosan.

Idegesen emeltem rá a pálcámat.

– Felelj.

Jude széttárta a karját és öblös kacagásba kezdett. Ekkor vettem csak észre a szürke köpenyes fiút, aki a lépcső tetejéről szegezte rám a pálcáját.

– Most pedig add vissza, ami az enyém – szólt Jude, ellentmondást nem tűrő, agresszív hangon.

Savanyú képpel dobtam le elé a pálcáját, miközben a sajátomat továbbra is magam előtt tartottam.

– Kábítsd el – adta ki az utasítást az ismeretlen fiúnak, le sem véve rólam a tekintetét.

Készen álltam a varázs kivédésére, de abban a pillanatban valaki megragadta a derekamat. Ijedten hunytam le a szememet, és amikor kinyitottam egy erdőben találtam magamat.

– Nem sokon múlt – jött a hang a hátam mögül, mire megfordultam.

– Te? – néztem döbbenten a fiúra.