A Lét Lovagjai - Draco Malfoy FF

XV.

– Nem aludhatnék mégis csak a saját szobámban? – kérdeztem miközben próbáltam elhelyezkedni a hideg kanapén.

– Nem – dünnyögte Draco félálomban a szomszédos díványról.

– De szörnyen hideg van és sehogy sem kényelmes itt – nyafogtam tovább, mire a fiú jól hallhatóan mély levegőt vett.

– Tessék – jött a válasz mire a következő pillanatban egy méretes paplan esett a fejemre. – Nem kell megköszönni – morogta a fiú és a fejére húzta a párnáját.

– Köszönöm – suttogtam és megelégedtem az adott helyzettel.

Mosolyogva bugyoláltam bele magamat az imént kapott puha anyagba. Végre újra biztonságban éreztem magamat.

Egy sötét erdőben voltam. Körülöttem furcsa csuklyás árnyak.

– Csatlakozz! Csatlakozz! Csatlakozz! – kántálták szünet nélkül.

Rohanni kezdtem a fák között, de hiába próbáltam átalakulni képtelen voltam rá. A hálóköntösömet kiszaggatták a bőrömet feltépték a tüskés bokrok mohó ágai. A lábaimat belepte a sár és a latyak. Hiába menekültem a nyomomban voltak. Vadásztak rám.

Kifulladva ültem fel a kanapén. Körülöttem még jócskán félhomály borította a szobát. Draco békésen szuszogott alig néhány méterre tőlem én pedig jobbnak láttam nem felébreszteni őt. Visszadőltem a párnámra és rettegve idéztem fel az iménti álmomat. Annyira valóságos volt az egész, hogy meg kellett dörzsölnöm a bőrömet, mivel éreztem rajta az átélt fájdalmakat. Csöndesen, szinte sokkos állapotba bámultam a sötét mennyezetet. A szívverésem lassacskán visszacsökkent a normális állapotába és végre én magam is kezdtem megnyugodni. Hisz csak egy rossz álom volt.

– Hé – suttogta Draco valamikor néhány órával később. – Miért feküdtél ide? – hajolt fölém kaján vigyorral az arcán.

– Rosszat álmodtam – feleltem és a fejemre húztam a takarót.

Őszintén sokáig gondolkoztam azon, hogy mellé feküdjek-e vagy ne, de aztán kénytelen voltam szembenézni azzal a ténnyel, hogy egyedül nem fogok tudni elaludni.

– Szerencséd van, hogy én vagyok a prefektusod – felelte megjátszott komolysággal, miközben egy nagyot ásított.

– Én mázlista – morogtam és igyekeztem minél gyorsabban visszaaludni.

– Nézz rám – szólt ekkor a fiú és lehúzta a fejemről a takarót.

A szememet szorosan összehúztam nehogy véletlenül is ki kelljen nyitnom.

– Hé – szólt nevetve. – Gyerünk.

– Kizárt – feleltem és én is elmosolyodtam.

– Nézz már rám – mondta immáron ingerülten, amitől meglepetten összerándultam.

Nagyot sóhajtva kinyitottam a szemeimet, majd ijedtemben legurultam a kanapéról.

– Jude – dadogtam, miközben az egész testemben remegtem.

A fiú gonoszul elmosolyodott és lassú vontatott léptekkel elindult felém.

– Másra számítottál?

Sikítva ültem fel az ágyamban. A hálóruhám csuromvizesen tapadt a bőrömhöz. A szemeimet és az arcomat könny áztatta. A karjaimat tépett sebek borították.

– Minden rendben? – sietett oda hozzám Melissa az egyik szobatársam.

Rémülten ráztam a fejemet.