The Lion King and the Lioness -Max Verstappen-LASSAN FRISSÜL

2.Fejezet

2:40-et mutatott az óra az éjjeliszekrényemen, amikor rápillantottam. Nem szoktam épp ilyen korán felkelni, csupán legédesebb álmomból kirántott a telefonom őrült csörgése.

M. Binotto

Ha a főnököd hajnalok hajnalán felhív akkor vagy valami baj van, vagy ki akar rugni, középút nincs. Az én esetemben az első opció volt a helyes.

-Haló?-szóltam rekedten bele a telefonba

-Tudtam, hogy fel fogod venni-szólt a győzedelmes, de frusztrálz hang a vonal másik végéről

-Még lenne 6 órám alduni...Történt valami?

-Azonnal be kell jönnöd, szükségem lenne a segítségedre. A részleteket majd megtudod ha ideérsz. -erre már teljesen éberen ültem fel az ágyamban és dobtam le magamról a meleg takarómat.

-Legtöbb másfél óra és ott vagyok- közben feltéptem a szobám ajtaját és rohantam a fürdőbe felfrissülni

-Siess! Ciao!-ezzel le is csapta a telefont.

Nem tetszik ez nekem...

De nem volt választásom, muszáj volt bemennem, úgyhogy egy kettőre megmostam jéghideg vízzel az arcom, majd felkaptam a legkényelmesebb fekete farmerem, egy fehér pulóvert, rá pedig a cég logójával ellátott kabátot, ezzel pedig már rohantam is le az előszobába egy cipőért. 

A garázsba leérve lekaptam a kocsikulcsot és megnyomtam a nyitó gombot, majd beültem a nyitott kocsiba. Az utcára kihajtva csak egy-egy autó jött velem szembe, amit nem is csodáltam az órát nézve. 2 órás út állt előttem, mivel tudtam, hogy Binotto nem a közelebbi épülethez hív. 

A rádióból halkan szólt a zene út közben, de nem igazán hallottam, mivel az ablakom egy picikét leengedtem, ezért a szél és a motor hangján kívűl nem nagyon hallottam semmit. Szeretem a sebességet, ilyenkor pedig annyira szabadok az utak, hogy nem félek egy picit gyorsabban menni. Már ha a 200 km/h egy picit gyorsabbnak számít. Ezzel a tempóval meg határozottan lefaragok egy fél órát az utamból. 

Imádok vezetni. Szeretem az üzemanyag szagát és a friss gumik tapintását, ebben különbözök a velem egykorúak 90%-tól. Vezetés közben nem érzem a gondjaim súlyát a vállamon, ez pedig teljesen ellazít. Ezt az utat is örömmel tettem meg, hiába volt még csak hajnali 3.

Kicsivel több mint egy óra múlva meg is pillantottam a hatalmas piros bázist, amely már-már az otthonommá vált az évek alatt. Behajtottam a bejárathoz, ahol viszont le kellett csipogtatnom a belépő kártyám, másképp nem mehetek be. De az már igazán jó kérdés, hogy hova a fenébe tettem tegnap...

-Jó reggelt vagy inkább hajnalt!-hallottam meg a biztonsági őr olasz szavait. 

-Ciao!-csak ennyire futotta most a köszönés. Idő közben meg megkaptam a belépőm az ajtó kis tartójában, bár az igazán jó kérdés, hogy hogyan is került az oda. 

Lecsipogtatattam és már be is hajtottam a parkolóba, ahol meglepő módon, elég sok autó állt, viszont egyik se tűnt ismerősnek. Mostmár igazán kíváncsi voltam, hogy mi a fene folyik itt. Gyorsan ki is szálltam a kocsiból, és háttal a kocsinak be is zártam azt, így már siettem is be az épületbe, ahol a recepciós szerint várnak a tárgyaló terembe. Sose hívnak oda, csak ha nagy gáz van. 

A lépcsőkön felfele menet csak a sportcipőm lépteinek nesze hallatszódott. Az első emeleten viszont megtorpantam. Végig a folyosón bőröndök hevernek szerte szét, mint mostmár az én gondolataim is. Gyorsítottam a lépteimen és felmentem még egy emeletet. A főnököm már idegesen forgolódott az ajtó előtt, de amikor meglátott elém sietett és megölelt.