The Lion King and the Lioness -Max Verstappen-LASSAN FRISSÜL

4. Fejezet

Bekapcsoltam a rádiót a kocsimban és lehúztam kissé az ablakot. Az éjjeli szellő bejutott a kocsiba és átjárta a benti meleg levegőt. A visszapillantóból láttam, hogy a fiúk szorosan mögöttem jönnek. Szeretem a társaságot, most viszont kisebb pánik lett úrrá rajtam, amikor realizálódott bennem, hogy ezek az emberek velem fognak lakni egy kis ideig. Kétlem, hogy ők is annyira rajonganának, hogy nem az 5 csillagos hotelben alszanak, hanem egy idegen házában.

Gondolataimba merülve vezettem tovább az üres utcákon. A kinti csend és a motorzúgás zene volt a füleimnek. Hátradőltem az ülésben és éreztem ahogy elnehezednek a szemhéjaim. Egy éles dudaszó rántott vissza a valóságba. Kipattantak a szemeim és rájöttem, hogy Max dudált hátulról, mivel a jelzőlámpa zöld volt, én viszont nem indultam el, biztos már egy ideje átválthatott zöldre. Gyorsan elindultam, de még éreztem, ahogy elpirulok, nem valami bóktól, hanem a saját bénaságomtól.

15 perc múlva betértem az otthonom utcájába. Messziről láttam, hogy nincs bent fény, bár nem tudom mire számítottam. Lelassítottam, majd megálltam a kapu előtt. Nem állítottam le a motort, csak kikapcsoltam az övem és kiszálltam a kocsiból. Ahogy elindultam a kocsi elejéhez, a szemembe világított a fiúk kisbusza, így a kezemmel próbálltam kis árnyékot tartani a szememnek. Rájöhettek, hogy épp megvakulok, mert lekapcsolták a lámpákat, amit nem is bánom azért sem, mert a szomszédaim mindig utálták amikor éjjel bevilágított a kocsim fénye hozzájuk. Felnyitottam a csomagtartót, ami ennél a modellnél a kocsi orrában helyezkedik el, és kivettem a táskám. Hogy őszinte legyek, csak reménykedtem benne, hogy itt vannak a kulcsok, mert másképp most indulhatok még 3 órányi vezetésre. Átturtam az egész táskám, megnéztem a laptoptáskámban, de sehol se kaptam. Na basszus, ezt megcsesztem. Rég nem jártam itthon, úgyhogy azt is elfelejtettem, hogy hol kellene lennie a pótkulcsnak, amit itt kint duftam el valahol.

Hallottam ahogy nyílik majd becsapódik a busz ajtaja, így tudtam, hogy a fiúknak elment a türelmük. A léptek zaja mögöttem hangosabb lett, majd a hozzá tartozó hangot is meghallottam.

-Mi tart ennyi ideig?-kérdezte Max. Felé fordulva válaszoltam.

-Csak nem kapom a kulcsaim, de itt kell lenniük valahol.-tudtam, hogy már biztos ő is kifáradt a sok utazástól, ahogy én is, mégis csak azért imádkoztam, hogy ne kössön belém, mert akkor nem biztos, hogy megállom, hogy ne szóljak vissza valami rosszabbat.

-Tudod, angyalom, a saját házad kulcsait elveszteni, nem csak szerencsétlenség, hanem egyenesen...-folytatta volna, ha nem szakítom félbe.

-Ó, fogd már be és segíts megkeresni a pótkulcsot itt kint valahol.

Dühösen nézett rám, viszont az én arckifejezésem valamivel durvább lehetett, mert hátat fordított nekem és elkezdett körülnézni. Visszamásztam a kocsimba és bent folytattam a kulcsok keresését. 10 perc se telt el és Max fel is adta a keresést.

-Azt jól elcseszted, angyalom-nézett rám karba tett kézzel-szerintem visszamegyünk a...

-Megvan!-kiáltottam fel, amikor megkaptam a kulcsaim amik végig a székem alá voltak becsúszva.- Nem mentek ti sehova, nem kell egy lecseszés azért mert fáradtan vezetsz és balesezetel.

-Szerintem elég jól vezetek ahhoz, hogy vigyázz mit mondassz nekem te a vezetésről.

-Nagyképű seggfej-morogtam az orrom alatt, miközben intettem neki, hogy üljön már be az autójába és fogja csak be.

Megnyomtam a kapu nyitó gombját, majd visszaültem a kocsiba és végre behajtottam a rég látott udvarom házába. Egyszerre szakadt rám a honvágyam és a fájdalmam. Lassan begurultunk az udvarra, már arra se volt energiám, hogy a kocsit a garázsba húzzam. Kiszálltam és kivettem a cuccaim. Megvártam amíg a fiúk is összeszedik magukat, majd csak azután sétáltam fel az ajtóhoz vezető lépcsősoron. Remegtek a kezeim miközben a kulcsokat a zárba helyeztem. Féltem, nem tudom, hogy mitől, de rettegtem.

-Gyerünk már, tartsak gyertyafényt esetleg?-hallottam Max gúnyos hangját mögöttem.

-Ember, mi van veled?-tette a kezét Daniel Max vállára.

-Fáradt vagyok, egész nap utaztam, mindjárt kezdődik a szezon és szeretnék nyerni.-úgy panaszkodott, mint egy óvodás.

-Mindenkinek vannak problémái, Max, nem kell mindenkinek kiteríteni őket. - nem vártam meg a reakcióját, csak elfordítottam a kulcsot és beléptem a házba.

Csend és sötétség fogadott bent. A többiek halk léptekkel jöttek utánam. Felkapcsoltam a villanyt, így fény borította el a nagy előszobát, amelyből egyenesen a nappaliba lehetett jutni.

-Makulátlan az ízlésed, azt meg kell hogy mondjam.-szólt Pierre.

-Köszönöm, bár néhány barátom is segített a berendezkedésben, úgyhogy bocsi, ha találtok itt ott eldobált ruhákat, nem a rendmániájukról híresek.

Ahogy beljebb sétáltak, én előre mentem a konyhába és villanyt kapcsoltam ott is. Minden úgy volt ahogy legutóbb hagytam, csak remélem a hűtőben nem maradt semmi. Félve nyitottam ki a hűtő ajtaját, de amint belenéztem, vissza is csuktam, mert megláttam a benne felejtett élelmiszereket. Úgyhogy sok dolgom lesz mielőtt felkelnének a fiúk. Szuper, mit ne mondjak, aludni már nem fogok.

-Van egy szoba itt a földszinten és kettő az első emeleten. Kettessével fog kelleni aludjatok, úgyhogy válasszatok párt magatoknak. Megnézitek a szobákat és lehetőleg veszekedés nélkül eldöntitek, hogy ki hol fog aludni.-összecsaptam a tenyereim és feléjük fordultam. Mindenki fáradtan bámult-Minnél hamarabb döntötök, annál hamarabb aludhattok.

Erre már reagáltak mindannyian. Nen is nagyon gondolkoztak szerintem, csak odaálltak a hozzájuk legközelebb álló személyhez. Bemutattam nekik a szobákat, és hamar el is döntötték a felosztást. Lando, George és Carlos alszanak a földszinti szobában ami talán a legegyszerűbb a maga letisztultságával. Charles és a Pierre már az első emeleten, a folyosó végére kerültek, ami egy világos és otthonos szoba. Max és Danielnek maradt a mellettem levő, ami már sötét és modern volt.

-Nyugodtan helyezkedjetek el! Nem is zavarlak tovább titeket, látom így is épp, hogy nyitva tudjátok tartani a szemetek! Jó éjt és jó pihenést!

Kaptam tőlük egy viszont-ot, majd el is tűntek. Fáradtak voltak és én ezt tiszteletben is tartottam, úgyhogy megpróbáltam mindent halkan csinálni.
Bementem a saját szobámba és szétnéztem. Az ablak szinte egy egész falat elfoglalt, amin ki lehetett menni az erkélyre, ami az udvarra nézett. A szoba falai sötétek, de meleg hangulatúak voltak, így tökéletes ellentétben álltak a fehér padlóval és szönyeggel. A levegő bent is kellemes volt, engem mégis kirázott a hideg és a szoba otthonos hangulatának ellenére én mégis idegennek éreztem. Egyedül éreztem magam.

Megráztam a fejem, hogy kikergessem belőle a negatív gondolatokat, majd a szekrényemhez léptem és kivettem néhány kényelmesebb otthoni ruhát, ezzel neki is álltam a rengeteg teendőmnek.

Heyy! Tudom, hogy nagyoooon rég nem volt rész (ez is kissé össze van csapva), viszont alig volt bármire is időm az elmúlt hónapokban. Remélem megértitek. Sajnos nagy az esély arra is, hogy egy ideig nem is fog új rész íródni, de megteszek minden tőlem tehetőt!

Berni.