The Lion King and the Lioness -Max Verstappen-LASSAN FRISSÜL

6.fejezet

-Basszus, Lando!-néztem rá hihetetlenül.

-Ki gondolta volna, hogy egy üres parkolóban felhúzod a kéziféket?!-fordult felém miután lefulladt a kocsi motorja. 

-Ki NEM huzza be?-nevettem kissé idegesen, mire ő megforgatta a szemeit-Mindegy, legalább nem történt egyéb, most pedig kiszállás.

-Nemár Nic!-a becenevet és a szomorúságot a hangjából meghallva mégis engedtem neki. És hogy mi lett ennek a vége? Folyamatosan elfelejtett letérni az útkereszteződéseknél és átment egy piros lámpán is. Életemben nem láttam valakit ennyire élvezni egy egyszerű autó vezetését. 

Így lett a normálisan 5 perces útból egy fél órás. Nem csesztem többet le szegényt, szerintem már így is ráhoztam a frászt amikor először rászóltam az egyik útkereszteződésnél. Behajtott a garázsba aminek ajtaja le is csukódott mögöttünk. Lando nevetve szállt ki a kocsiból és vette ki a kezemből az összes zacsit. Akármilyen gyerekes is, született úriember. 

-Többet soha nem ülök be melléd a kocsiba, ha neked ismeretlen terepen vagyunk.-néztem hátra rá a lépcsőn felfelé menet.

-Mondtam, hogy nem volt szándékos-nézett vissza rám bociszemekkel-Csak egy kicsit-ezt már csak motyogta, de így is meghallottam de nem tettem róla említést. 

Mire mindent elpakoltunk a szekrényekbe, már fél 9et ütött az óra. Ekkor esett le, hogy a fiúk 10-re bent kellene legyenek a pályán, úgyhogy elküldtem Landot, hogy rázzon ki mindenkit az ágyból. Hallottam, ahogy egyesek rászólnak Landora, hogy adjon nekik még 5 percet, de a fiú nem hagyta magát, így a következő dolog amit hallottam az az ajtók csapkodása és a tusolók halk csobogása volt. Fél órán belül elkezdtek leszállingózni az emberkék. 

-Jó reggelt!-mosolygott rám mind a 32 fogával Daniel-Micsoda illatok vannak, ezzel kellett volna Lando felébresszen, nem azzal, hogy "Nico kitesz az utcára, ha fél órán belül nem vagytok lent"-utánozta Lando hangját.

-Mii? Lando, csak annyit mondtam, hogy keltsd fel őket, nem azt, hogy fenyegesd is meg őket!-néztem hihetetlenül de egyben kacagva is a fiatal fiúra.-Egyébként a tányérok a legalsó szekrényben vannak, az evőeszközök pedig a jobb oldali felsőben. Ja, és a poharak a vitrines szekrényben. Terítsetek meg légyszives, mindjárt hozom a kaját. 

Alig mondtam ezeket ki, a fiúk, mint a szorgos hangyák 5 perc alatt megterítettek. Már csak a narancslé hiányzott az asztalról, úgyhogy mivel Max jött pont akkor be és a többiek meg már le voltak űlve, őt kértem, meg, hogy vegye elő.  

-Nem vagyok pincér-ezzel pedig elfordult és leült az asztalhoz, a többiek viszont nem hagyták szó nélkül.

-Fogd azt a nagy holland segged és menj el a narancsléért, mindenki csinált valamit, te se vagy kivétel. -mondta neki frusztráltan Pierre, amin kissé meglepődtem- Ha így beszélsz minden nővel, nem csodálom, hogy nincs senkid.-hálásan néztem rá, majd a hatalmas adag rántottát és a tányér felvágott zöldséget letettem az asztalra. Max odament a hűtőhöz és kivette a narancslevet, viszont pont amikor becsukta az ajtaját, megszólalt Lando is. 

-Pincér, a tejemet ne felejtsd el!-csettintett egyet, mire mindannyian elnevettük magunkat, Max kivételével aki fújtatva újra kinyitotta a hűtőt és mostmár a tejjel és narancslével tért vissza az asztalhoz és velem szemben ült le. 

-Ma még a kisbusszal kell járjatok, majd remélhetőleg holnapra megkapjátok a céges kocsikat, ha minden igaz.-néztem rájuk, mire mindenki bólogatni kezdett-Mikor végeztetek az evéssel, a mosogatógépbe pakoljátok a tányérokat, a tűzhely alá.-láttam, hogy Max megint be akar szólni valamit, de szigorúan ránéztem és bölcsen tette, hogy nem szólalt meg.-Hát akkor jó étvágyat!

-Jó étvágyat!-szólt mindenki egyszerre, mire megint nevetni kezdtünk. 

Reggeli után a fiúk el is mentek, én pedig még otthon maradtam egy kicsit összeszedni az ebédlők a, mint kiderült, malacok után. Életemben nem láttam még ennyire sokat szemetelő embereket. Gyorsan átöltöztem a céges cuccokba, inkább csak pólóba, nem szeretem a piros farmer nadrágot amit kellene hozzá vegyek, úgyhogy maradt egy egyszerű fekete farmer és egy fehér sportcipő. 

A tegnapi kocsit behúztam a garázsba és letakartam a hozzá járó lepellel, majd kihúztam az Aston Martin Rapide S-em, mivel lemeni Maranelloig egy Ferrarival azért felemészti az ember fizetésének legalább negyedét. Pontosan 2 órám van leérni, az út pedig 2 óra 40 perces, dehát semmi sem lehetetlen, nem?

Bezártam a házat, garázst és kaput, majd kis kocsikázás után rátértem a Maranello-ig tartó autópájára, mivel ott tudtam csak igazán felgyorsítani. Már körülbelül fél órája mentem 200-al, amikor a szívbaj utolért. A kocsi hangszóróira rá volt csatlakoztatva a telefonom, így jó hangosan hallottam a telefonom irritáló csengőhangját, majd a képernyőn felvillant Mattia Binotto neve. 

-Dannazione, Binotto!(A fenébe, Binotto!)-káromkodtam a telefonba amikor felvettem.

-Csak nem megzavartam valamit?-szólt vissza jókedvűen az említett jómadár.

-Nem, csak a frászt hozta rám a telefon amikor megszólalt.-forgattam a szemem, mert tudom, hogy nem erre gondolt az előbbi megjegyzésében. 

-Remélem elindultál már Maranelloba. Nem tudom elhinni, hogy az észlények a logisztikától pont a versenyautót nem küldték el a többi teherautóval. -sóhajtott frusztráltan. Csak hogy minden tiszta legyen, amikor küldte a csapat a teherautókat a felszerelésekkel a Monzai tesztekre, minden, még kiskanalakat meg csavarokat is elküldtek, csak magát a versenyautókat felejtették a gyárban, így most az én dolgom felügyelni, hogy biztos minden meg fog érkezni, bár a mai nap már úgyse fogunk tudni tesztelni, mivel a kocsik darabokban fognak megérkezni a pályára. 

-Másfél óra és ott vagyok, átnézem a szállítmányt és visszajövök vele egyenesen a pályához. Ezt megbeszéltük már.-forgattam meg a szemeim.-A többiek tesztjei hogy állnak?

-A Mercedes gyengült tavalyhoz képest, a Red Bull pedig javult, most már csak az kellene kiderüljön, hogy mi pontosan hol is állunk ezen a létrán. De ezt majd megbeszéljük amikor visszaérsz. Ciao!

-Rendben, ciao!

Pontosan másfél óra múlva leértem az olasz kisvárosba és fél óra ellenörzés után al is indultam visszafele, mögöttem a csapat logójával ellátott teherautóval. Hazafele azon gondolkoztam, hogy őrültség volt e 6 idegent befogadnom a házamba. Mindenki nagyon rendes volt az este és most reggel is. Max kivételével, de ő menjen a bánatba, nem veszi el a kedvem a többiek megismerésétől. Aztán ránéztem a kormányra és a rajtuk fekvő kezeimre. Mintha hiányzott volna valami, csak nem jutott eszembe, hogy mi, de ezen még lesz időm gondolkodni.

Délután 14:30-ra visszaértem a teherautóval a nyomomban a pálya bejáratához, ahol már a fél Ferrari csapat várt toporogva. 

-Nem akarom tudni, hogy hogy felejthettétek el pont a kocsit bepakolni és elhozni elsőre, de remélem ez csak egyszeri eset volt.-nézett végig rajtuk szigorúan Mattia, aki odajött hozzám és megölelt.-Grazie, bambina!(Köszönöm, kislány!)-súgta a fülembe. 

Hogy milyen pozíciót töltök be a csapatban? Még igazán én se tudom. Talán a tanácsadóhoz áll a leegközelebb a foglalkozásom, de igazából ennél sokkal többmindent teszek. 

Visszaöleltem Binottot, majd a csapat többi tagjához csatlakoztam és elmentem velük összerakni, vagy legalábbis felügyelni a kocsit. A garázshoz menet pedig végre leesett, hogy minek a hiányát éreztem a kocsiban, erre pedig a szívem megállt egy pillanatra. 

Heyyy! A tegnap este vettem észre, hogy meglett az 1k a könyvnél és hát kissé lesokkolódtam! Köszönöm, hogy a rengeteg szünet és az kissé unalmas bevezető részek ellenére is ennyien olvastátok a könyvem! <3