Creepypasta ONE-SHOTS ~NYITVA~

Jason the Toymaker

Végre (. ❛ ᴗ ❛.)

(N)=Neved

(V/N)=Városod neve

(T/N)=teljes neved

(H/Sz)=hajad színe

(K/Sz)=kedvenc színed

(K/Á)=Kedvenc állatod

12 éves vagy

Jason the Toymaker X Reader

Elfogadod ezt a plüsst?

Hűvős nyári este volt. (N) éppen az utcákat szelte, úticél nélkül, viszont gondolatai mindenhová elvezették. A múltjához, a jelenjéhez, és a jövőjéhez. A fájdalmas múltja, a családja elvesztése miatt, teljesen megfájdúlt a szíve. Szemében könnyek törtek elő, amikor vissza emlékezett a szülei kiabálására amikor az égő házban rekedtek.
Megpróbált tenni valamit, hogy túl essen a fájdalmon. Terápiákra járt, hogy segítsenek neki, de sajna vissza esett, szinte lelkileg majdnem teljesen megsemmisült.
A támasza, ami a maradék szívét is egyben tartotta az a pozitív gondolkodása volt, ami a jövőjébe vezetett.
Hitt abban, hogy egyszer túl eshet minden fájdalmon, és, hogy rendes, normális életet élhet (V/N)-tól/-től jóval messzebb, egy gyönyörű kertes házban, az új családjával, a kertben gyerekek édes kacajával, és a nyugodt természetben, szeretett férje karjaiban.

De ez egyenlőre a szemében még csak egy kemény munka árán megszerezhető álom volt.

Az éjszakai szellők serényen fújták a fiatal lány laza (K/Sz) színü nyári ruháját. (N) kicsit megborzongott ezért lépteit sietősebre vette, és végül megérkezett egy helyre.

Egy helyre ami a múltjához, a szívéhez teljes mértékben kötődött... A régi leégett otthonához.

Nem értette, hogy a szíve miért hozta őt ide, de azt tudta, hogy nem akar felejteni.

Nyelt egy nagyot és a volt családi ház ajtajához lépett. Lenézett és megpillantotta a régi lábtörlőjüket. Egy kicsit elmosolyodott, amikor emlékezett arra, hogy mennyit firkálták össze aszfalt krétával.
Kinyitotta a ház ajtaját, és belépett.
A látvány szörnyű volt, a plafon háromnegyed része le volt szakadva és megégve, ahogy a bútorok is. A régi kanapén,  helyenként eltűnt a díszítés, és a rugók is kiálltak belőle.

(N) elszörnyűlt a látványon, és azt kívánta bárcsak ne ment volna be. De a szíve vitte tovább egyenesen a saját szobájához, ami az emeleten volt. Szerencsére az a része nem szakadt le, így a szenes lépcsőn is könnyedén feltudott menni.
Végig ment a kis folyosón amikor a szobája ajtajához ért. Az ajtó félig szénné égett, így be látott a szobába, ahol megpillantotta az ágyát a sarokban, szinte érintetlen volt.
Belépett az ajtón és amint körül nézett eszébe jutott a gyermek kora.
Szomorúságában az ágynak dölt, sírni kezdett, és hirtelen elaludt.

Órákkal késöbb hirtelen kopogásra ébredt fel. Egy kicsit zavarodott volt mivel ki lenne erre felé, benn a házban. És mert honna jönne a kopogás, ha minden ajtó össze van törve. És ki lenne az az illető?
(N) szép lassan feltápászkodott az ágyból. A csillagos ég és a hold fény éjszakai lámpaként világított az tető nélküli égbolton, egyenesen egy kék színű ajtóra, az eredeti törött szenes ajtaja helyett.
Hogy került az ide? (N) lassan lemászott az ágyról és közelített az ajtó felé. Épp nem ért hozzá a kilincshez, mire az ajtó magától kinyílt, bellülről pedig vakító fény jött ki, és egy friss kellemes illat, amely szinte üdítő érzés volt az égett ház szaga mellett.
(

N) lassan benyitott az ajtón és a szeme elé tárult egy másik világ. Az eddigi lépcsőház teljesen eltűnt és egy játék készítő műhely állt a helyén. Középen egy hatalmas asztal állt aminek a tetejére (N) nem látott fel. Az asztal körül pedig egy csomó szekrény és polc foglalt helyett rajta pedig rengeteg játékkal. Egyik oldalon rengeteg plüss állat, plüss baba. A másik oldalt pesig fábol készült játékok voltak megfigyelhetők. Kisvonatok, hintalovak, fakirakósok és a többi. A plafonról pedig fabábúk lógtak le, olyan Marionett bábúk. Elég ijesztő volt. Az asztal felett pedig egy narancssárg fényű régi lámpa lógott le.
Az ajtó hietelen becsukódott ami egy nagy puffanással párosult. A szembelévő oldalon volt egy ajtó, amelyet láncok borítottak. Hangon szűrűdtek ki onnan. Kuncogás, nevetés és végül léptek, amelyek egyre közelebb jöttek. (N) az ajtó felé fordult, amelynek a kilincse az egekbe emelkedett, vissza fordulva a hang irányába egy fekete emberi kéz nyúlt ki a lánc sor egyik oldalán. Egy hirtelen rántással oldra tolta azt. Ám addigra (N) már az asztal alatt bújkált. Csak a férfinek a csizmáját látta amely lassú léptekkel indult meg a szoba másik irányába. Csizmája hangosan koppant minden egyes léppéssel a piszkos fapadlón. Amint az alak (N) háta mögé ért, a lány megfordult, de az alak lábai eltűntek és a kopogás is abba maradt.
(N) leverte a víz.
Hova tűnt??
(N) eszeveszetten kezdte el forgatni a fejét kereste azt az alakot, amikor is szembe hietelen egy plüss (K/A) feje bukkant fel, mintha az asztalon feküdne és lenézne rá. (N) megdermedt, de elég érdekesnek találta a helyzetet. A plüss feje elkezdett jobbra balra mozogni, majd szép lassan jelent meg az egész teste, amelyet egy emberi kéz tartott. Lejjebb engedve az állatkát megfordított azt és (N) felé nyújtotta azt. A lány óvatosan elvette a kézből, megviszgálva az állatkát egy mosoly ült ki az arcára majd szorosan magához ölelte. Vissza nézve az asztal széléhez egy vörös haj korona bukkant fel, amely egy arcal párosult. Szemei aranyként csillogtak az árnyban amely első látásra ijesztőnek tűnt, majd pedig kedvesnek, izgalmasnak. Bal szeme alatt egy érdekes minta volt, de ez lényegtelen. Az egész arca a boldogságtól sugárzott.

-Szia! - köszönt az illető kedves, férfias hangon. (N) csak egy kis sziát mormogott, amit a férfi meg is hallott. - Mi szél hozott erre?

-Eltévedtem... - szorítod jobban magadhoz a plüsst lenézve rá, majd vissza a férfihoz aki már a lány elött feküdt hason és támaszkodott a kezeire. Haja bele lógott a szemébe, de arcán ugyan úgy egy mosoly díszelgett. - Ezt, te csináltad? - emelted a férfi felé a plüsst.

-Igen! Tudod én egy játék készítő vagyok. A nevem Jason. Téged hogy hívnak?

-(N)... - bújsz bele a plüssbe.

-Aranyos név. - nézett Jason egy kis felnőttesebb mosollyal a lányra. - Szeretnél még többet látni? Megmutathatom neked a játékokat amelyeket készítek. Bármelyik tetszik... A tiéd lehet. - áll talpra a férfi. Ruhája elég régies volt, csak egy piszkos fehér ing, rajta pedig egy barna mellénnyel és egy egyszerű nadrággal.

-Tényleg? - mondod egy hatalmas nagy mosoly keretében. A pár percel ezelőtti félelmed tova szált. Kimásztál az asztal alól, és ráültél a sarkadra.

-Persze! - nyújtja kezét Jason (N) felé, aki egyből el is fogadt azt. A férfi magasba emelte a gyermeker, majd a karjába ültette, mire ő átkarolta a nyakát. - Sőt mitöbb, élhetsz itt velem, ha nincs hol lenned.

(N) döbbenten nézett Jason-re, aki csak a mutató ujját a szája elé tette, majd magához ölelve a lányt indult meg a láncos ajtó felé. (N) a férfi vállára hajtott a fejét és ölelte szorosabban a nyakát. Jason háta mögé nézve, végre rálátást nyer az asztalra, amelyen bilincsek voltak hozzá szegezve és körülötte rászáradt emberi vér volt, peremén pedig késekkel és fűrészekkel.

-Csak nyugalom. Nem bántalak... - suttogja Jason mély, kedves hangon, amibe a lány bele remegett, majd mégszorosabbal ölelve a férfit adta át magát neki, és a sorsát.

~°~

Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott. 3 év...  Na jah. Szerintem már nincs ki kövesse a történeteket, de ezt nekem, megérdemlem. Azért folytatom a storykat, amíg el nem fogynak a kérések