S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_15_

Szerintem nem kell azt ragoznom, hogy miért nem volt a hét további részében sem semmilyen kapcsolat köztem és a fiú között. Nekem viszont igenis hiányzott. Hiányzott az, hogy nem volt ott velem. Pedig amikor a társaságomban van akkor egymás vérét szívjuk. De mégis... Az ahogy akkor a karjában tartott és a tőle telhető legjobb módon próbált megnyugtatni, az valahogy felébresztett bennem valamit. Már nem csak az éjszakával való emlékeim fűztek hozzá. Már nem csak azért váltott ki belőlem bármiféle reakciót, mert lefeküdtünk. Nem, ez már más volt. Szinte már annak is merném nevezni, hogy komolyabban elkezdtem a fiú iránt érzelmeket táplálni. Ő pedig sehol sincs. Vagyis de. Mindig látóteren belül van, de soha sincs hozzám közel. Ez arra mondjuk tökéletes volt, hogy a rólunk szóló pletykák eltűnjenek. Már egyáltalán nem hallottam a nevemet minden második ember szájából, ami megnyugtatott.

Az viszont nem tetszett, hogy új dolgokat alkottak. Mégpedig arról, hogy Bakugou után most Kirishimát környekezem meg. Ami számomra teljesen érthetetlen és természetellenes. Nagyon jóban lettem a fiúval egy hét alatt körülbelül, de nem tetszik nekem. Szinte már olyan lett mint a bátyám. Sok mindenben segít nekem, meg persze a szőkének is. Őszintén érdekli, hogy mi, hogy alakul köztünk. Ezért pedig hálás vagyok neki. Mindig is egy kedves ember volt, ezért is nem értem, hogy miért csak most ismerkedtem meg vele.

Hazafelé lépkedtem egymagamban, amikor lépteket hallottam meg magam mögül. Először nem is vettem figyelembe, hiszen bárki lépkedhet mögöttem, nem az enyém az egész város. Szépen csendben mentem tovább, mit sem sejtve arról, hogy ki is gyalogol mögöttem.

- Oi. Megállnál végre? - hallottam meg azt a túlzottan is ismerős hangot, ami miatt a torkomba ugrott a szívem.

- Bakugou? - pördültem meg azonnal és szembe néztem vele. Valóban ő volt. Teljes életnagyságban és majdnem egy hét után hozzám is szólt. Nem kifejezetten mutattam ki felé, de nagyon is örültem annak, hogy most itt van.

- Nem... A mikulás vagyok. - forgatta meg a szemeit. Nem kiabált és nyugodt is volt.

- És kapok ajándékot? - játszottam az agyamat, ami annak volt köszönhető, hogy túlzottan is örültem a társaságának. Amikor kimondtam a mondatot nem csinált semmit. Egy pillanatra elgondolkozott, de utánna határozottan tett felém egy lépést, így elég közel került hozzám. A fejem vörös színre váltott ahogy megéreztem a kellemes férfias illatát. Felnéztem rá, mire ő kihasználta az alkalmat és az ajkaimra hajolt. Nem volt kifejezetten gyengéd, de nem is volt durva. Ezektől függetlenül viszont elég intenzív érzés volt. Kezével csípőmbe mart, ami miatt egy kisebb hang távozott az ajkaim közül. Kezeimet a nyaka köré raktam és közelebb húztam magamhoz. Felforrt az egész testem és égni kezdtem a vágytól. Megint hatalmába kerített az az érzés, hogy vágyom a fiúra. Testileg is, nem csak lelkileg.

A pillanat véget ért. Nyelvét kihúzta a számból és kissé lihegve és enyhén kipirult arccal vált el tőlem. - Ez volt az ajándékod. - közölte. A fejem, ha lehetett, még jobban égett és féltem attól, hogy fel fog robbanni. Ajkaim kis mosolyra húztam és a szemébe néztem.

- Nagyon nagy köcsög vagy Katsuki, ugye tudod? - kérdeztem rá. Nem volt mérges, vagy számon kérő a hangom. Hiszen tényleg nem voltam dühös rá.

- Nem látom jeleit, hogy ez annyira zavarna téged. - húzta a száját egy féloldalas mosolyra, amivel elérte azt, hogy a szívem megőrüljön. Francba azzal, hogy ilyen tökéletes! Ahogy magához húzott érezhettem az összes izmát és a teste minden kis porcikáját. De többet akartam. Látni. Megint látni azokat a tökéletes kockákat. A gyér fényben kissé vörös arcát. Hallani ahogy halkan sóhajt, vagy felnyög. Érezni akartam mindent amit akkor.

A gondolatmenetből egy újabb csók szakított ki. Ez most nem volt olyan heves. Mintha több érzelmet bele vitt volna. Egyszerűen túl jól végzi a munkáját a szájával. Egyetlen egy csókkal is képes felébreszteni bennem az égető vágyat.

- Most, hogy kinyírtál lelkileg haza is kísérsz? - érdeklődtem tőle. Egy kicsit még kapkodtam a levegőt ugyan, de már meg tudtam szólalni.

- Haza... - fordította oldalra a fejét, de még pont elkaptam a halványan vöröslő arcát, ami miatt eszméletlenül aranyos lett.

Egymás mellett sétáltunk a már sötétedő utcákon. Nem sokat beszéltünk egymással. De nem is volt rá szükség. Ott volt velem és csak ez számított. Éppen vége lett az egyik rövid beszélgetésünknek, amikor éreztem, hogy valami hozzá ér a kezemhez. Lenéztem az említett végtagomra. Amikor megláttam azt, hogy a fiú esetlenül és bátortalanul fogja meg a kezemet nagy mosoly nőtt a számra és össze kulcsoltam az ujjaimat az övével. Amikor felpillantottam rá, elégedetten vettem tudomásul azt, hogy nem csak az én fejem akar felrobbanni.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_