S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_20_

Miután kimondtam azt a bizonyos szót a fiú teljesen lefagyott. De komolyan. Nem tudta hova tenni azt, hogy miért mondanék ilyet hirtelen, az igazat megvallva pedig én sem értem teljesen. Úgy éreztem, hogy a soha ellenére mégis lehetne egy esélyt adni ennek az egésznek. Lehetséges, hogy nem fog működni és hamar szakítás lesz a vége az egésznek, de miért ne? Eddig is hoztam már felelőtlen és hirtelen döntéseket, amik nagy részéből jól jöttem ki. Tehát miért ne tehetném meg azt is, hogy körülbelül három hét után össze jövök az iskola legidegbetegebb emberével? Úgy is ribancnak tart mindenki, akkor legalább adjuk is meg neki a módját. Ha bele gondolok elég gyorsan kihevertem a barátom elvesztését. Bakugou egy csapással terelte el a figyelmemet arról ami hatalmas nagy fájdalmat jelentett nekem. Most azonban úgy vagyok vele, hogy szép volt, jó volt, de elmúlt. Neki jobb nélkülem, akkor legyen boldog. Nekem azért nem kell hónapokon át siratnom. Főleg, hogy talán nem is volt olyan felemelő. Nem éreztem magamat rózsaszín ködben, szóval lehet nem is szerelem volt. Akkor meg miért jöttem vele össze annak idején? Már nem tudom, de vége. És valahogy megkönnyebbüléssle tölt el.

Amikor a szőke megemésztette a szavaimat egy forró csókot lehelt ajkaimra, amit viszonoztam is neki. Valahogy más volt, pedig valójában teljesen ugyan olyan. Viszont ez volt a legelső csókunk "egy pár ként". Ezeknek a szavaknak súlya van. Ekkor fogtam fel csak igazán, hogy mekkora is. Járok  Bakugouval...

Én teljesen hülye vagyok!

- Na jó, ez fura. - motyogtam rá nézve, amikor elváltunk. Zavarban voltam és nem tudtam mit kéne kezdeni a helyzettel. Komolyan megváltozott valami azzal, hogy azokat a szavakat kimondtam.

- Nem csak neked. - mondta ki Katsuki is. Egy ideig néztük egymást, mikor belőlem kitört a nevetés, és minthogyha a fiú is felkacagott volna halkan. Nem tudom min nevettem. De valahogy megkívánta a helyzet. Én pedig éltem a lehetőséggel. A végén konkrétan akkora röhögő görcsöm lett, hogy az ágyon elterülve fogtam a hasamat. Az sem érdekelt, hogy a ruhám felgyűrődött, vagy akármi. - Bele fogsz fulladni a saját röhögésedbe. - közölte a fiú halál nyugodtan amikor valóban köhögni kezdtem. A hangja miatt azonban megint rámjött az ötperc. - Elég lesz. - mosolyodott el halványan a szőke és fölém hajolva lefogta a két csuklómat, hogy ne tudjak elmenni sehova se. Ezzel belém folytotta a hangomat és elérte, hogy csendben maradva nézzek a szemébe.

- Oké, befejeztem. - mosolyodtam el. Erre megintcsak az ajkaimra hajolt. Úgy mint az délután folyamán többször is.

Igazából az ágyon ülve telefonoztuk és beszélgettünk. Ő neki döntötte a hátát a falnak és fekete készülékét nyomkodta, miközben én a vállára hajtottam a fejemet és hallgattam az egyenletes levegővetelét, ami nyugtatóan hatott rám. Közben pedig össze vissza lépkedtem az alkalmazások között. Hát igen, modern generációs kapcsolatok...

Uraraka: Miért volt nálad Bakugou?

Küldött el egy üzenetet barátnőm. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy mit fogok neki válaszolni.

Me: Még itt van.

Gépeltem be gyorsan ezt a hàrom szót. Megnézte, majd írni kezdett. Aztán mégsem, majd újra. Végül csak elküldte azt amit szeretett volna.

Uraraka: Miért????

Vigyor nőt a számra, de nem akartam magamat elnevetni. Ha te azt tudnád miért. Úgy gondoltam nem válaszolok neki. Lehet köcsögség, de majd rájön úgyis. Kiléptem az alkalmazásból és folytattam az az előtti tevékenységem. Úgy éreztem mintha valaki figyelné a mozdulataimat, ezért felnéztem a mellettem lévő Bakugoura.

- Mi az? - kérdeztem rá. Erre válasz nélkül hagyva nézett el a mobilomról. Megvontam a vállamat és annyiban hagytam a dolgot.

- Haza kell mennem. - szólalt meg a fiú egy jópár perc után. Mielőtt rendesen felfoghattam volna a szavak jelentését elkezdett leszállni az ágyról, ezzel együtt pedig engem lelökve magáról. Ránéztem az órára ami lassan kilencet mutatott. Hogy mehetett el így az idő?

- Kikísérlek. - álltam fel én is. - Nem fogsz fázni egy szál pólóban? - kérdeztem rá. Erre kivett a táskájából egy pulóvert, amit magára is vett. - Mindjárt jobb. - bólintottam.

- Talán aggódsz miattam? - tette fel a kérdést amire megforgattam a szememet és direkt máshogy válaszoltam mint amit valójában gondoltam.

- Szeretnéd mi? - tettem úgy mintha egy cseppet sem izgatna az, hogy a fiú esetleg megfázik. Bár... Az ő baja lesz! Csak aztán meg nehogy nekem nyafogjon. Merthogy mostmár megteheti.

- Csak annyira amennyire te azt, hogy itt maradjak. - vonta meg most ő a vállát. A szavai miatt kikerekedtek a szemeim. Ilyen egyértelmű lett volna az, hogy nem szeretném, hogy elmenjen?

- Ez esetben aggódok. - közöltem vele egy kis idő után. A szöszi felkapta a táskáját és kifelé indult az ajtón. Én pedig utánna.

- Nekem viszont haza kell mennem. - mondta el ugyan azt, mint amit jóval előbb is. Elhúztam a számát, amit ő nem látott, hiszen a háta mögött sétáltam. Megvártam amíg magára veszi a cipőjét, amikor megtette kinyitottam az ajtót. Nem tudtam, hogy hogyan is kéne tőle elbúcsúznom, ezért ráhagytam a döntés jogát és csak várakozva néztem rá. Nem sokat tétovázott mire magához rántott a derekamnál fogva és neki dölt háttal a velem szemközti falnak. Így beszorult közém és az említett tárgy közé. Nem hiszem mondjuk, hogy ez annyira zavarta volna, sőt kifejezetten élvezte szerintem. - Különben szívesen maradnék még. - búgta a nyakamba, amibe utánna bele is puszilt. Ajkaimra egy rövid csókot adott, miközben én a hajával játszottam, ami még mindig le volt lapulva. Eltolt magától és kilépett az ajtón. - Remélem van garbós felsőd. - szánta köszönésnek a mondatot és elindult a sötét utcákon.

- Hogy mim? - értetlenkedtem. Aztán leesett. Az előszoba tükörhöz mentem, ami a fogasok mellett helyezkedett el, majd szemügyre vettem a nyakamat. Teli volt piros szívás és harapás nyomokkal. Kikerekedett a szemem. - Bazdmeg Katsuki!

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_