S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_26_

Már nem kellett sokáig sétálnunk, mire oda értünk a fiú házához. Legutóbb akkor láttam amikor itt voltam a bulin, így az emlékek a fejembe özönlöttek. Amikor azonban az ajtó kinyílt és megláttam Bakugou anyukáját kitisztult a fejem. A fiú előre engedett, ő pedig utánna lépett be.

- [Név]? - lepődött meg egy kissé a nő, amiből arra következtettek, hogy a fiú elfelejtett neki szólni. - Mondhattad volna, hogy vendégünk lesz! - nézett a fiára. Erre az össze húzta a szemét.

- Hahh? Mér' kellett volna? - hát... Talán azért drágám mert ez a szokás. Én se csak lelépek otthonról. Ha pedig hozzám jön valaki és a szülő is otthon van szólok neki. Vagy ha nincs otthon utólag mondom el neki. Ezek szerint ez a Bakugou családban nincs így.

- Hülyegyerek! - vágta hozzá az anyja. Már éppen készültem volna magamban meglepődni, hogy ez így vajon helyes e, hiszen a saját fia, de nem volt rá lehetőségem. Ugyanis szőke barátom nem tűrte a sértés anélkül, hogy ő ne mondaná rá semmit.

- Banya! - erre azért már nagyra nőtt a szemem és a fiúra néztem, ezzel jelezve, hogy azért vissza foghatná magát. Merthogy az anyjának igaza van. - Tch. - fordította el rólam a fejét. Megforgattam a szememet és a nő felé néztem, aki kísértetiesen hasonlított a fiára. Vagy fordítva...

- Szia! - köszöntem neki kedves mosollyal. Már valamikor a legelső találkozásánál felhívta a figyelmemet arra, hogy tegeződjünk nyugodtan. - Remélem nem zavarok. - húztam el egy kicsit a számat.

- Nem zavarsz kedvesem! Dehogy zavarsz. Sőt örülök, hogy a fiam végre normális lányt is haza hozott. - erre halványan elpirultam, de egy levakarhatatlan mosoly nőtt az arcomra. Ezek szerint még mindig szeret az anyukája.

Beszélgettem vele egy kicsit, amit Katsuki már eléggé unt a végére. Ezért viszonylag hamar elköszöntünk tőle és felmentünk a fiú szobájába. Furcsa bele gondolni, hogy legutóbb mi mit műveltünk itt. Ahogy láttam Bakugouban is felmerült ez a dolog egy pillanatra, de hamar átsiklott felette. Végülis ő mindennap itt van. Volt ideje megemészteni. Meg ő nem az a fajta aki annyit rágódna egy dolgon.

Igazság szerint azt csináltuk mint nálam. Annyi különbséggel, hogy a kanapén való hentergés helyett inkább filmet néztünk este felé. Amíg az tartott addig a fiú ölében ültem, hátamat a mellkasának támasztottam és hallgattam a lélegzetvételét. Egy idő után a vállamra tette az állát, a karjaival szorosabban húzott magához, így már sokkal jobban tűnt úgy, mint egy ölelés. Nem kellett sok ahhoz, hogy a nyakamat hintse be puszikkal, vagy éppen a kezei kalandozzanak el. Végül nem tudtam meg, hogy mi lett a film vége, mert a szőkével szemben ülve faltuk egymás ajkait.

Bakugou nem volt az a bújós fajta, vagyis nem akarta kimutatni, hogy az. Ezért az ágyán feküdve a mellkasára hajtottam a fejemet és úgy nyomkodtam a telefonom, miközben ő ugyanezt tette. Olyan nyolc óra felé közöltem, hogy én fürdeni szeretnék menni. Kaptam egy törülközőt és a váltás ruhámmal együtt a fürdőszobába vettem az irányt. Ott magamra zártam az ajtót, biztos ami biztos. Levettem a ruháimat és beálltam a forró zuhany alá. Egy kis ideig ázgattam magamat a cseppek alatt, lefürödtem, fogat mostam, aztán pedig felöltöztem. A ruháimat össze szedve vonultam be a szobába. Elraktam a cuccom a táskába, majd a fiúra néztem, aki szótlanul bámult rám.

- Baj van? - kérdeztem rá. Erre ledobta a telefonomat a kezéből. Az ágyhoz sétáltam és felvettem a készüléket. Az a rengeteg sms volt megnyitva rajta amit Ayato küldött nekem. Azonnal frászt kaptam. Hiszen nekem se tetszettek a "Tudom, hogy szeretsz", "Kezdjük újra", "Cicám / Bébi" üzenetek. Akkor pedig képzelhetem, hogy Bakugounak ez mennyire nem tetszett. Ki kellett volna törölnöm! A francba már! - Én csak... - próbáltam valami értelmeset mondani. Kezeit karba fonta és türelmetlenül várta a magyarázatot. - Szerintem nem bírja elviselni, hogy ilyen gyorsan túlléptem rajta, ezért megpróbál vissza könyörögni. De engem nem érdekel! Sőt, igazából idegesít is. - beszéltem, miközben a kezemmel hadonásztam.

- Ezt miért nem lehetett nekem is elmondani? - mérges volt. Megértem, hogy az. Végülis most olvasta el, hogy valaki el akarja venni a barátnőjét.

- Mert nem akartam, hogy valami hülyeséget csinálj. - őszinte volt a hangom, de mintha ez neki fel sem tűnt volna. Megemelte a hangját és úgy felelt.

- Nem akartad, hogy megverjem? Mert szegényke biztos nem érdemli meg. Mi a szarnak véded őt?! - értelmezte teljesen férre a helyzetet. Én nem Ayatot védem. Én pont, hogy őt probálom meg megvédeni, hogy ne legyen baja abból, hogy verekedésekbe keveredik.

- Én nem védem! - tiltakoztam azonnal. Mérgesen dobtam le a telefonomat az ágyra, ami aztán onnan a földre esett.

- Ha nem akarsz velem lenni akkor csak mond meg! - kiabálta. A szemében láttam a szomorúságot, ami miatt össze szorult a szívem. Rettentő nagy bűntudatom lett. Lehet tényleg el kellett volna neki mondanom. Hülye voltam, hogy azt hittem el tudom majd titkolni a végtelenségig.

- Mi? Nem, erről szó sincs! - próbáltam tisztázni vele a dolgokat.

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_