S o h a !!! ✓[Bakugou × reader ] //BEFEJEZETT//

_30_

A gyengélkedőben ülve hallgattam, hogy miről beszél nekem az alacsony nő. A képességének hála hamar rendbe tudta hozni a karomat és már szinte egyáltalán nem is fáj. A két fiú még mindig itt van velem és nagyon úgy tűnik, hogy maradni is fognak addig, amíg vége nem lesz mindenfajta kezelésnek, amibe ezek szerint a beszéd is bele tartozik náluk.

- Egy hétig nem vehetsz részt a gyakorlati órákon, kizárólag néző ként! - emelte fel az ujját, jelezve, hogy ez komoly dolog. Egy kicsit szomorúan néztem a bekötött kezemre. Ha most le kell állnom akkor rettentően le fogok maradni a többiektől. Dehát nem tudok mást tenni.

- Rendben van. - sóhajtottam egy aprót. Még beszélt egy kicsit azokról a dolgokról, hogy mitől kíméljem magamat és hasonlók, amire már csak fél figyelmemet fordítottam oda. Sokkal jobban lefoglalt az, hogy a szőke hajú barátom kinek írogat a telefonján.

- Ha szeretnél akkor elmehetsz már most is, nincs ok amiért itt kéne maradnod. - nézett rám kedvesen a nő. Hálásan mosolyogtam rá és megköszöntem a segítségét. Leugrottam az ágyról és az ajtó felé kezdtem lépkedni, ahol a két fiú is állt. Roppant udvariasan előre engedtek, amit meg is jegyeztem magamban.

- Lehetőleg ne ugorjatok egymásnak megint. Jó? - néztem fel rájuk. Elég rémisztő látvány volt az amit az utca kellős közepén csináltak, és elég fájdalmas is. Bakugou kelletlenül morgott, de Kirishima biztosított, hogy nem lesz több ilyen. - Remélem is. - mosolyogtam rá. Erre mégegyszer bocsánatot kért, Katsukitól is, majd lelépett. Az utóbbit nem igazán értettem, de amikor megtaláltam barátom tekintetét, ami még mindig elég dühös volt, megértettem a helyzetet. Volt még mit megbeszélnünk.

- Nem fog többet veled beszélni az a kis gennyláda. - közölte velem. Először nem értettem, hogy ez mégis, hogy jön ide és miről beszél, de aztán leesett. Ayato... Mégis mi a jó fenét csinált ez az idióta?! A tekintetemen látszódhatotott, hogy most nem kicsit paráztam be a dolgok miatt.

- Mégis mit csináltál? - kérdeztem tőle sürgetően, ugyanis tényleg elég kíváncsi voltam rá. Nem akarom, hogy bajba keverje magát miattam. Nem hiányozna még az is.

- Csak elbeszélgettem vele. - közölte teljesen nyugodtan. Mi ez a gyors váltás az előbbi idegességhez képest? Nem tudok rajta kiigazodni. Meg mi az, hogy beszélt vele? Nem hiszem, hogy az egyszerű beszélgetés lett volna. Ismerem már. Kizárt, hogy ő egy olyan emberrel teljesen normálisan beszélgetett volna, mint Ayato. Vagy személyesen találkoztak és az az idióta kórházban fekszik még most is, vagy telefonon és megsüketült. Akárhogy is, biztos, hogy halálosan meg lett fenyegetve. De ha telefonon akkor azt, hogy?

- Hol beszéltél vele? Mikor? Mit csináltál? - hadartam a kérdéseket, amit szerintem nem is tudott felfogni a sietség miatt. Azonban volt annyi esze, hogy kitalálja, így kaptam rá választ. Méghozzá azt, hogy amikor megnézte az üzeneteket beírta a saját telefonjába a számot, felhívta és "szépen" megmondta neki a magáét. Na ettől féltem. Hogy magán akcióba kezd. Mondjuk szerencse, hogy nem személyesen találkoztak. Abból kiindulva, hogy Kirishimának is neki ugrott egy ölelés miatt, ő túl se élte volna. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy mégis mit mondhatott, de nem akart róla beszámolni, ezért annyiban kellett hagynom. Pedig nekem ez akkor sem tetszik...

Végül csak egymás mellett sétálva indultunk meg az osztályterem felé. Még próbálkoztam azzal, hogy kiszedjek belőle valamit, de olyan volt mintha a falnak beszélnék. - Miért ölelted meg a Fura Hajút? - kérdezett rá hirtelen, ezzel mondjuk félbe szakítva engem, de látszólag ez a dolog nem igazán foglalkoztatta. A válaszom már annál inkább. Mosoly kúszott az arcomra és hirtelen kedvem támadt egy kicsit húzni az agyát. Mondjuk remélem nem lesz hisztis, hiszen még mindig nem tiszta, hogy béke van e, vagy sem.

- Csak nem féltékeny vagy rá is? - kérdeztem meg, folyamatosan az arcát nézve. Férre fordította a fejét és egy "Tch" hangot hallatott. - Túl gondolod a helyzetet. - mosolyogtam továbbra is. - Tudod, ha mindig mindenki miatt ilyen leszel, akkor napi szintűek lesznek az ilyenfajta beszélgetések. És -- kezdtem el magyarázni, hogy csak azért se kapjon még választ. Azonban ha van egy ember akit nem lehet túl kiabálni, esetemben most beszélni, az Bakugou Katsuki.

- Csak válaszolj már bazdmeg! - emelte meg a hangját. Nem volt kedvem fent akadni a stílusán, ezért csak egy apró sóhajtással jeleztem azt, hogy nem tetszett. Elé siettem, ezzel megállítva őt. A nyaka köré kulcsoltam a kezeimet és egy puszit adtam a szájára. Ettől látszólag megnyugodott egy kicsit, de rendesen meg is lepődött.

- Azért öleltem meg őt, mert sokat segített az utóbbi időben és így akartam neki meghálálni. Semmi több nem volt benne. - kezdtem el magyarázni nyugodt hangon. - Elmondom megint, hogy ne tarts ilyen dolgoktól: Én téged szeretlek, nem mást. Nem foglak elhagyni, még akkor sem ha elég érdekesen indultak köztünk a dolgok és azt mondtam, hogy soha nem akarom ezt az egészet. Változott a véleményem. - próbáltam meg megnyugtatni őt a szavaimmal. Az egyik szót ki is hangsúlyoztam, hogy még jobban megértse a dolgokat. A mondandóm után egy pillanatra át futott az arcán a zavart pír, de hamar el is tűnt onnan. Ajkaira egy őszinte mosoly kúszott fel, ami rettentően jól állt neki.

- Én is szeretlek téged. - mondta ki lényegesebben halkabban, mint az előző mondatát. A szívem hatalmasat dobbant és rettentően boldog lettem attól, hogy újra rendeződni látszik köztünk minden.

El is felejtettem tőle megkérdezni, hogy kinek írt...

_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_