if i could fly 2 ; ls

3. fejezet

Egy kopogásra kaptam oldalra a fejem, majd amikor láttam, hogy csak Zayn érkezett meg, hátrébb léptem és összefontam a csupasz mellkasom előtt a karomat, úgy néztem rá a fekete hajú srácra, aki oldalra döntött fejjel meredt vissza rám.

- Hát, hogy őszinte legyek, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Harry Styles nyit nekem ajtót.

- Tudom. - rágtam a szám szélét.

- Jól vagy? - lépett közelebb hozzám és a vállamra tette a kezét.

- Nem tudom, fogalmam sincs mit gondoljak vagy érezzek, olyan oké volt minden és most egy óra alatt minden felfordult. - ráztam a fejem tanácstalanul és a sírás határán álltam.

- Nyugi, nincs semmi baj ezzel. - ölelt át fél karral, amire belé kapaszkodtam. - Nem váltatok el haragban, úgyhogy ebből rossz nem sülhet ki. - bátorított és megsimította a hátam.

- Hiányzott. - suttogtam alig hallhatóan.

- Tudom. Ha szereted még, akkor mondd el neki.

- Nem tudom. - sóhajtottam és mély levegőket vettem. - Ehhez idő kell.

- Tudom. - ismételte magát. - És van is időd. Holnap kezdődik az egyetem, úgyis lesz majd unalmas előadásod, akkor majd tudsz agyalni rajta. - viccelődött.

- Most lenne nemsoká az évfordulónk. - jutott eszembe.

- Ez így van. - értett egyet. - Csak ne idegeskedj rajta, mondta, hogy már beszéltetek és nincs feszkó, majd holnap is jövök és dumálhatunk, szükséged van rá.

- Rendben. - dörzsöltem meg az arcom. - Már mész is?

- Aha, még nekem is el kell intéznem pár dolgot.

- Okés. Majd beszélünk akkor, örülök, hogy eljöttél. - adtam neki még egy gyors ölelést.

- Szia, Louis. - veregette meg a vállamat és magamra hagyott.

Hallottam, ahogy Zayn még vált néhány szót a göndör hajúval, miközben elkezdtem felöltözni. Immár egy bemelegítőben és egyszerű fehér pólóban még áttöröltem a hajamat és leöblítettem az arcom, majd visszamentem Harryhez, aki azóta sem csinált az égvilágon semmit, csak az ágyán fekve telefonozott.

- Nem vagy éhes? - érdeklődött, egy másodpercre sem elszakítva a tekintetét a készülékről.

- Kicsit talán. Miért? - foglaltam helyet mellette a paplanján.

- Mert én az vagyok és nem akarok egyedül menni kajálni. - vonta meg a vállát, ekkor pedig megakadt a pillantásom a mobilja képernyőjén.

- Na jó, ne mondd, hogy még mindig ezzel játszol. - nevettem el magam döbbenten.

- Ne gúnyolódj. - öltötte ki rám a nyelvét. - Nem is tudod, hogy milyen jó update-ek jöttek a játékba. Fizzy játszik még? Mondjuk már tizenhárom éves...

- Persze! Még mindig ugyanolyan függő, mint két éve volt. Imádja.

- Na, annak örülök.

- Majd ha jössz hozzánk, akkor tudtok játszani együtt. - dobtam fel az ötletet, ami látszólag boldoggá tette. - Hová akarsz menni enni? - váltottam témát.

- Van menza. Csak csinálnak valami kaját egy konyhán nem?... ha nem, akkor elugorhatnánk valahova. - felelte, majd a telefonját maga mellé téve felült és egyenesen a szemembe nézett.

- Barnább lett a szemed. - állapítottam meg, ahogy az arcát tanulmányoztam.

- Neked a bőröd. Nagyon jó színed van. - dicsért meg.