if i could fly 2 ; ls

4. fejezet

Hétfő este fáradtan nyitottam be a szobámba és miután levetettem a cipőmet és belebújtam a papucsomba, ledobtam a táskám, majd beljebb sétáltam.

- Szia, Hazz. - köszöntem Harrynek, aki a laptopjába merülve olvasott valamit.

- Szia. - dünnyögte, de nem tulajdonított nekem különösebb figyelmet. Vállat vonva nyitottam ki a szekrényt, majd választottam ki a ruhákat, amikben előző este is aludtam. - Merre voltál? - folytatta hirtelen, mire felé sandítottam.

- Miért akarod tudni? - kérdeztem vissza, miközben lehajoltam az ágyam mellé és töltőre tettem a telefonom.

- Mert a szobatársad vagyok? Mindegy amúgy, vedd úgy, hogy meg se szólaltam. - sértődött meg látványosan.

- Mi bajod van? - forgattam meg a szemem, mert egyáltalán nem volt jelen esetben kedvem a göndör hajú hisztijéhez. Túl fáradt voltam, csak végre meg akartam fürödni, aztán lefeküdni és aludni.

- Semmi, igazából csak feltettem neked egy egyszerű kérdést és flegma választ kaptam, aztán a tudtodra adtam, hogy akkor vedd úgy, mintha hozzád se szóltam volna. Nem fogok olyan emberrel beszélni, aki így áll hozzám, akkor sem, ha rólad van szó. - hadarta, majd a nyakába vette a fejhallgatóját. - Ja és kérlek ne hívj Hazznak. Úgy csak a hozzám közel álló emberek hívnak. - tette hozzá, majd a fejére húzta az előbb említett készüléket és innentől lezártnak tekintette a beszélgetést.

Mivel már este kilenc volt, így csak némán a fürdőbe vonultam és elvégeztem az esti teendőimet. Úgy döntöttem, hogy nem érdekel Harry. Tegnap amikor találkoztunk, normálisan viselkedtünk egymással, meg ma reggel is abban a két percben, amíg láttuk egymást - a göndör hajú srác épp indult, amikor keltem -, most meg nem tudom, de igazából nem is zavar, hogy ez történt. Igaz, tényleg hiányzik a húgomnak a fiú, de attól még én nem érezném attól jobban magam, ha újra az életem szervesebb része lenne. Talán kellene kérjek egy új szobatársat...

A forró vízfolyás alatt állva behunytam a szemem és vettem egy mély, szaggatott levegőt. Legbelül igenis zavart a kialakult helyzet és végig azon gondolkoztam, hogy most mit kellene csinálnom. Bármennyire is kézenfekvő lenne csak elmenekülni előle, tudom, hogy nem az a jó megoldás.

A zuhanyzóból kiszállva megtöröltem magam, majd magamra kapkodtam a ruháimat, fogat mostam és el is hagytam a helyiséget. A göndör hajú karba tett kézzel várt kint és a tekintetével szinte lyukat égetett az arcomba.

- Mi bajod van? - sóhajtottam.

- Semmi.

- Akkor miért nézel így rám?

- Miért veszekszel velem? - tárta szét a karjait.

- Te veszekedtél velem. - feleltem értetlenül.

- Azért, mert bunkó voltál velem. - biggyesztette le az alsó ajkát.

- Jó, ne haragudj. Mostmár mehetek? - adtam fel és az ágyam felé indultam, azonban Harry nem engedett el, hanem egy mozdulattal a fürdő ajtajának tolt, elállva az utam és sötét szemekkel pillantott le rám. - Harry?

- Semmit sem változtál. - jegyezte meg, a mély hangjától enyhe borzongás futott végig a gerincem vonalán. A göndör hajú minimálisra csökkentette köztünk a távolságot és a kezét felemelve tenyerét az arcomra simítva elmosolyodott. - Ha tudnád mennyit álmodoztam erről a pillanatról. - mondta, mire lesütöttem a szemem.

- Harry... - suttogtam és olyan fájdalom nyilallt a szívembe, amit azon a napon éreztem utoljára, amikor elment.

- Ne, Louis. Hosszú idő után ez az első olyan pillanat, amikor érzek valamit. - hajolt közelebb hozzám és a szemeit lehunyva a homlokomnak döntötte a sajátját. - Ne haragudj.

- Nem kell bocsánatot kérned. - vágtam rá, a mellkasomon érezve a szívverését. Félig átkaroltam a vállát és a hosszú tincseibe szántva ujjaimmal én is becsuktam a szemem. A felgyorsult légzését az arcomon éreztem, amin érintése merevvé vált. Megfelezve a köztünk maradt néhány centit az orrához érintettem az enyémet.

- Meg fogjuk bánni, Louis. - motyogta alig érthetően, a szája az enyémet súrolta, minden mássalhangzónál erősebben. Nem feleltem, aztán hirtelen egyszerre mozdultunk és találkoztak ajkaink.

Harry erősen tartott mindkét kezével, mintha attól félt volna, hogy ha elenged, akkor eltűnök. Hasonló érzések kavarogtak bennem is, percek eltelte után sem akartam eltávolodni tőle. Végül ő volt az, aki megszakította a csókot és remegő ujjakkal emelte el a tenyereit tőlem. A tekintete zavarossá vált és hátrébb lépve nagy lendülettel huppant le az ágyára. Sokkos állapotát látva azonnal mellé ültem és szorosan magamhoz öleltem. A göndör hajú a vállamra hajtva a fejét hagyta, hogy megtartsam a testét.

- Nagyon hiányoztál. - szuszogta kis idő elteltével. - Annyira rossz volt nélküled, azt hittem soha többé nem foglak látni, minden nap arra gondoltam, hogy bárcsak visszajöhetnék. De tudtam, hogy nem tenne jót nekem, mert az a hely csak a múltra emlékeztetne és én egy teljesen új életet akartam, tiszta lappal. Néha gondoltam arra, hogy írok neked és volt, hogy már bele is kezdtem egy üzenetbe, de nem tudtam mit mondhatnék. Amúgy sem valószínű, hogy észrevetted volna a sok rajongó között. - nevette el magát keserűen. - De aztán egy idő után ezek a gondolatok egyre inkább háttérbe szorultak, végül már alig jutottak eszembe, viszont a szívem nem dobogott úgy sosem, mint akkor, amikor veled voltam és ez mindig a fejemben volt. Tudtam, hogy hiába nem jutsz az eszembe, az az érzés, amit irántad éreztem sosem fog elmúlni és senki más nem fogja tudni kiváltani ugyanazt belőlem, mint te. Ez a tény többször is arcon csapott. Volt egy fiú, akivel jártam és hiába kedveltem nagyon-nagyon, képtelen voltam barátnál többként gondolni rá. Meséltem neki rólad és azt mondta, hogy hiába nem tudom őt szeretni, ő szeretné, ha legalább a fájdalmamat enyhíthetné. A fájdalom elmúlt, de semmi más nem vette át a helyét, üres voltam, de ezt mindenki elől titkoltam, olyan volt, mintha kívülről láttam volna magamat, ahogy eljátszom, hogy minden rendben, boldog vagyok és élem a boldog életemet. Úgy terveztem, hogy örökre ezt fogom csinálni, aztán lesz, ami lesz, vagy sikerül majd valamikor éreznem valamit valamilyen csoda folytán, vagy nem. Elég szomorú élet lett volna, de legalább tudtam volna, mit kell tennem. Viszont így, hogy hirtelen megint itt vagy, fogalmam sincs, hogy hogy cselekedjek, ez pedig felőröl. Sosem fordult meg a fejemben az, hogy valaha is látni foglak megint. - halkult el és összeszorította a száját, hogy elfojtsa a könnyeit.

- Nem kell semmit tenned. Ne akard irányítani, hogy mi történjen, csak hagyd, hogy megtörténjen veled. - tanácsoltam neki, a hosszú monológja után csomóval a torkomban. Sírni szerettem volna.

- Sajnálom, hogy... hogy neked mondtam most el ezeket, nem kellett volna, hogy így... - kapott levegő után és kicsordultak az eddig visszaszorított könnyei, amire a haját megsimítva próbáltam elcsitítani, miközben folytatta. - Tudom, hogy nincs jogom elvárni tőled, hogy hallgasd meg a hülyeségeimet.

- Harry, hallod, amiket mondasz? Louis vagyok, az a Louis, aki megígérte neked, hogy bármikor bármi is történjen, mindig ott lesz melletted. Jól tudod, hogy te vagy a legfontosabb ember az életemben, bármennyi idő eltelhet, ez nem fog változni. Verd ki ezeket a gondolatokat a fejedből, mert igenis nekem kell meghallgatnom az érzéseidet. Elvégre részben én vagyok az, aki miatt képtelen vagy bármit is érezni. - mondtam.

- Most ezeket csak azért mondod, hogy megnyugtass? - szipogott és lassan eltolt magától, mire automatikusan megráztam a fejem.

- Hazudtam én neked valaha? - tártam szét a karomat, miközben figyeltem, ahogy felkel a matracról és az asztalhoz lépve elővesz egy zsebkendőt.

- Nem akartam sírni. - törölgette a szemeit, nekem háttal állva. - Tegnap arról beszéltem neked, hogy mennyire erős lettem, erre egy nap se kell és máris sírok, ráadásul még... - túrt a hajába.

- Harry, semmi rosszat nem tettél, teljesen megértelek. - próbáltam megnyugtatni.

- Nem szabadott volna megcsókolnom téged.

~

nagyon nehéz volt ezt megírni igen😭
jó soká jött ez az új rész xjsnw
egy véleményt ha dobnátok annak elképesztően örülnék, mert elég vegyes érzések vannak bennem 🥹