Te és Én (Bokuto x Reader)

3.

Hétfő

Reggel még az ébresztőm rikácsolása előtt ébredtem. Pár perc fetrengés után morogva kikeltem az ágyból, majd az ablakhoz léptem. Elhúztam a függönyt, ennek következtében pedig a napfény egyenesen a szemembe sütött. Hunyorítva nyitottam ki immáron az ablakot, hogy a szoba állott levegőjét felváltsa a friss hűs. Miután ezzel megvoltam lecsoszogtam a konyhába, hogy kávét és ebédet készítsek magamnak. A kajakészítés annyiból állt, hogy benéztem a hűtőbe és kivettem egy tál sushit és sült húst. Gyorsan bepakoltam egy dobozba az ételt, majd megcsináltam a kávét. A forró italt lassan és unottan iszogattam a kanapén, ám amikor eszembe jutott, hogy ma is megyek Bokutoék edzésére, feldobódtam. Ez a gondolat motoszkált a fejembe egész reggel, míg felöltöztem fogat és arcot mostam és bekészítettem a fiú ruháját. Az iskolába az út nem olyan hosszú, nagyjából tizenöt-húsz perc, így nem is siettem annyira.
-[név]-san! -hallottam meg egyszer csak Akaashi hangját.
-Hali! -intettem mosolyogva. -Hogy vagy ma reggel? -vártam be a fiút.
-Fáradtan. De jól. És te? -kérdezte.
-Én is. Keveset aludtam. -húztam el a szám.
-Várod már az edzést? Ma is játszhatsz ha szeretnél. -mosolygott rám halványan.
-Tényleg köszönöm. Szerintem bekapcsolódom majd. -néztem hálásan a fiúra. Bólintott, majd az utunk további részét csendben folytattuk.

-Akkor majd délut-
-Akaashi~ Miért nem velem jöttél? -ugrott hirtelen barátja hátára Bokuto.
-Mert nem volt kedvem hallgatni a nyafogásod. -mondta unottan a feketehajú.
-Áh, szia [név]-chan! -ölelgetett meg engem is a bagoly.
-Jó reggelt. -mosolyogtam. -Oh, tényleg! Itt a ruhád! -szedtem ki a táskámból a nálam hagyott dolgokat.
-Hohooo, el is felejtettem. Köszönöm szépen! -kaptam még egy sor ölelgetést.
-Akkor jössz ma? -nézett rám boci szemekkel.
-Persze. -nevettem fel.
-Eljönnek Rin-chanék is! -vigyorgott.
-Hát, akkor én megyek is! Várunk majd délután, bye bye [név]-chan! -kiáltotta a bagoly és már itt sem volt. Rin... Ki az a Rin? Ezen gondolkodva sétáltam egészen az osztályteremig Akaashival az oldalamon. Miután odaértünk, komótosan elbaktattam a helyemig, majd lehajtottam a fejemet a padra. Ám az élvezet nem tartott sokáig, ugyan is a tanár pár percen belül megjelent. Az osztállyal felálltunk, köszöntöttük az emberünket, majd el is kezdődött az óra. Persze, hogy matek az első. Mi mással lehetne még jobban megszomorítani egy hétfőt? Unottan ültem a széken, csak néha-néha pillantottam fel a táblára.
-Kisasszony, kérem jöjjön ki a táblához. Lenne egy egyenlet. -hallottam a tanár hangját. Én? Felemeltem a fejemet a padról és bátortalanul a senseire néztem.
-Igen, igen. Jöjjön csak! -mosolygott. Sóhajtva megemeltem magamat és a táblához libegtem. Összeráncoltam a homlokomat, aztán pár perc alatt sikeresen megoldottam az egyenletet.
-Úgy látom itt nincs probléma. De azért nem ártana odafigyelni. -ingatta meg a fejét, én pedig behúzott nyakkal visszaültem a helyemre. Akaashi csak mosolyogva megcsóválta a fejét, majd ismét füzetébe pillantott. Persze én továbbra sem figyeltem, csak bambultam ki az ablakon. Mikor meghallottam a csengőt, ami az óra végét jelezte, fellélegeztem. Nem mintha eddig csináltam volna bármit is, de a szünetben legálisan figyelhettem másra. Ásítva dőltem hátra a székemben. Ám eszembe jutott az a bizonyos Rin. Asszem Bokutoékhoz jár egy Rin. Igazán szép lány. Hosszú szőkés haj és égkék szemek. Az alakja irigyelni való, hangja pedig kellemes. Egyszóval, tökéletes. Vajon rá gondolt? Hirtelen rossz érzés kerített hatalmába. Mi van, ha Bokutonak tetszik? De miért érdekel? Miért foglalkozom ezzel? Idegesen nyújtóztam egyet és az ilyen jellegű gondolataimat elhessegettem.
Eljött a második óra, ami töri volt. A percek csigalassúsággal vándoroltak, én pedig nem bírtam megmaradni a seggemen. Nem tudom mi van ma velem, de elviselhetetlen vagyok. Szerintem a harmadik órára nem is ülök be. Amúgy sem veszi észre a tanár. Miközben ezt a zseniális tervemet szövögettem, eszembe jutott az edzőtábor is, amit Bokuto mondott. Ha elmegyek, és tényleg ott lesznek a Nekomasok is, akkor fogok találkozni Kurooval. Arcomra halvány mosoly kúszott. A kis macskát régóta ismerem. Egy kis koccanás köszönhető a találkozásunknak, aminek következtében magamra öntöttem a vizemet, ezért ő meghívott fagyizni. Innentől kezdve sokat találkoztunk. Elmondtam neki apróbb titkokat, amik már nem is titkok, hisz két ember tud róla. Megértő, kedves és tökéletes kapitány. Ám mostanában nem találkoztunk, szerintem nem is tudja, hogy hova járok suliba. Na de most, majd adok én neki.