Te és Én (Bokuto x Reader)

Epilógus

Egy temetés sosem vidám, igaz?
[Név] temetése sem volt az.
Viszont... Szép volt. Szép és meghitt.
Akaashi még virágot is hozott. De én nem bírtam nézni. Amikor leengedtek a lány koporsóját, minden gátlásomat leengedve zokogni kezdtem. A szívem helyén egy hatalmas lyuk tátong, amit talán még az idő sem tud majd begyógyítani.

Csak álltam és néztem, amint a tiszteletes felolvassa a biblia idézeteket és a gyászbeszédet, de a fülembem dobogó vértől nem hallottam semmit. Hevesen vert a szívem és úgy éreztem menten elájulok. Akaashi átkarolta a derekamat és úgy tartott, hogy ne essek össze.

A temetés után nem is maradtam sokáig. Nem bírtam ott lenni és nézni az összetört embereket. Nem voltam képes a legjobb barátaimat látni üres tekintettel. Mert a bűntudat még mindig mardosta a lelkemet, hogy miattam ment el a lány.

Szakadó esőben indultam haza. Volt esernyőm, de nem vettem elő. Jól esett, ahogy a hideg esőcseppek összeolvadnak a bőrömmel.
Tekintetem idő közben el-elkalandozott.
Csak egy valamire tudtam gondolni.

Minél hamarabb Vele szeretnék lenni.