Te és Én (Bokuto x Reader)

9.

Köszönöm Vanadyn a sok segítséget :3 💕

A zene meghallgatását ajánlom figyelmetekbe! Szerintem azonos [Név} és Bokuto kapcsolatával :)

-Jól vagy Kou? -simogatta meg Rin a karomat.
-Persze. Semmi bajom. Nem tudom mi ütött abba az idiótába. -morogtam, miközben letöröltem egy vércsíkot az államról.
-Lehet, hogy ebédnél nagyon tolakodó voltam? -hajtotta le a fejét a lány.
-Nem, dehogy. [Név] reagálta egy kicsit túl. -adtam egy puszit a homlokára.

Hiába nem akartam, éreztem, hogy ezzel a lépéssel még távolabb kerültünk egymástól. Lehet, hogy véglegesen.
-Egyébként. Ne foglalkozz vele. Hogy is mondjam szépen... Nem látod, hogy minden második fiúval leáll flörtölni? Kurooval, Akaashival, Konohával... Beült az ölébe. -fintorgott. -Szerintem még Kenmával is... -sóhajtott.
-Én ezt annyira nem tudnám elképzelni róla... Szimplán csak olyan, mintha a testvérei lennének... De most, hogy mondod... -vontam fel a szemöldököm.
-Viszont Akaashiról és Kurooról soha nem gondoltam volna azt, hogy majd életem egyik legkedvesebb személyét akarják ellenem fordítani. Csak azért, mert annyira nem szimpatikus nekik. -ráztam meg a fejem csalódottan.
-Nem is érdemeltek meg téged. -mosolygott rám Rin.

Az orvosiig az út további része szótlanul telt. Mikor odaértünk, bekopogtunk majd beléptünk az ajtón. Egy negyven év körüli férfi fogadott minket, sötét hajjal és szemüveggel.
-Miben segíthetek? -nézett felénk. Amint meglátott, szemeit összehúzta és felállt.
-Nos... Hát. Egy hangosabb szóváltásba keveredtünk. -vakartam a tarkóm.
-Ááh, szóval maga is. -mondta kimérten. -Üljön le. -mutatott az egyik székre. Szemöldökömet felvontam, de tettem amit kér. Miután lefertőtlenítette a sebet, kisebb tapaszokat rakott rá.
-Szerencsére nem kell varrni. De a másik fél ezek szerint elég rendesen helyben hagyta magát. -vonta össze a szemöldökét. Erre nem mondtam semmit, csak összeszorítottam a számat.
-Be kell kenni majd hámosító kenőccsel, sok víz ne érje a sebet. Adok kis gyógytapaszokat, ezeket ragassza rá napközben, míg be nem hegesedik. -nyomott kezembe egy kis műanyag zacskót.
-Rendben. Köszönöm szépen. -bólintottam, majd felálltam. Köszöntünk és már bent sem voltunk.
-Nagyon remélem, hogy az edző nem fog erről a kis dologról tudni. Ha rájön, lehet, hogy felfüggeszt, én pedig nem mehetek ki a tavaszira bajnokságra... -panaszoltam aggodalmaimat Rinnek.
-Hát... Látni fogja az arcodon a tapaszokat. Nem biztos, hogy ezt el tudod sunnyogni. -mondta Rin.
-Ahj. basszus... Tényleg. -temettem arcomat a tenyerembe.
-Jaj, ne aggódj! Te vagy a csapatkapitány! Az ászuk! -mondta vidáman. Halványan elmosolyodtam. De Rintől ezt valahogy más hallani.

Mikor visszaértünk a csarnokba, szinte tapintani is lehetett volna a feszültséget.
[Név] meredten, maga elé bambulva állt Akaashi mellett, aki csak gyengéden karolta át, ezzel közelebb húzva magához a lányt. Tekintetük -még akkor is, ha [Név] nem nézett felém- szinte felnyársalt. A szomszédos pályán Kuroo ült a padon, mellette Yaku és Kai. Beszéltek. Kenma  egyszer csak felém kapta a fejét. Olyan arccal meredt rám, hogy gyomrom görcsbe rándult.
-Gyere. Üljünk le. -suttogta Rin, majd leültünk a Yukieék melletti padra. A lányok egymásra néztek és kicsit arrébb ültek. Már ők is?

Nagyjából tíz kínkeserves perc után beléptek az edzők és a többi csapat is.
A meccsek elkezdődtek, de egyáltalán nem élveztem. Igaz, ezek után kis élvezné ezt az egészet? Akaashi ugyan feladott nekem, de nem mondott semmit. Mozdulataiból minden szikra és beleadás kiveszett. Már csak egy egyszerű feladás volt. Amit bárki leüthet ha akarja.

-Bokuto! Gyere ide. -intett magához az edzőnk. Fejemet felkaptam, majd lesétáltam a pályáról.
-Mi van ma veled fiam? -vonta fel a szemöldökét. -De amire méginkább kíváncsi vagyok az az, hogy mik azok a tapaszok? -nézett rám komolyan.
-Öhm... Nos... Csak egy kicsit egymásnak mentünk valakivel. -mondtam halkan.
-Edzés végén úgyis kiderül. Irány vissza, szedd össze magad, vagy leülsz. -mondta sóhajtva.
-Nem mehetek a Tavaszi Bajnokságra? -suttogtam.
-Ezt senki nem mondta. Még csak nem is beszéltünk róla. De ha így folytatod... Na, nyomás. -mutatott a pályára.
Az nem lehet, hogy én nem megyek... Lehetetlen.
-Bokuto-san, tudnál figyelni? -szólalt meg Akaashi.
-Bocsi. -mondtam magam elé meredve.