Te és Én (Bokuto x Reader)

12.

És, nemtom mennyi kihagyás után, itt vagyok, élek, hoztam a részt stb xD
(tudom, tudom. egy igazi seggfej vagyok és egy ládába zárt szánalom)
SAJNÁLOM😭

Ajánlom Yirumától a Kiss the Rain című zongoraművet egyébként :)

Bokuto...

Felvegyem? Vagy ne?
Ujjaim maguktól mozdultak a zöld gomb felé.
Ne!
-Igen? -szóltam bele cérnavékony hangon a telefonba.
-Szia. -hallottam a fiú hangját a túloldalról.
-H-hogy hogy hívtál? -kérdeztem halkan.
-Nem hívhatom fel csak ú- Mindegy. Hogy vagy? -köszörülte meg a torkát.
-Nem túl jól. Igazából, voltam már jobban is. -mosolyodtam el. -És te? Milyen volt az iskola?
-Elment. Az edzés nem volt túl jó. Alig beszél velem valaki. Akaashi feladásai sem ugyan olyanok. Még az edző is távolságtartó. -sóhajtott.
-Oh. Sajnálom. -mondtam halkan.
Őszinte leszek... Egy kicsit vártam, hogy ő is bocsánatot kér majd.
De hát... Az ember mindig vár.
-Tényleg... Tényleg kórházban vagy? -rázott fel Bokuto rekedtes tónusa a merengésemből.
-Igen. -vágtam rá.
-Holnap meglátogatunk. -mondta.
-Meg-meglátogattok? -mondd, hogy nem Rin. Csak most az egyszer.
-Én és Rin. -villanyozódott fel.
-Izé, igazából holnap nincs látogatási nap... -el akarok tűnni a föld színéről.
-Nem. Ne hazudj. -emelte fel a hangját a fiú. És igaza van. -Jövünk és kész. -zárta le a témát.
-Mennem kell. -folyt le egy könnycsepp az arcomról.
-Kouuu~ Gyereee...~ -hallottam meg Rin hangját.
-És ahogy hallom neked is. -hajtottam le a fejem.
-Holnap találkozunk. -hadarta azzal le is csapta a telefont.
Miért?
Pár másodpercig meredtem magam elé, majd a készüléket kikapcsoltam és visszaraktam az éjjeli szekrényre. Szemeimet lehunytam és mélyet sóhajtottam. Már ötkor besötétedett, így a hold és a csillagok szabad kezet kaptak a ég kivilágítására. No meg a szobáméra.
Nem voltam álmos. Mily meglepő... Még csak fáradt sem. Még több álmatlan éjszaka. És lehet, hogy ez soha sem fog megváltozni. Bármennyire is szeretném. Úgy érzem, mintha mindenkinek csalódást okoztam volna.
Akaashiékat akarom... Hogy itt legyenek mellettem. Hogy hallhassam Tetsuro hangját... Hogy elveszhessek Keiji nyugtató öleléseiben...
Félek egyedül. Haza akarok menni.
-[Név]-chan! -hallottam meg hirtelen Ayaka hangját.
-Huh? -kaptam fel a fejem. -Le is telt az egy óra? -ültem fel.
-Igen. Jól vagy? -ült le az ágyam szélére. Óvatosan letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Ne félj. Itt leszek veled. -mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm. -sóhajtottam szaggatottan.
-Amíg csak szeretnéd. -simogatta a hajam. -Próbálj meg elaludni. Hunyd le a szemed. Nem fogok elmenni. -ujjai gyengéden szántották végig tincseimet. Lassacskán megnyugodtam. Mintha Akaashi ülne mellettem.

Reggel viszonylag korán keltem. Nagyjából fél
nyolc körül lehetett.
-Hogy aludtál? -hallottam meg hirtelen a belépő orvosom hangját. Fejemet oldalra fordítottam.
-Elaludtam. De bárcsak ne tettem volna. -sóhajtottam.
-Rémálmaid voltak? -állt meg az ágyam mellett.
-Az nem kifejezés. -borzongtam meg.
-Értem. -arca kissé gondterhelt volt. -Ma már nem kell ezekben aludnod. Ma csak egy szívmonitort kötünk fel neked. És altatót kapsz. Amit nagy eséllyel nem is fogsz kihányni. -írt fel valamit a jegyzetfüzetébe. -Ayaka mindjárt jön a reggelivel. -mosolygott rám.
-Jó reggelt! -toppant be a lány.
-Emlegetett szamár. -nevetett fel a férfi. -Ne felejtsd el felhívni édesanyádékat. Aggódnak érted. -nézett rám komolyan.
-Jó... -ingattam a fejem.
-Hát akkor, jó étvágyat. Majd még benézek. -biccentett, azzal elhagyta a szobámat. -Oh, Ayaka. Mehet az etetőcső a reggeli után egy órával. Először háromszor háras adagot kapjon. -szólt vissza a lánynak, majd eltűnt a folyósra kifordulva.
-Egy kis gyümölcs saláta. Raktam rá neked mézet. De sshhh. -kacsintott játékosan Ayaka. Halkan felnevettem és kezembe vettem a villát.
-Tudod, csak egy picit. -mosolygott.
-Tudom, tudom. -bólogattam. Felszúrtam egy almakockát és a számba vettem. Lassan rágtam szét. Igazából édes volt, de az én számba mégis fanyar ízt keltett. Ettem még pár falatot, majd Ayaka elvette előlem a tálcát.