✔ »Sorsod a bőrödön« [JiKook ff]

11

- Ne kenj rá túl sokat, jó? Ne hagyd túl sok napfény érje - mondtam el fontos dolgokat.

- Jó, jó oké - vakarta tarkóját Namjoon. - Inkább nem is tartanálak fel - nézett rám sejtelmesen.

- Na, meg is vagyok - jelent meg Seo is.

- Hová siettek ennyire? - néztem rájuk.

- Egyrészt dolgunk van, másrészt pedig neked is dolgod van Picur - kacsintott rám. Hitetlenkedve felhorkantottam, majd végül megöleltem exem.

Nagyot sóhajtva indultam vissza a szalonba, hogy rendet rakhassak magunk után. Jungkook nem volt ott, valószínűleg mosdóba vagy a konyhába ment, mert a nappaliban nem láttam. A szekrényből elővettem a fertőtlenítőket, majd hozzá is láttam a munkához. A használt poharakat csak az asztalomra raktam, azt gondolva, hogy később kiviszem. Elég hamar végeztem, így azonnal kezembe kaptam a telefonom. A tetováló ágy előtt állva kezdtem el megszerkeszteni a Namjoon hátáról készített képet. Sokkal jobban szeretem, ha a portfólió képeim egységesek. Annyira belemerültem a szerkesztésbe, hogy nem hallottam amikor Jungkook besétált a szobába. Sompolyogva mögém sétált, és egy szó nélkül fonta derekamra kezeit. Kis idő múlva már nyakamra is hajolva kezdett el puszikkal ellátni. Egy ideig még ellen tudtam állni, de hamar azon kaptam magam, hogy már lehunyt szemmel élvezkedem. A kezeimet lassan leeresztettem és a telefon képernyőjét is lezártam, majd megtámaszkodtam az ágyon. Hamar bevezette ruhám alá kezeit, így már közvetlenül simogatva bőrömet.

- Jungkookh - sóhajtottam. - Ez így mire fel? - kérdeztem. Furcsa volt, hogy nem erőszakos és durva. Mindig tépi és marcangolja a bőrömet, erősen szorítja a testrészeimet vagy tépi a hajam. Nem mintha nem tetszene, vagy én nem ugyanezt tenném vele. Amióta ismerem, nincs olyan nap amikor ne lenne rajtam egy-egy piros folt vagy egy harapásnyom.

- Tetszik? - kérdezte. Nem akartam szóvá tenni, hogy igen, de ez nem segített, elvégre halkan sóhajtoztam. Mélyen kuncogva harapott lágyan bőrömbe, majd jobb kezét hasamról mellkasomra vezette, és egyik ujjával mellbimbómat kezdte simogatni. Meleg kezének érintése libabőrt váltott ki belőlem, biztos vagyok benne, hogy ezt Ő is észrevette, de valamiért nem tette szóvá. - Tudod nagyon megvárattál - motyogta bőrömbe. - Fájt a lábad, mi? - balkezét hasamról lejjebb csúsztatta, hogy alsómon keresztül tudjon kényeztetni. - Csak azért nézem el neked, mert valóban dolgoztál. Eleinte úgy voltam vele, hogy még a bejáratnál letámadlak és ott döngetlek meg keményen - éreztem, ahogy elmosolyodik. Ujjbegyeivel simogatta férfiasságom, mire fejemet hátra hajtva sóhajtoztam továbbra is.

- Miért gondoltad meg magad? - ráncoltam homlokom lehunyt szemekkel.

- Az maradjon az én titkom egyenlőre - kuncogott. - De vedd úgy, hogy kegyes vagyok - markolt rá farkamra, mire egy pillanatra tüdőmben rekedt a levegő.

- Igyekszem, majd nem kegyvesztetté válni - mosolyodtam el én is.

- Még, ha akarnád is nehezen menne - húzta ki kezeit ruháim alól - egy ilyen fenéknek nehéz ellenállni.

- A tiéd sem rossz - nyaltam meg ajkaim - csak nem engeded, hogy kihasználjam.

- Ez mégiscsak jobb - markolt bele fenekembe.

- Ezt úgy mondod, hogy nem voltál még sosem alul - kuncogtam.

- Miből gondolod, hogy még nem? - támasztotta állat vállamra.

- Nem félnél ennyire - gügyögtem neki, majd balkezemet felvettem hajába. El is felejtettem, hogy van előttünk egy tükör. - Ha rossz élményed volt is máshogy viselkednél - néztem rá a tükrön keresztül. Kezeit ismét derekamra rakta, de nem szólt semmit. Szorosan állt mögöttem mellkasa hátamnak nyomódott, így tökéletesen érezhettem szívverését. Heves, akár az enyém. Tudta, hogy érzem, mégsem húzódott el. Némán néztük egymást a tükörből, de eleinte egyikünk sem akart megszólalni. - Remélem tudod, hogy vigyáznék rád, ha egyszer átengeded magad.