𝙇𝙤𝙨𝙩 𝙎𝙩𝙖𝙧𝙨 𝟮 || ᴊɪᴋᴏᴏᴋ ✔

9. rész

Egy hatalmas szikla tetején álltam. A szél erőteljesen fújt a víz pedig habzón hullámzott. A messziségbe meredten bámultam, zsebre dugott kezekkel.

Hatalmas fájdalom lengte körül szívemet. Nem tudom még is hogyan bírnám elviselni mostantól ezt az állandó érzést. Én ezt nem tudom elviselni.

Két fiatal lány sétált lent a parton és felfele nézve mutogattak rám. Egy ing volt rajtam, amit nadrágomba tűrtem. Zakóm pedig lazán lógott alkaromon. Nevetségesnek tartottam a viselkedésüket.

- Nem zavar? - kérdezte mögülem Connor aki kitartóan álldogált velem már egy ideje. - Hogy össze súgnak mögötted? Bámulnak és kritizálnak? - lazán megvontam a vállamat.

- Az emberek nem engem bámulnak. - ajkamba haraptam.

- Nem értelek... - sóhajtott fel.

- Engem néznek de Jimint látják bennem. Az nem érdekli őket, hogy mi van velem. Csak arra kíváncsiak, hogy megtaláltuk-e már őt. Az emberek nem foglalkoznak egymás érzéseivel. - egy erősebb szél hátrafújta a hosszúra megnőtt hajamat én pedig erre a pár perce úgy éreztem magam mintha megakarna vigasztalni a szél.

- Sajnálom Jungkook. - hangja őszintén csengett a fülembe.

- Nem tudják mit érzek belül. Az emberek nagy része azt hiszik Jimin pénzéért voltam vele. És az a maradék pár ember meg pont leszarja mi van velem. A barátok vannak csak, akik tudják, hogy szerelmes vagyok belé. - elindultam lefelé a parthoz. Kibújtam cipőből és a homokba fúrtam talpamat.

Lehunyva szememet emlékeztem vissza Jiminnel az első és egyben az utolsó randinkra is. Olyan gyönyörű volt minden. Azt hittem megtaláltam a másik felemet. Jimin nem csak egy híres ember. Nekem Ő volt a mindenem. Akivel igazán önmagra találhattam.

- Engem nem érdekel mit hisznek. Az az egy ember véleménye érdekel, aki nincs itt. Aki nem lehet mellettem. -

- Nyugodj meg kérlek. Ne légy dühös. Valamit kifogok találni. - éreztem, hogy ő sem hiszi el mindazt, amit mond.

- Nem vagyok dühös. Elfogadtam a sorsomat. - ledobtam a zakómat a homokba és a vízfelé sétáltam.

Vihar közeledett ezért a víz haragosan csapkodott. Talán ez a belső haragom megtestesült éne a világban.

A víz hideg volt, amikor beletettem egész lábfejemet. Csak bámultam a semmibe. Egyre feljebb és feljebb kúszott míg mellkasomig nem ért a víz.

Connor kiabált és hadonászott, de nem jött utánam mert rettentően irtózik a víztől. Egy szavát sem értettem. Hangosan morajlott a fülemben a hullámok.

Lepergett szemem előtt a sok nevetés és a bolondozás. Örülök, hogy a barátomnak és a társamnak szólíthattam.

- Legyen boldog életed Connor... - suttogtam és mosolyogva buktam a víz alá még beljebb úszva.

Csak hogy nem terveztem onnan többet kijönni. Legalább is... Élve.
Szemeim kinyitottam a víz alatt. A lábam nem ért le az aljára és lassan kiengedtem tüdőmből a levegőt.

Aztán hirtelen Jimin arcát pillantottam meg a telefonban, amit Connor mutatott nekem. Fekete kendővel volt bekötve a szeme és elegáns ruhába volt felöltöztetve. Enyhe fénysugarak szűrődtek a plafonról. És vízcsobogás hallatszódik halkan.

Testem megrándul és a levegőhiány miatt kiabálva kapálózom felfele, hogy levegőt kapjak. Tudom hol van Jimin. És nem teszünk pontot a történetünk végére. Csak egy vesszőt.

De a víz fejem felett újra és újra összecsapott nekem pedig már nem volt elég energiám tovább harcolni a hullámok ellen. Csak feladva hunytam le a szememet és szenvedve ernyedt el testem.

Itt a vége.

Soha nem gondoltam volna, hogy annyi küzdelem és harc után ilyen... Egyedül halok majd meg.

Megint egyedül vagyok, mint egész életemben. Az óvodában és az iskolában. Gimiben. Itt halálomban sem fogja senki a kezemet. Nem sírnak a testem felett és nem lesz senki, aki eltemesse holttestemet.

Sötét van...

Egy kéz megfogta a karomat és felrántott a felszínre. Tüdőmből felköhögtem a vizet és levegő után kaptam. A víz felszínén lebegtem tüdőmet oxigénben fürdetve.

- Te kibaszott kölyök! - dobálta a csúnyábbnál csúnyább szavakat Connor dühében.

- Tudom... - köhögtem párat miközben kifelé húzta gyenge, elernyedt testem. - Tudom hol van. -

- Honnan tudnád? Csak beképzelted. - tiltakozón ráztam fejemet mélyeket lélegezve. Tüdőm fájdalmasan ordít. - Jungkook! Az előbb a halálból hoztalak vissza. Megértem, ha beképzelsz dolgokat. - ütötte meg hátamat, hogy segítse a köhögésem.

Lassan felkellve túrtam hajamba és olyan magabiztosan néztem rá ahogyan csak tudtam. Tekintete zavaros volt. Késni fogok a tárgyalásról azt hiszem...

- Megyek. Ha jössz, ha nem én elemegyek a barátomért! - egy pillanatig álltam vele de csak bámult kételkedve. Majd bólintva indultam meg a kocsihoz.

A testőr horkolva aludt a volán mögött. Mire is valók ezek? Az előbb majdnem megöltem magamat ez pedig itt húzza a lóbőrt.

Connor futott utánam. Liheve támaszkodott meg a térdén és felmutatta a mutató ujját. Türelmetlenül dobbantottam.

- Nem gondoltad, hogy elengedlek egyedül. - ujján megpörgette a fekete terepjáró kulcsát és villám sebességgel szállt be. Mindig is tudtam, hogy igaz barát.

- Hová megyünk? - kiparkolt az autóval és indulásra készen felbőgette az autó motorját.

- Meglátogatjuk kedves Jay barátomat. -