𝙇𝙤𝙨𝙩 𝙎𝙩𝙖𝙧𝙨 𝟮 || ᴊɪᴋᴏᴏᴋ ✔

5. rész

- Jungkook? - szólalt meg egy hang a konyhából amikor betettem a lábam a bejárati ajtón.

- Ki más? - hümmögtem. Komótosan dőltem a falnak azt bámulva ahogyan Taehyung a pultot takarítja.

- Haza értél. Hol voltál? - tette csípőre a kezét.

- Házasok vagyunk? - kicsit előre hajoltam, de aztán visszahúztam testem.

- Micsoda? Persze hogy nem! - zavartan vakarta meg arcát.

- Akkor miért viselkedsz úgy mintha azok lennénk? - közelebb léptem. Hangosan levegő után kapott. - Te... -

- Jungkook mennyit ittál? - arcom oldalra döntve bámultam őt. - Megrémítesz. - hátrált míg a pultnak nem ütközött.

- Taehyung. Kedvelsz engem igaz? - visszább léptem több teret adva neki és nekem is. Lesütötte szemét. - Jézusom! - nevetve csaptam homlokom magamat.

- Kérlek hadd magyarázzam meg! - tördelte ujjait.

- Kanos vagyok. - csak tátott szájjal bámult rám, amin felnevettem.

- M-miről beszélsz? -

- Nem bírom már... - lihegve nyúltam tarkójához.

Ajkaink egy szempillantás alatt a másikén volt. Egy másodpercre elhúzódtam és - kicsit sem józanul - a pulthoz toltam. Mint amikor Jiminnel először találkoztunk.

Taehyung nem volt félénk alkat. Körmét vállaimba marta és közelebb vont magához. Testem oly régen nem kapta meg az élvezetet most hangosan kiáltozott örömében. Csak a csókra fókuszáltam. A levegő felforrósodott és egy morgás vagy nyögés zavarta meg az esti tücsök ciripelést.

De az ajkak, amik enyémeket ízlelték nem voltak elég teltek és édesek, mint amiket úgy imádtam. Szemeim kinyitva vettem tudomásul, hogy a barátom sógorát csókolom. Ököllel a villanykapcsolóra csaptam ezáltal teljesen sötét lett és nem láttam többé Taehyung arcát.

Türelmetlenül simított végig gerincem mentén, hogy aztán fenekembe markolva tolja össze ékességünket. Én is fenekéhez nyúltam és bele markoltam. Döbbenten szakadtam el a meleg párnáktól.

- Valami... Nem jó. - motyogtam a sötétben bámulva a velem egy magas Taet.

Nem jó a magasság. Ez a test, az illat, és a nyögések. Nem egyeznek Jiminnel. A kezek, ajkai, feneke... Semmi sem olyan, mint amilyen Park Jimin. Gerincemen végig folyt egy izzadság csepp ezáltal megborzongtam. Fejemből a köd egy része távozott. Fintorogva realizáltam a helyzetet. Csak hátráltam pár lépést.

- Jungkook? Mi a baj? - nyúlt felém kezével, de én kerültem azt mintha csak leprás volna.

- Te... -

- Én? -

- Te nem Jimin vagy. - azzal megfordulva elhagytam a házat.

A hideg levegő megrázta a testemet az este folyamán sokadjára. Szemben lévő házból kiszaladt pár egyenruhás.

- Jeon? Mit csinálsz? -

- Minden rendben. Csak sétálok egyet. - indultam meg a város szívébe gyalog.

- Elviszlek kocsival. - ajánlotta fel. Megráztam a fejem.

- Egyedül akarok lenni. - integettem hátra.

Pár utcát lesétálva végül az egyik buszmegállóban kötötten ki. Csak ültem és bámultam a sötétben. Mint ahogyan azt tettem az utóbbi időben.

Arcomat dörzsöltem álmosan. Olyan szívesen aludnék, ha tudnék. De valahányszor lehunyom a szemem újra ott vagyok. A házban. Életem értelmének karaji között. Képes lettem volna elmenni. Eszembe se jutott, hogy nem lehet biztonságban. Csak az lebegett a szemem előtt mennyire is szeretem. És hogy ezt elkell mondanom neki.