𝙇𝙤𝙨𝙩 𝙎𝙩𝙖𝙧𝙨 𝟮 || ᴊɪᴋᴏᴏᴋ ✔

11. rész

- Mit tettél? - hüledezett Jimin és tekintetét nem bírta le venni a holttestről.

- Csak azt, amit megérdemelt. - a földre dobtam a fegyvert és megfordulva átkaroltam testét. Nem ölelt vissza. Egy idő után eltolt magától és felsietett a lépcsőn. Connor sajnálkozva nézett rám.

A szívem millió darabra tört ahogy azt néztem ahogyan a lépcsőn siet fel. Mint akiből kiölték az irántam való érzéseit. Talán csak fél?

- Hagyj neki időt. Sok mindenen ment keresztül. - Connor nem hagyta, hogy ezen rágódjak és talán igaza lehet. Belépett egy öltönyös férfi.

- Jelentés? - arca szigorú volt. Társamat kémlelte.

- Két órán belül meglesz. -

- Röviden? - már nyitottam volna ki a számat, hogy elmeséljem mi történt, amikor barátom sokat sejtő pillantással nézett rám.

- Jungkookkal megtaláltuk ezt a helyet és lejöttünk. Jimin életveszélyben volt, de meglökte Jayt, aki a falnak esett. Nem volt időm elővenni a sajátomat ezért azzal kellet megállítanom különben nekünk ront. - az öltönyös hümmögve bólintott majd a bejárathoz fordult.

- Nyomozó! - fordult vissza és Jayra mutatott. - A lövést gyakorolja még. -

- Rendben, köszönöm Uram. - kellemetlenül biccentettem a férfinak, aki magunkra hagyott.

- Connor... - ekkor egy csapat ember lejött, hogy megnézzék a testet meg amit ilyenkor tenni szoktak.

- Ne ide fent. - vállon paskolt és elindult előttem.

Mikor felértünk mindenki gratulált nekünk. Kezét ráztak és elismerték a munkánk. De nem éreztem magam boldognak. Jiminben megváltozott valami. Talán még mindig haragszik rám?

Miért nem beszél hozzám? Miért nem ölel meg? Megakarom csókolni és soha többé nem akarom elengedni. Sokkal jobban vigyáznék rá...

- Jungkook. - húzott félre egy helyre.

- Ne haragudj Connor nem tudom mi ütött belém. Nem kellett volna... Azt tennem. - suttogtam. - És köszönöm, amit értem tettél. -

- Az a szemét megérdemelte a halált. - még egy kicsit odébb húzott. - A barátom vagy és minden ember hozz meggondolatlan döntéseket. -
átkaroltam. Nem tudom, hogy neki vagy nekem tett jót az ölelés egy biztos, hogy Connor igazi barátom. Háta mögött láttam Jimint aki egy rendőrautóban ült.

Takaró volt rajta és egy csésze volt a kezében. Hozzá beszéltek, de ő minket bámult. Connor is észrevette, hogy kit is bámulok ezért elindult oda magával rángatott engem.

- Mi a fenét csinálsz? - suttogtam. Megforgatta a szemeit.

- Segítek rajtad mert egy szerencsétlen vagy. -

- Nem kell a segítséged... - hajtottam le a fejemet mert odaértünk Jiminhez.

- Mr Park. Connor vagyok, Jungkooknak segítettem megtalálni magát. - kezet ráztak egymással.

- Hívjon Jiminnek. - felelte halkan. - Köszönöm a munkáját nyomozó. - rám egy pillantást sem vetett. Idegesen szorítottam össze állam.

- Igazából Jungkook nagy segítségünkre volt. Nagyon aggódott érted. - lökött meg könyökével. Bólintottam. Végre rám emelte gyönyörű szembogarait.

- Köszönöm. - zavartan vakartam tarkómat és idiótán nevettem. Connor alig bírta visszatartani a nevetését. Nagyszerű! Connor egy balfasz hisz. Nem mintha nem lenne igaza...

Jimint Taegyungékhoz vitték. Minji és a többiek nagyon örültek neki. Velem viszont nem akart beszélni vagy megölelni. Még rám nézni sem. Ezért úgy döntöttem Connorhoz megyek egy kis időre amíg megnyugszik. Vagy valami varázsütésre ismét szeretni fog.

Némán ültem be Connor autójába. Csak bámultam őt az ablakon át. Bőre sápadt volt és sokkal vékonyabb volt, mint máskor. Ekkor egy fekete autó gurult a ház elé és egy kamerával a vállán ugrott ki két ember. Aztán fotósok lepték el a helyet mindössze 2 perc alatt. A rendőrök, akik Taehyung biztonságáért feleltek most elállták az útjukat.

- Menjünk innen. - arcomat eltakartam és csalódottan bámultam ölemben a kezemet.

Otthonosan mozogtam Connor apró lakásában. Már volt saját ágyam is. Azon ülve hagytam, hogy Connor magyarázom valamit miközben folyamatosan hívogatták. Felakarta dobni a kedvemet.

- Ne haragudj... Ezt felkell vennem. - most az egyszer nem nézett szemeimbe és hangja is gyenge volt. Sajnálkozó. Akkor volt ilyen utoljára amikor Jimint nem találtuk.

Vállat vonva dörzsöltem a mellkasomat. Mióta megláttam Jimint folyamatosan fáj, szúr a mellkasom és nagyon gyengének érzem magamat.

- Kontrollra bekellene jönnöd. - vette fel a készüléket az orvosom.

- Nem vagyok jól. - szívverésem rendezetlen.

- Mi a baj? - csak gyorsan ledaráltam a dolgokat és próbáltam nem túlságosan aggódni.

- Jungkook a stressz miatt van. Vegyél mély levegőt. Nincs baj. -

- De a szívem... -

- Összetörték. - sóhajtott. - Arra nem tudok gyógyszer írni. - most az egyszer néma voltam. Nem tudtam visszavágni, nem is akartam. Mind. A ketten csendben voltunk. Nagyot sóhajtott.

- Köszi doki. - kinyomtam a hívást.

A falnak dőltem. Szemem égett és a fájdalom erősödött szívemben. Kidörzsöltem a szememből a könnyet. Connor vissza térve bámult rám. Leült mellém vigasztalás képen combomra dobta kezét.

- Szeretem őt... -

- Tudom, haver. - zokogva haraptam ajkamba.

- Szeretem őt! - barátom mellkasára húzott és hagyta, hogy erősen kapaszkodjak belé. A súlyokat megemelte a vállaimról, hogy könnyebb legyen nekem. De elvenni azokat még ő sem tudta.
Álomba sírtam magamat Connor mellkasán.

Egy hét telt el azóta mióta megtaláltam őt. Igyekeztem beszélgetésbe invitálni, de mindig lerázott. Tae és a többiek is azzal nyugtatnak, hogy nem csak velem viselkedik furán, de én nem ezt látom.

Mindenkivel nevetgél és cseveg, mint azelőtt. Őket nem akarja kizárni az életéből csak engem. Én viszont nem akarok menni. Mit tettem amiért ezt érdemeltem? Amiért ilyen fájdalmat okoz nekem?

Ismét Connornál kötöttem ki. Pontosabban az irodájában. Sokat telefonált nem tudom miről mert nem foglalkoztam vele. Majd elmondja, ha szeretné.

Max és én eléggé jól kijövünk. Igazából jófej csak teljesen más az érdeklődési körünk meg az ízlésünk.

Egy újabb elrabolt embert kapott Connor. A részleteket mesélte hátha betudok segíteni nekik valamiben.

- Egy kislányt raboltak el. Apja és az anyja most válnak. A gyerek az anyjához került volna. - össze néztünk.

- Ugyan arra gondolunk? -

- Azt hiszem igen. - felhívott valakit. - Háló? Igen, igen. Az apa volt az. Nincs mit. Szia. - letéve sóhajtott. Engem bámult.

- Mit nézel? -

- Mikor kell a dokihoz menned? -

- Beszéltem vele majd csak egy hét múlva. -

- Beugrunk valahová inni? - az égre néztem.

- Végre valami jó is van ebben a hülye napban. - felkapartam magam a kanapéról. Bekopogtam Connor mellett lévő irodába. - Max gyere megyünk sörözni! -

- Nem szeretem a sört. -

- Más is van. - vontam meg a vállam vigyorogva. Bólintva szállt be mellénk a liftbe.

Két barátommal ültem a kocsmában. Keseregtünk az életünkön és a világon. A kívül álloknak úgy nézhet ki a helyzet, mint három faszi akiknek kurva szar életük van.

És talán nem is tévednek sokat...