Nekem fontos vagy...

Prológus

Számomra hihetetlen ez az érzés. Semmihez sem fogható, mégis, mintha ismerős lenne, mintha éreztem volna már ilyet.

Két éve kezdődött, mikor szüleim elváltak: családi tragédiánkat orvosolandó, kollégiumba írattak. Koedukáltba. Nem voltam sosem zárkózott, de ami ott történt, teljesen megváltoztatta az életem. Valahol a zaklatás és az érzelmi terrorizmus között tudnám elhelyezni. Abban az időben rengeteget sírtam, minden este – jobb időkben. Tudtam, legbelül éreztem, hogy kell legyen valamilyen megoldás, kisírt szemem, könnyekkel áztatott párnám már nem bírta sokáig. Biztos voltam benne, hogy létezik egy módszer, egy metódus, amellyel mintha pajzsot húznék magam köré, kivédhetem a "lelki terrort".

Nehezen jött a megoldás... Egy nap, amikor úgy éreztem, nem bírom már sokáig, talán egy hónap még, de több nem, meghallottam. Meghallottam azt a mondatot, melyet legelső szobatársam, Suzanne mondott egy barátnőjének. (Szobákat két évente váltottunk, már nem vele lakom, mégis megemlékezem róla: ő mondta ki, amire oly rég óta vártam.) Párkapcsolata romokban hevert, az elhanyagoltság és a nemtörődömség sütött mindkettőjük szeméből. Barátnője feltette a kérdést, hátha megmentheti a helyzetet:

– Dehát nem érdekel?

És erre jött a válasz. A válasz, mely megváltoztatta életem, a válasz, amelyből egy olyan filozófia morzsái hullottak az ölembe, mely egyszerre nyújt keserű vigaszt és gyilkos biztonságot, a válasz, mely csengésére még most is emlékeztem két év távlatából:

– Hidegen hagy... – mondta Suzanne teljesen közömbösen. "Hidegen hagy!" – a mondat, melyet amint meghallottam, elkezdett a fejemben motoszkálni a megmentő gondplaz. Mi lenne, ha engem is hidegen hagyna? Ha hidegen hagyna gyakorlatilag minden? Ha egyszerűen nem fogadnék és nem mutatnék érzelmeket, ha úgy, ahogy én sem érdeklek senkit, úgy engem sem érdekelne semmi és senki. Mint a jégkirálynő. Hidegen hagy. Hidegen hagy minden, a lelkem mint egy befagyasztott állati tetem, mint egy érzéketlen kődarab, mint a fagyott sár dolgozik majd bennem. Kifelé semmit, érzelmeket semmiképpen – nem hagyok új támadási felületet! Az, hogy bennem mi játszódik le, az úgysem érdekel senkit. Hidegen hagy. Hagyjon hidegen minden, legalábbis az emberek lássák így. "Hogy vagy, Emma? Mit csinálsz? Mit gondolsz?" Úgy válaszolok makd, hogy az érzelmek legkisebb cseppjeit sem csöppentem majd. Hidegen hagy. Minden.

***

Két éve kezdődött, azóta itt vagyok: nem boldog, de nem is szomorú. És hidegen hagy, hidegen hagy minden.