S.T.A.L.K.E.R - A stalker bájos bicskája (Yaoi)

A vodka mindenre jó

Hajnalban valóban mindenki felszerelkezve állt Határzártól nem messze. Hemul már mindenki csomagjait átnézte. Semmi gyanús nem volt náluk csak stalker felszerelések. Egész kevés holmit vittek, ám így volt jó. Nem szabadott túlsúllyal a Zónába menni.

- Ezt meginni. – mondta Hemul és mindenkinek odaadott egy kis kupicányi jó erős orosz vodkát.

- Hm, miért? Nem mintha ellenemre lenne. – mondta Seregély mihelyst meg látta a vodkát.

- Egy, azért mert így parancsoltam, - hördült fel, mire a fiú hátrált kicsit tőle. - kettő és most figyeljetek első lecke, azért mert a tiszta szesz jó sugárzás ellen. Mindig inni kell a Zónában. Ez afféle gyógykúra.

Míg a diákjai nekiálltak elnyalogatni a méregerős orosz vodkát ő rutinosan lehúzta egyben a sajátját, majd elővette a Lucky Strikeját és rágyújtott. A maszkját felgyűrte és alóla lógatta ki a csikket. Arcát még mindig nehezen lehetett látni pláne a kapucnija miatt. Nem a dohány miatt szerette a cigarettát inkább a nyugalom és a berögződött rutinos mozzanatokért, ahogyan a szájához emeli a csikket újra és újra, és ahogyan a fehér füstöt a levegőbe fújja. Bájos oda lépkedett mellé. Hemul észrevette, hogy körültekintően tette még itt a Zóna határán is. Talán ez a kölyök nem csak szép volt.

- Kérhetnék egy szálat? – lehajtotta a vodkát egyhúzásra. Hemulnak a homloka tetejére csúszott a szemöldöke. „Azt a robbantott úristenit, bírja rendesen."

- Hány éves is vagy kölyök?

- Maga az anyám, vagy a főnököm? – szeliden mondta. Hemul erre megfogta az övét, belesett a saját nadrágjába és jelképesen kissé színpadiasan meglepődött.

- Hát az anyád az biztos nem...

A kölyök vigyorgott. De még milyen édesen, szóval Hemul odaadott egy szálat neki. Nem akarta lelombozni, pláne hogy eltűnjön az a mosoly. A Zónában amúgy is szemétség megtagadni ha valaki cigarettát kér. És a szemétséget nem díjazza a Zóna Szelleme, a Fekete Stalker.

- Tizennyolc vagyok, bicskának még túlkoros is. – mondta a fiú, ahogyan közel hajolt, hogy meg tudja gyújtani a cigarettát. Hemul újra elővette a gyufásdobozát. Régimódi figura volt, megmegnyugtatónak találta a felsercenő gyufa hangját. – Gyufa? - kérdezte a fiú csodálkozva.

- Maradi vagyok. – megvonta széles vállait.

- Inkább retro. – nevette. – Hány éves, ha szabad tudnom? – kérdzete illedelmesen.

- Harmincöt. Túl öreg vagyok már a Zónához. – sóhajtotta. – De röfi legyek, ha ágyban párnák között akarok meghalni. Ide tartozom minden szarsága ellenére. – nézett szét a melankólikus, rémálomba illő tájon, amibe tartottak. – Itt is fogok egyszer megdögleni...

Csend ereszkedett rájuk. Nem kínos, nem is vészjósló, inkább olyan semmilyen. A várakozás csendje.

Bájos a dobozt nézte, amire valaki; feltehetőleg Hemul; egy kis rajzfilm madarat rajzolt.

- Az ott Csőrike, a kanári? – kissé pösze volt az ajkai között lévő csikktől. Hemul kissé elpirult zavarában, mire a fiú elmosolyodott rajta. Olyan szép és édes volt akárcsak a méz, Hemul majdnem meg is nyalta a saját ajkát.

- Szeretem azt a mesét. – motyogta halkan mintha titkot mondana.

- Én is. Hihi, kancsal a kanárija főnök. – kuncogta a fiú és megbökte a dobozt.

- Nem vagyok nagy művész na, csak unalomból firkálgatok.– zavarában elrakta a dobozt. – Az anomáliák kerülgetéséhez jobban értek.

- Szerencsénkre. - kuncogta a fiú.