S.T.A.L.K.E.R - A stalker bájos bicskája (Yaoi)

Csak még egy kicsit

Több mint egy órája mentek. Néhány anomáliát ki kellett kerülniük és volt olyan hely, ahol csak döcögve tudtak óvatosan átmenni, de egészen jó időt futottak. Előttük már fel is sejlett az erdő körvonala.

A Vörös Erdő. Rettegett hely. Könnyű volt eltűnni benne egy nyom nélkül. Könnyű volt elveszni a vörös fák lombjai alatt. Ráadásul tele volt pszi helyekkel ahol könnyen zombi lehetett az emberből, ha túlságosan vakmerő és óvatlan. Tele volt gyors macskaszerű mutánsokkal és Kimérákkal. Az 1986-os Chernobyli robbanás után a fák elhaltak és vörös színük lett, törzsein és ágain pedig különös gomba tenyészik, mi megeszi az ember húsát érintkezéskor.

Hemul egyik karjával az üresen ásító ablakkeretnek támaszkodott, az elsuhanó tájat fürkészte, ahogyan egyre jobban besötétedik. Szakadt az eső ám őt a legkevésbé sem izgatta az elázás vagy a hideg. A mellette lévő fiút sem látta ficeregni pedig róla is folyt a víz. A távolban villámlott a táj pedig különösen szürke és zord lett.

Talán félreértelmezte Yurát. Talán csak naivan hinni akart annak, hogy a fiú szereti őt... Viszont szereti.

Mert ő megszerette. Megszerette ezt a megsebzett, kidobott kiscicát és már nem tehetett ellene semmit. Azonban úgy tűnik nem talált színtiszta viszonzásra, mert Yura még mindig teljesíteni akarta a küldetését. Úgy tűnik a hírnevét előbbre tartotta mint bármi mást. Valószínűleg csak azért érzett így, mert ő az, aki soha, de soha nem lehet az övé. Ő a tiltott gyümölcs, és az ilyesmi a könyvekben, filmekben baromi romantikus, de a való életben nem más, mint színtiszta gyötrelem. Vissza akart menni abba a szobába. Amikor Yurát ölelte és a fiú pedig őt. Legyen fogoly, de legyen vele. Újra ölelni akarta a fiút, újra ki akarta elégíteni minden testi és lelki igényét. Vissza sírt mindent...

Hát ilyen a szerelem? Odáig juttatta, hogy még azt a szakadékot is visszasírja az ember, amelybe kis híján bele taszította? Még akkor is tépi és szaggatja szívet, amikor a másik már semmit sem érez iránta?

Az emberek mindig arra vágynak, amit nem kaphatnak meg, vagy amit nem kellene megkapniuk.

Ám Yura nem tett le a tervéről és ő semmit sem jelet a számára, legalábbis nem eleget ahhoz, hogy feláldozza azt az erődöt, amit felépített. Még ha az az erőd feketébb is mint Red és a hírneve rothadtabb, mint a leggirhesebb vakkutya. Ha futni hagyja csorba esik rajta. Ha azt mondja legyőzte és inkább nem vállalja a levadászását úgy szintén...

Hemul mérges volt... magára. Hogy szeretni mert és hogy azt akarta, hogy viszont szeressék. Ez a dolog soha sem vált be neki és mérges volt magára, hogy a múlt ellenére próbálkozni mert újra.

A kocsi megállt, Yura kiszállt belőle. Innen gyalog kellett tovább menni, be az erdőbe. Hemul rengetegszer volt már ebben az erdőben, rengeteg relikviát lehetett fellelni, ám megszerzésükben többen oda vesztek, mint akik sikert értek el. Hemul szótlan követte Yurát, aki most elöl ment. Óvatlan volt? Lehetséges. Hemulnak meg kellett szöknie. Szerette Yurát a fenébe is, de nem akart meghalni... Meg kellett szöknie. A fiú fegyverét fixírozta és a zsebét, amiben a nyakörv távirányítója domborodott. Annyira a gondolataiba merült, hogy észre sem vette, hogy Yura megtorpant. Már csak akkor kapcsolt mikor finoman nekiment a fiúnak. Az nem szólt semmit rá csak előre mutatott. Nem messze egy nagyobb támaszpontot látott a fák között. Régi katonai bunkernek tűnt. Sok volt itt a robbanás előtt.

- Az ott Fűrészfog és a bandájának erődje. – Hemul megfeszült teljesen. – Megérkeztünk, itt az út vége. – meg kellett szöknie vagy meghal és az még a jobbik eset lesz. Úgy érezte hogy lenyomják a hideg víz alá és lassan fulladozni kezd. Yura feléje fordult. – Eddig jöhettél velem nagyfiú. – lehelte gyengéden Yura, azzal felnyúlt a nyakához és lekattintotta a nyakörvet. Hemul úgy érezte mintha életében most először venne levegőt. Mintha eddig egy vödör lett volna, amit a hideg víz alá préselnek és most elengedve felbukott a levegőre. – Ha közelebb merészkedünk ott már őrök járőröznek és azonnal felsimernének téged. – elhajította a nyakörvet. A távirányítót is elővette és megmutatta Hemulnak. Nem volt benne elem. – Lehet hogy most dühös leszel, sőt biztosan... – keserűen elmosolyodott. – De ezek nem igaziak. Nincs benne komoly elektronika. Nem ráz meg annyira, hogy elveszítsd az eszméleted, talán meg sem érzed volna. Hihi. Szeretem a pszichológiai hadviselést. – felnevetett örömtelen. Hemul csak állt ott megdermedve. Lassan kezdte csak felfogni ezt az egészet. Yura letette a táskáját és elő húzott belőle egy kisebb megpakolt táskát. – Igazad volt, elvettem a felszerelésed. Itt a „Reménytelid" is. – azzal elő vette a Hemul elnevezett gépfegyverét is.