S.T.A.L.K.E.R - A stalker bájos bicskája (Yaoi)

Múlt szellemei

Mindenki ismeri azt az érzést, mikor a fizikai erőnléted határára jutsz és nincs más vágyad, mint egy kiadós alvás, ám agyad folyamatosan kattog a legnagyobb idiótaságokon is és ezért nem vagy képes elaludni... Na, pontosan ebben szenvedett Hemul is. Ott feküdt a földön az ágy mellett egy vastagabb gyapjútakarón. Volt párnája is, de azt arrébb lökte és kezét használta vánkosnak. Egyik oldalról a másikra hempergett. Gondolatai egyszerűen nem hagyták nyugodni. Agya folyamatosan felidézte neki a fürdőben történteket. Nem is a szexszel volt a gond... persze nem tetszett neki, hogy a fiú milyen állatot hozott ki belőle, de azzal már nagyjából megbarátkozott. Legalábbis belenyugodott. Ráfogta arra, hogy rég nem volt már együtt senkivel és elragadta a hév. Sokkal inkább a szex előtti dolgok kavarogtak a fejébe.

Bájos rabszolga volt... és a sebei alapján szörnyű élete lehetett... Hemul többet akart megtudni róla. Egyszerűen nem bírta ki ily csekély információval. „Miken agyalok?! A fenébe megsajnáltam, ezért nem tudtam megfojtani, ezért iszom megint a levét." Lepődött meg saját gondolatain.

- Teljesen meghülyültem... - sóhajtott reszelőset.

Oldalra pillantott, Bájos ott feküdt az ágyon, pont felé fordulva. Őt nézte, ám tekintete nem volt a régi. Fáradság, belefásultság és sokévnyi fájdalom tükröződött smaragd szemeiben. Hemul meg is lepődött, ám ahogy a fiú észrevette, hogy őt figyeli vissza húzta magára a szokásos gunyoros álarcát.

- Mi a baj stalker? – dalolta Yura. – Talán nem tudsz aludni? Szeretnéd ha...

- Nem. – vágta rá a stalker. Ezúttal nem tudta átverni a kis játékaival. – De tényleg nem tudok aludni. – ismerte be.

- Pedig reménykedtem benne, hogy azért te is elfáradtál a kis mókánkban. – kuncogta a feketeség.

- Elfáradtam, az életemért harcoltam, miután cipekedtem és balfaszokat pátyolgattam át a Zónán. Elég sokat mókáztam. - mondta cinikusan morogva.

- Akkor?

- Hogy lettél rabszolga? – csúszott ki Hemul száján a kérdés. Yura hatalmasra tágult szemekkel pillogott rá. Beletelt pár másodpercbe, mire összeszedte magát.

- Mi közöd hozzá?!

- Semmi... - ismerte el a férfi.

- Na, látod. - méregette a földön fekvőt Yura. Egyszerűen nem értette, hogy miért érdekli hirtelen a múltja a stalkert.

- Nehogy azt hidd, hogy a te eseted egyedi Bájos. Tudod, keveseknek adatik meg a felhőtlen gyerekkor. – húzódott keserű fintor Hemul arcára és ezt a feketeség is kiszúrta.

- Veled mi történt? – vette be a csalit Yura. A stalker arcára egy győzelemittas féloldalas mosoly húzódott.

- Mi közöd hozzá? – ismételte meg a fiú legutóbbi mondatát Hemul, tökéletesen utánozva flegma hangsúlyát. Még a hangszínét is elvékonyította. Yura szeme megrándult és bekapta a csalit.

- Legyen... múltat múltért, így fer nem? – adta be derekát.

- Legyen. – bólintotta Hemul. Még mindig nem tudta miért is csinálja ezt. Egyedül abban volt biztos, hogy tudni akarja mi történt a fiúval.

- Te kezded! - jelentette ki Yura azonnal.

- Mindjárt gondoltam. – forgatta szemét a férfi, de bele kezdett. – Nem mindig voltam olyan, mint most...

- Mármint egy mogorva és zsörtölődős barlangi medve? – kuncogta Yura, de azonnal abbahagyta, miután Hemul eresztett felé egy metsző tekintetet.