S.T.A.L.K.E.R - A stalker bájos bicskája (Yaoi)

Döcögős kezdet

Hemul mérges tekintetet vetett Trambulinra, a stalker hálózat egyik kiépítőjére, munkaadója pedig egyszerűen csak megvonta a vállát, majd az előtte heverő pénzkupacra pislantott, mint egy cukorkát méregető kisgyerek.

„A rosszból kell létrehoznod a jót, mert ezen kívül más nem áll rendelkezésedre."

Ám Hemul a teremben ácsorgó öt bicskákban nem látott rosszat, amiből ki lehetett volna hozni valami jót, csak egy hatalmas adag gőzölgő szart látott, ami megint az ő nyakába szakad bele. A kedvelt közmondás jópofasága ellenére márpedig szarból ritkán építettek várat.

A bicskának azoknak a fiatal kezdő stalker jelölteknek nevezték, akik a veteránok mellé szegődtek, hogy megtanulják a munka csínját, bínját, már ha sikerült addig életben maradniuk, hogy hasznosíthassák a tudásukat önálló stalkerekként is. Akik kihúzzák az első egy évet és még megvolt minden kezük és lábuk és nem őrültek meg bátran nevezhették magukat stalkernek. Hisz a bicskák élezte nem tejfel. A veteránok maguk elé küldték őket a forró helyzetekben az anomáliák felkutatására, hogy ha baj van inkább ők essenek el. Ez kegyetlennek tűnhetett, de csakis a csoport érdekében tették. Hiszen ha feleslegesen meghal a vezető akkor az egész csoportnyi kezdő halálra van ítélve a Zóna folyton változó életveszélyes, ismeretlen világában. Inkább egy vesszen mint mindegyik.

- Kiképezni vigyem be őket? – kérdezte meg Hemul harmadjára.

- Az ég szerelmére, IGEN! – fakadt ki Trambulin. – Harmadjára is Hemul, vidd be őket, képezd ki az alapokra, tarts nekik egy órát, szedjél össze pár relikviát, aztán hozd vissza őket, lehetőleg minden testrészükkel együtt. Ennyi.

- Aha...ennyi... – dünnyögte Hemul azzal a hangnemmel amit Trambulin annyira ismert és utált.

Hemul a szeme sarkából látta, hogy az egyik bicska őt nézi. Fiatalnak tűnő, alacsony, karcsú fiú mintsem férfi. Olyan szép arccal, amiért ölni tudnának a Zóna közeli striptízbárok és kurva futtatók. Haja fekete, mint az éjszaka. Olyan színű, mint amilyen a sajátja is volt húsz évvel ezelőtt. Az övé inkább fekete ezüstös, az évek során bele vegyült sok ősz szál miatt. A fiú szemei smaragdok, világosak és rikítóak ellentétben az ő szürkés sötétkékjeivel, mik olyanok, mint a Zóna szennyezett, borongós ege.

Gyönyörű volt a fiú az tény, kár lenne érte, ha a Zóna elbánna vele. Dehát a Zóna nem válogat ronda és gyönyörű között. Mint ahogyan jó és rossz között sem. Mindenkivel kibaszik.

A többi bicska kicsit nagyobb volt a fekete hajú fiúvál, volt egy ami kétajtós szekrény méretű volt ragyás képpel mint egy "röfi", de mindegyik kamasz és bárgyú képű. Nem csillogott a szemükben a tapasztalt stalkerekre jellemző rutin és megfontoltság. Csak a gyors és könnyen érkező siker iránti vágy.

- Hem... Hem, kérlek. – türelmetlenkedett Tramburin a bőrfoteléből. – Gazdag családjuk, bőséges honoráriumot kínál ezért a pár napos tanítgatásért és konkrétan téged akarnak. Téged akarnak hogy stalkert faragj belőlük. – nyomatékosítva újra a pénzhalomra nézett. Mintha Hemul szemét nem szúrná az a rohadt hegy, amit elé hordtak.

Hemul rá pillantott, igaz, ami igaz, pofás, magas pénzhalom volt a javából. A legtöbb stalker úgy ugrott volna az ajánlatra, hogy félő lett volna, hogy megfulladnak a hévben. Meg is bizsergett tőle mindene rendesen, de valami akkor sem klappolt.

A szokásos paranoiáján már meg sem lepődött. Ez tartotta életben főként. Ha valami nem klappolt és gondolkodást igényelt, akkor azt ő nem szerette. Pontosan úgy, mint a Zónában sem. Ha ott valami nem stimmelt, akkor hatalmas gáz volt. Ez az eset meg amúgy is megtörtént már egyszer vele. Turistákkal, akikről hamar kiderült, hogy hírszerzési orosz és amerikai ügynökök voltak... Szép kis eset volt és minden egy ekkora pénzhalommal kezdődött. Ezért meg lehetett érteni hogy miért szkeptikus.