Only Angel |L. S.| (Befejezett)

9. Fejezet

Harry

Nyöszörögve nyitogattam szemeim, több kevesebb sikerrel. Nyilaló érzés futott át tarkómon és fejem is kegyetlenül fájt. Nagy nehezen, de kinyitottam látószerveim, majd körbe nézve tapasztaltam, egy szobában vagyok.

Lenézve magamra, vettem észre, hogy nem a saját ruháimban fekszem, viszont az illata nagyon ismerős volt és az egész helységet ez a kellemes aroma lengte be. Nagy lendülettel felültem a hatalmas francia ágyon, de azonnal meg is bántam. A nyakamon erősebb fájdalmat éreztem. Szemeim összeszorítottam és fájdalmamban felnyögtem. Mielőtt bármit is tehettem volna, nyitódott az ajtó és szembe találtam magam az ismerős szempárral. Kicsit megkönnyebbültem, bár fogalmam sem volt, hogyan kerültem az ágyába. Hozzám sétált, leült az ágy szélére és megfogta egyik kezem.

- Hogy vagy? Fáj valamid? Szomjas vagy? - olyan gyorsan hadart, hogy alig bírtam követni. Értetlenül néztem rá, jelezve neki, semmit sem értek.

- Nem emlékszel semmire, ugye?
- tekintete sajnálattal volt tele. Próbáltam összerakni, mi is történt, de fejem is megfájdult, így hát nem erölködtem.

- Nem nagyon... Az még megvan, hogy meglátogattál, beszélgettünk, elmentél, aztán ledőltem egy kicsit. Meg... hangokat hallottam az emeletről. Felmentem megnézni, van e ott valami, és mikor benyitottam, nagy rendetlenség volt és az ablakok is be voltak törve. Aztán lementem körbe nézni és egy kést vettem a kezembe biztonság kedvéért, megfordultam, de utána már nem rémlik semmi...
- fejeztem be. Lou egy ideig hallgatott, majd egy hirtelen mozdulattal magához ölelt. Szorosan tartott karjai közt, szívem ezerrel dübörgött. Meglepődtem, de minden hezitálás nélkül viszonoztam. Ölelésébe simultam, fejem nyakhajlatába temettem, így mélyebben beszívhattam őrjítő illatát. Biztonságban éreztem magam, még azok a fránya pillangók is életrekeltek gyomromban. Lehunytam szemeim és csak az számított, hogy már itt van mellettem. Állát, fejem búbján támasztotta meg és nem eresztett. Az a tipikus melegség a csontjaimig hatolt és jólesően felsóhajtottam.

- Annyira féltettelek... Olyan fájdalmas volt látnom, ahogy szinte már élettelenül fekszel a hideg betonon. És.. Istenem.. Soha többet nem hagylak magadra. Ígérem... - ha lehetséges, még jobban hozzá bújtam, viszont a szúró fájdalom nem szűnt meg. Észre sem vettem, hogy könnyeim utat törtek maguknak. Louis próbált kicsit eltolni magától, de nem hagytam. Nem akartam, hogy így lásson. Ilyen gyengének és kiszolgáltatottnak.

-Harry, nézz rám, kérlek - lágyan beletúrt tincseim közé. Megráztam fejem. Képtelen voltam ránézni.

-Édesem... - ha lehet, még jobban elkapott a síró görcs. Abbahagyta a próbálkozást, majd eldöntött minket az ágyon. Mellkasába temettem arcom és olyan erősen szorítottam. Nem akartam, hogy undorodjon tőlem, hogy elhagyjon. Hamar kezdtem ragaszkodni hozzá és mindig ettől féltem. Fontos lett számomra.
De a tudat, hogy bármikor elhagyhat, megrémisztett. Nem voltam tiszta, undorító módon összemocskoltak és rettegtem attól a pillanattól, mikor Louis úgy dönt, inkább megszünteti a köztünk lévő valamit.

Ahogy ez a tudatomig elért, mégjobban felsírtam és zokogva kapaszkodtam Louis-ba. Erősen tartott magához, nyugtató szavakat sugva a fülembe. Igazán most jött ki az a sok mérhetetlen fájdalom, amit magamban tartottam, egészen idáig.

-Segíts... - nyöszörögtem. Hangom tele volt kétségbeeséssel és félelemmel.

-Segítek, szépségem. Már jó kezekben vagy és soha nem engedlek el.