Istenem, segíts meg!

Nyolcadik fejezet: A ballagás (-i ajándék!)

A ballagás napja

Tom szemszöge

A házam romokban állt. Mióta Gennievel töltöm időmet, egyre rosszabbodik az állapotom. Lassan már csak az ő társaságában vagyok önmagam. Kezdek elfelejteni dolgokat, helyzeteket. Van, mikor egész órák esnek ki. Így a róla készített képek díszítik a ház minden hálószobájának falát. Segít a koncentrálásban. Emlékeztet rá, hogy ki vagyok, ki szeretnék lenni. Semmi sincs a helyén, papírok felhalmazódva a padlón, ruhák mindenütt, csak nem a szekrényben. A folyosók szinte járhatatlanná, a fürdők zsúfoltá váltak. Mindent az általam összefirkált papírok borítottak. Csoda volt, hogy egyáltalán megtaláltam a koncertjegyeket a holnapi estére. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb el kell mondanom neki, de nem vitt rá a lélek. Olyan boldognak tűnt. Sóhajtottam egy nagyot, mikor megláttam az elnyúzott tükörképemet. Egy tengerészkék, három részes öltönyt viseltem és mellé a kedvenc szürkrés árnyalatú cipőmet. Rakoncátlan, göndör hajamat, szokás szerint hatrasímitottam, fülem mögé tűrve a vállig érő tincseket. Egész jól festettem, a szemem alatt éktelenkedő karikáktól eltekintve. Reméltem, hogy Gennienek nem szúr majd szemet. Ezt a hétvégét még ki kellett bírnom. Nem ronthattam el a ballagását. Jut eszembe! Rohannom kell, ne adj Isten elkéssek! Elindultam, nem túl elegáns manővereket végrehajtva s mire odaértem a bejárati ajtóhoz, már teljesen kimelegedtem. Könnyedséget színlelve, mosolyt erőltettem az arcomra, köszöntem egy idős szomszédnak, aztán kiléptem, hogy még időben elérjem a metrót.

***

Kismillió embertől kértem elnézést, mire végre megtaláltam a számomra lefoglalt helyet. A diákok, a szemközti lépcsőn állva sorakoztak fel, szebbnél szebb ruhákban. Próbáltam megkeresni Genniet a tekintetemmel, de hiába. Túl sokan voltak jelen.
Ekkor Kenneth lépett fel a pódiumra s mindenki elhalgatott, amíg elmondta a beszédét. Ezt követően elkezdte sorolni a diákok nevét, akik egyenként odasétáltak hozzá, hogy végre valahára megkapják a diplomájukat. Majdnem egy órát kellett várnom rá, hogy Genniere kerüljön a sor, hiszen a vezetékneve "Witmore" volt.

Mikor megláttam őt, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám. Ő volt az egyetlen lány, aki nem ruhában volt, hanem egy holt-elegáns, éjfekete nadrágkosztűmben, amihez még nyakkendő is járt. Fehér ingéhez passzoló telitalpú cipője dobott tíz centimétert a magasságán és az enyhe, sötét smink kiemelte arcának vonásait. Felsétált a pódiumra, váltott pár szót Kennethel, kezet ráztak és egy baráti ölelés kiséretében megkaparintotta a hőnáhitott diplomát. Mikor szétrebbentek rámsandított, s mivel ő volt as utolsó diák a magasba emelte a diplomát, mire mindenki, mind diák, tanár, és vendég ujjongásban tört ki. Összecsaptam a kezeim s felugrottam a székemből, mintha csak én is egy lettem volna közülük.

***

Este elvittem Genniet vacsorázni, de mielőtt hazakísértem volna, még elvittem egy Karaoke bárba, amit aznap estére kibéreltem, csak magunknak. Ahogy kezdte kapisgálni, hogy mire készülök, könnybelábadt a szeme. Felmentem a színpadra és bekapcsoltam a zenei alapot. A pulzusom az egekben volt, annak ellenére, hogy közönségemet csupán egyetlen egy szémély tette ki, de az az egy személy meglehet, hogy a valaha volt legfontosabb lány volt, akinek ki szerettem volna önteni a szívem. Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem a Proclaimers "I'm gonna be" című dalába.

(A dal fent van az oldal tetején, angol nyelven. Javaslom mindenkinek, hogy halgassátok meg!)

Mikor pirkad, nos jól tudom azt én,