Istenem, segíts meg!

Tizenkettedik fejezet: Éljen a káosz!

Loki szemszöge

Na... Csakhogy. Tudtam még volna ezt fokozni, csak nem lett volna értelme. Még a végén magamat is megleptem volna azzal, hogy elpuhulok, de Istenigazából nekiálltam írni, és már-már hajnal volt, mire elegánsan - véletlenül sem tiszta agressziótól fűtve - letettem - odabasztam - a tollat a füzet mellé.

Nagy nehezen elvonszoltam magam tusolni. Habár jobban esett volna egy forró kád víz, de mostmár tényleg szunyálni sem ártott volna egy kicsit...

Mikor végül elaludtam négy óra harminc perc volt. 9:00-kor kezdődik a forgatás. Legalábbis Tom szerint. Mindegy. A főszereplő nélkül elég nehezen tudnának filmet csinálni. Vagy sorozatot, vagy mi a jó fránya fenét. Ráérek.

***

"Tom, te meg hol a rákban voltál?" förmedt rám Gennie, amint kiléptem a kocsimból, már talpig kosztümben.

"Csigavér. Te még sosem aludtál el?"

Egy pillanat erejéig meghökkentnek tűnt, amint összevont szemöldökkel végigmért, de aztán összeszedte magát és válaszolt. "Ami azt illeti, nem, még sosem aludtam el soha annyira, hogy több mint tíz percet késtem volna bárhonnan."

"Miért, én mennyit késtem?" Na, ha eddig Gennie nem lett volna pipa, márpedig az volt, most aztán jól olajat öntöttem a tűzre. Éreztem, amint a szám sarka felfelé görbül, de nagy erőfeszítések árán sikerült megfékeznem a kósza vigyorom terjedését.

"Ugye csak szórakozol velem?"

"Nem. Nem hinném."

"Kettő óra harminchét percet," sziszegte, összeszorított fogai közül, még mielőtt sarkon fordult volna, és képnél nem hagyott. Na mindegy. Majd megbékél. Egekre. És még volt képem azt állítani Sif-ről, hogy hirtelenharagú... Mentségemre szóljon, hogy akkor még nem volt összehasonlítási alapom.

"Tom! Jaj, de jó, hogy megjöttél! Most aztán viszont villámgyorsan irány a smink és a kosztüm részleg."

"Loki," vicsorogtam.

"Hogy tetszik mondani...?" kérdezte a statiszta, aki már mutatta is az utat, kissé szórakozottan. Áthaladtunk vagy négy a forgatásra épült konstrukción, mielőtt végre a sminkeseknél kötöttünk ki, én pedig belevethettem magam a kényelmes fekete karosszékbe az egyik lámpácskás sminktükör előtt s összefontam ujjaim a fejem mögött.

"Jól hallottad," tegeztem le, márcsak azért is. "A nevem Loki."

"Ó, hát ööh, hogyne. Most éppen a "method" színészettel ismerkedik?"

Figyelmeztetőn vontam fel szemöldököm, préseltem össze ajkaim.

"Azaz, hogy Tom, úgy értettem, hogy Tom."

"Mondhatni," tagoltam.

"Akkor hát, asszem én szólnék a többieknek is. Meg a sminkeseknek, hogy megjött."

"Remek ötlet. Távozhatsz," közöltem, és figyeltem ahogy a fiú a lehető leggyorsabban hordja el magát a szemem világa elől. Azaz, hogy csak szerette volna, ugyanis én cselesen elgáncsoltam, mire ő elegánsan pofára esett. Igen szórakoztató volt, mondhatom. Főleg, hogy gyakorlatilag a proverbiális csizmám sarka alatt landolt. Mihelyt sikerült térdre küszködnie magát a nyomorult két lábon járó szerencsétlenségnek, már hebegte is a bocsánatkérését. Szánalmas bagázs. Gyakorlatilag még mindig a térdeim közt kotorászott, céklavörös fejjel, amikor megragadtam a mellényénél fogva, és, habár nem túl finoman, de talpra állítottam.

"Menj szépen!" szóltam rá megint, s ezúttal hagytam, hogy eltántorogjon.

Szinte abban a minutumban, ahogy eltűnt egy függöny takarása mögött, feltűnt egy rakás ember, aki úgy tapadt rám mint légy a légypapírra, s habár én nekem titkos bűnöm a mások figyelmében való sütkérezés, azért a jóból is megárthat a sok. Ezek úgy kukkoltak, ecseteltek, vetkőztettek és öltöztettek fel, hogy azt még a hajdani jó királynő is megirigyelhette volna. Afféle társas kurkászás volt ez, aminek a lényege bizonyára marhára elrepülhetett a fülem mellett, ugyanis ez egy kibaszott nagy ökörség volt. Még jó, hogy nem derült ki, hogy tetves vagyok, vagy hogy nem akartak épp bekukkantani a gatyámba. Mondjuk attól a hölgyemények valamennyien hátast dobtak volna, de még az is előfordulhat, hogy a valamire kellő férfiak is. Most, hogy így belegondoltam, ebből még jó poén lehet. Majd intézkedem az ügyben. De az sem kismiska, hogy annak a szerencsétlen szolgálatra buzgó statiszta srácnak viszketőport szórtam a kabátja zsebébe. Lesz itt ma még szamba, cha-cha-cha, tangó, és még akár limbó láz is.

Annyi szent, hogy én nem mozdulok egy tapodtat sem, amíg nem csináltam mindenből jó nagy galibát. Mit is mondhatnék. Mégiscsak a káosz istene címet is el kellett nyernem valahogy, nem-de bár?

Ez jó lesz...