Testőrből bérgyilkos (Bérgyilkosból testőr II)

Az emlékek háza

Fél órával később mindnyájan felfegyverkezve ültek be a kisbuszba. Elvira vezetett. Pár órányi autókázás után lekanyarodott a betonról és egy keskeny földúton haladt tovább, végül megállt egy hatalmas faháztól nagyjából háromszáz méterre. Az épülethez egy vékony, kikövezett ösvény vezetett. Ablakaiból fény szűrődött ki, ám emberi mozgás nem volt sehol.
- Hol vagyunk? – kérdezte Jake, miután kiszálltak a kisbuszból. Elvira nekidőlt az autónak és feszülten figyelte az emeletes faházat.
- Én azt hiszem tudom. – szólt Sam, majd legjobb barátja mellé lépett és suttogva folytatta. – De nagyon remélem, hogy tévedek. – a lány csak megingatta fejét. Jól tudta, hogy Sam mire gondol, és hogy jóra gondolt. Pontosan ott voltak, ahol a fiú sejtette.
- Beavatnátok? – kérte Jacob szintén neki dőlve a kisbusz oldalának.
- Logan, menj körbe, mérd fel a terepet. – hagyta figyelmen kívül a Black fiút Elvira. – Fogalmam sincs, hány őr lehet itt, mennyire védik a házat.
Logan bólintott, aztán halk léptekkel azonnal a házat körülvevő erdőbe vetette magát. Miután eltűnt a fák között, még Elvirának is alig tűnt volna fel, olyan észrevétlenül haladt egyre beljebb a bérgyilkos.
- Miből gondolod, hogy itt vannak? – kérdezte James, miután Elvira még mindig nem válaszolt bátyja kérésére.
Elvira elindult tovább, gyalog a földúton. Sam már ismerte a helyet régebbről, ezért tudta Elvira hova fogja vezetni a Black testőröket. Egy alig tíz méterrel arrébb lévő, hatalmas famentes területre, ahol legalább nyolc fekete autó állt. Épp elég, hogy harminc-harmincöt fekete ruhás elférjen. Pár percet kellett már csak várniuk Loganre, hogy visszatérjen.
- Kint nincsenek fekete ruhások, az ablakok zárva és golyóállóak, mozgást sehol nem láttam, viszont minden második szobában ég a lámpa. Se riasztó, se kamera nincs sehol, és a ház baromira jól hangszigetelt. Csak azt hallottam, hogy valaki beszél, de semmit nem értettem. – hadarta Logan. Arca kicsit kipirult, de a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta.
- Elvira! – lépett Jake a lány elé. Hangja magabiztos volt, és ő nem fogadott el nemleges választ. – Mielőtt bemegyünk, el kell mondanod, hogy hol vagyunk. – szürke szemét a bérgyilkos fagyos tekintetébe fúrta. Azonnal feltűnt neki, hogy Elvira szemében valami más csillogott. Nem düh, nem izgalom, de még csak nem is az gyilkolási vágy. Elvira félt. Rettegett attól, hogy újra be kell mennie abba a házba. – Sam? – kérdezte a másik bérgyilkost, még mindig Elvira szemébe nézve.
- Ezt házat Spencer építtette, úgy két évvel ezelőtt. – kezdte Sam a mesélést. Elvira állta a Black fiú pillantását, majd egy kis biccentéssel jelezte legjobb barátjának, hogy fejezze be a történetet. – Williamnek és Elvirának. Ide is költöztek egy időre. Talán három hetet voltak itt, amikor Finn Elvira után küldött. Ha Elt ijesztőnek találjátok, amikor dühös, akkor örüljetek, hogy nem láttátok abban az állapotban. A szeme… - kereste a szavakat, majd legjobb barátjára pillantott. Nem volt biztos benne, hogy a lány akarja, hogy a Black fiúk ennél is többet tudjanak.
- Folytasd, Sam. – suttogta Elvira még mindig Jake tekintetébe mélyedve. A fiúnak feltűnt, hogy a félelem mellett megjelent a düh.
- A szeme mintha jégcsap lett volna. – folytatta végül Sam. – Tele volt dühvel, kétségbeeséssel és bizonytalansággal. Izmai minden egyes pillanatban be voltak feszítve, mintha folyamatosan támadásra készülne. Alig beszélt, és ha meg is szólalt, hangja elhalt volt. Tőrök helyett pisztolyok voltak nála. Teljesen kifordult magából. Aztán amikor megjelent William, mindez elveszett. – Jake észrevette, hogy a düh eltűnt Elvira szeméből. Helyére egy emlék kúszott be, amitől fátyolos lett a tekintete. Elvira már nem Jake-t látta maga előtt, hanem a pillanatot, amikor majdnem megölte Samet Will kedvéért. – Tekintetéből eltűnt minden. Csak meredt maga elé. Izmai elernyedtek, ha megszólalt hangja magabiztos volt. Egy szikrányi bizonytalanság sem volt benne. – Sam megállt. Legjobb barátja mellé lépett, tenyerét finoman a lány hátára rakta és várta, hogy Elvira visszatérjen a valóságba. – Legalább fél évünkbe tellett Finnel, hogy visszatérjen. – fejezte be a történetet. – De azóta megrendíthetetlenül biztos abban, amit csinál. Egy pillanatra sem lehet kizökkenteni. – Sam lehalkította hangját, hogy csak a lány hallhassa. – És tudja kit kell megölni. Ugye? – kérdezte. Elvira tekintete végre elszakadt Jake szeméből, majd legjobb barátjára nézett.
- Öljünk meg egy Grahamet. – mondta egy halálos mosoly kíséretében, majd kivette a kisbuszból íját és a tegezt, aztán elindult a ház melletti erdő felé.
- Hogyan ismerted meg Williamet? - kérdezte Jacob Elvira mellé lépve. A lány oldalra pillantott Jacobra, aztán belekezdett.
- Grahamék tizennégy éves koromban béreltek fel először. - Elvira hangja halk volt, de egy csepp félelem vagy düh nem volt benne, ugyanolyan magabiztos volt, mint máskor. - Willel az első munkám után találkoztam, őt küldték Finnhez, hogy fizessen ki. A maffia egyre többször bérelt fel engem, Will pedig egyre többször jött fizetni. Egy idő után már nem csak akkor jött, amikor kifizettek. Beszélgettünk, nevettünk és jól éreztük magunkat együtt. - Elvira egy pillanatra abbahagyta a beszélést, és a faház felé pillantott. Valaki elment az egyik ablak előtt. Miután meggyőződtek róla, hogy nincs veszély tovább indultak, Elvira pedig folytatta. - Aztán Will apja meghalt. Will örökölte volna a maffiát, de Spencer közbeszólt és átvette az irányítást. Willnek persze ez nem tetszett. Meg akarta öletni Spencert. - Elvira újra megállt, kifeszített nyilát pedig egy fa felé szegezte, ahonnan mozgást halott. Pár pillanattal később egy mókus mászott fel a fára, amelyikre Elvira a nyilat irányította. Miután a mókus felért a lombkoronához, Elvira tovább indult - Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy mikor lesz alkalmam kivégezni az anyját. Teljesen megőrült az egésztől, és kifordult magából. De akkor mi már rég együtt voltunk. Megkért, hogy öljem meg Spencert, hogy ő lehessen a maffiavezér. Eleinte nem akartam. Will elkezdett rábeszélni. Elmesélte, hogy az anyja milyen gonosz, és hogy ártatlan embereket ölet meg velem, akik semmit nem tettek, csak valamiért nem szimpatikusak Spencernek.
- Manipulált? - képedt el Jake Elvira háta mögött. - Valakinek valaha sikerült a világ legjobb bérgyilkosát, a nagy Elvirát manipulálni? - kérdezte nevetve.
- Még hozzá hónapokon keresztül. - pillantott hátra Elvira mosolyogva. - De akkoriban még nem én voltam a legjobb. És egy tizenhét éves lányt, aki tele van bűntudattal, könnyű manipulálni. Elkezdtük kitervelni, hogy hogyan fogom megölni Spencert, ezért ideköltöztünk. A többit pedig már mondta Sam.
- Három hét itt, majd fél év rehab. - nevetett fel James. Válaszként Sam gyilkos pillantást küldött felé.
- Nevethetsz James, de Elvira majdnem megölt, amikor érte jöttem. - mondta Sam. Hangja erőteljes volt, amitől James olyan gyorsan vakarta le az arcáról a mosolyt, amilyen gyorsan csak tudta.
Alig fél percnyi néma sétálás után Elvira megállt egy pincelejárónál, ami a háztól balra, nagyjából száz méterre volt, és leguggolt, hogy kinyissa.